Az első helyezett, David Hula hektáronként 41,44 tonnás (616,1953 bushel/acre) termést ért el.

David Hula öntözött kategóriában, a Pioneer P1197YHR hibriddel érte el a rekord eredményét.

A farmerek többségét érintő kedvezőtlen termesztési feltételek ellenére a nemesített fajták és az élenjáró termesztési technikák ebben az évben is lehetővé tették a résztvevők számára, hogy több kategóriában kimagasló eredményeket érjenek el.

kukorica

A kép illusztráció – forrás: Shutterstock

„A termesztési verseny résztvevői a barátságos verseny során információkat cserélnek egymás között, amelyek meghatározóak lehetnek az ágazat jövőjét illetően” – mondta Roger Zilstra, a verseny operatív csapatának vezetője.

"Ennek a versenynek a nyertesei új utakat fognak találni, hogy fajtáikat megismertessék. Ugyanakkor ezek az innovációk valamennyi gazdatársuknak segítenek abban, hogy ők is megfeleljenek termesztés kihívásainak. A mi versenyünk, mind a farmerek, mind pedig a műszaki kiszolgálók részéről az újítást és a javítást helyezi előtérbe, ami képessé teszi az USA farmereit, hogy megfeleljenek az élelmiszerek, takarmányok, üzemanyagok és növényi rostok iránti magasabb igényeknek."

A kilenc termelési kategória 27 nyertese átlagosan 25,78 tonna/hektár (383 bushel/acre) terméshozamot ért el, miközben az országos átlag 2019-ben csak 11,2 tonna/hektár (167 bushel/acre) volt.

A kép illusztráció! – fotó: Shutterstock

Ohio állam nyertesei a következők:

  • Öntözetlen kategória: Cory Atley Cedarviile-ből 314,5543 bushelt (hektáronként 21,17 tonnát) ért el a DEKALB DKC63-57RIB fajtával; Shawn Houck Monroeville-ből 276,8047 bushelt (hektáronként 18,63 tonnát) ért el a Pioneer P1197 AM fajtával; és Alan Borton Wilmingtonból 274,3304 bushelt (hektáronként 18,46 tonnát) termelt a DEKALB DKC64-34RIB fajtával)
  • No-till/Srip-till, öntözetlen kategória:  Luke Swaim Xenia-ból 282,1377 bushelt (hektáronként 18,99 tonnát) termelt a DEKALB DKC64-34 fajtával; Brett Piper Sunbury-ből 278,6894 bushelt (hektáronként 18,88 tonnát) termelt a Channel 213-19VT2PRIB fajtával;  Doug Seaman Vincent-ből 277,9998 bushelt (hektáronként 18,81 tonnát) termelt a DEKALB DKC58-34RIB fajtával;
  • Strip, Min, Mulch, Ridge-Till öntözetlen kategória:  Mike Wolfe Baltimore-ból had 294.5631 bushelt (hektáronként 19,82 tonna) termelt a DEKALB DKC64-34RIB fajtából; Don Jackson Camden-ből 290.0481 bushelt (hektáronként 19,52 tonnát) termelt a DEKALB DKC64-34RIB fajtából; Neal Bond New Vienna-ból 285.7171 bushelt (hektáronként 19,23 tonna) termelt a Pioneer P1197AM fajtával;
  • No-till, öntözött kategóriában:  Nick Alan Kelbley Fostoria-ból 295.8092 bushelt (hektáronként 19,91 tonna) termelt az AgriGold A6579 VT2RIB fajtával; Jim Motycka Napoleon-ból 289.3719 bushelt (hektáronként 19,47 tonna) termelt a Pioneer P0825AM ; Dan Watchman Napoleon-ból 280.7999 bushelt (hektáronként 18,90 tonna) a Seed Consultants SCS 1087YHR fajtával;
  • Strip Min, Mulch, Ridge-Till, öntözetlen kategóriában: Scott Haerr Springfield-ből 287.3238 bushelt (hektáronként 19,91with Pioneer P0825AM VT2RIB fajtával;
  • Hagyományos, öntözött kategóriában: Byron Gearhart Chillicothe-ból 282,6620 bushelt (hektáronként 19,02 tonna) termelt az AgriGold A647-46 STX fajtával;  Greg Waters West Lafayette-ből 244.9871 bushelt (hektáronként 16,49 tonna) termelt a DEKALB DKC64-34RIB fajtával; Tom Derck Antwerp-ből 210,5527 bushelt (hektáronként 14,17 tonna) a DEKALB DKC55-53RIB fajtával.

A résztvevők közül többen először neveztek be a versenyre, de az első lépés többnyire egy évekig tartó részvétel kezdetét jelenti. Egyre többen kapcsolódnak be a versenybe, és tartják a kapcsolatot a többi résztvevővel is, eredményeiket pedig az egész ország kukoricatermelői megismerik.

A teljes cikk eredeti nyelven ezen a linken olvasható.