A XXI. Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár szervezéséhez társuló Termékdíj Pályázaton a KWS és a Valkon által bemutatott „A kevesebb több – a széles sortávú repce vetéstechnológia” a 2014-es rangos, szakmai megmérettetésben elismerésben részesült. Erről, és a repce idei várható terméseredményeiről is beszélt a hódmezővásárhelyi kiállításon Kiss Levente, Bács-Kiskun-, Csongrád- és Békés megye régióvezetője.

Kiss Levente, a KWS Magyarország Kft. dél-alföldi régióvezetője


-    Miért most került a figyelem középpontjába ez a technológia?


-    Egy ideje az őszi káposztarepce olyan szintre jutott el a termesztés terén, amikor a gazdák már a hibridekből nem bírtak nagyobb terméshozamot elérni, ezért szükségessé váltak olyan technológiai elemek, olyan fejlesztések, amik a jelenlegi piacon szereplő hibrideknek meg tudják adni a lehetőséget arra, hogy kihozhatóvá váljon belőle a maximum. Ez a széles sortáv egy ilyen technológiai elem a sok közül, amiről úgy gondoljuk, hogy a legkisebb befektetés mellett a legnagyobb várt eredményt képes rövid idő alatt hozni.

-    Mióta alkalmazott ez a technológia Magyarországon?


-    Mintegy három éve. Kezdetben a magyar gazdák által jól ismert 45 cm-es cukorrépa sortávolsággal dolgoztunk, de a mai technológiában ez már kevésnek bizonyul, ezért inkább széles sortávú vetésnek nevezzük, hiszen vannak gazdák, akik a gép vetési sortávját veszik alapul, illetve vannak olyan cégek, akik kifejezetten széles sortávra, akár 50-55cm sortávra képes vetőgépeket forgalmaznak. Ezek a gépek és gépkategóriák közt pedig olyanok is vannak, amik már a talajelőkészítéssel egy menetben képesek elvégezni a vetést is. Úgy látjuk - főleg országos körülmények között -, hogy ez a legkifizetődőbb és a csírázást, illetve a kezdeti fejlődést is ez segíti legjobban, mert ezt a módszert alkalmazva kevésbé szárítjuk ki a talajt, a repcemag időben kerül oda, ahová mi szeretnénk, és az elmúlt három év tapasztalatai alapján ez működő, sikeres vállalkozásnak tűnik.

-    Milyen volt a módszer fogadtatása a gazdák körében?

Ezt az ötven centi széles sortávú vetést a Valkon Kft. próbálja meghonosítani velünk karöltve, az ő technológiájuk az, hogy a magok nem bele erőltetve kerülnek a földbe, hanem úgymond szórt vetésbe „leejtve”, és a talaj áramlata takarja be. A magyar gazdák ettől a megoldástól kezdetben nagyon idegenkedtek. Elképzelhetetlen volt számukra, hogy nem ő helyezi bele a talajba, nem ő tömöríti le, nem zárja le, el sem hitték, hogy ebből egyáltalán lesz valami. De szűk egy év múlva, amikor találkoztunk - akár tavasszal, akár betakarításkor - már maguk győződtek meg a mérleg mellett állva arról, hogy ez a technológia életképes, működik. Ilyenkor fantasztikus nézni az arcokat. Mert ez nem csak a gazdáknak, hanem nekünk is a legnagyobb öröm és sikerélmények közé tartozik.


-    Igen sok meglepetést okozó kultúrnövény, hisz eleve a hazai karrierje sem túl hosszú távú, de annál radikálisabb.

-    A repce az augusztusi vetéstől egészen a következő év június-júliusáig számolva elég hosszú ideig van kinn a szántóföldön, de már magánál a vetésnél, magágykészítésnél is nagyon fontos az, hogy lehetőség szerint jó apró morzsás talajt tudjunk neki biztosítani. És ebben vannak olyan technológiai elemek - és itt kapcsolódik maga a vetés, a széles sortávú vetés -, amivel szavatolni tudjuk a kezdeti fejlődését. Ha itt ebben a pillanatban nem vagyunk képesek megadni a tőlünk telhető maximumot, akkor lényegében már a teljes termesztés megkérdőjeleződik ebben a pillanatban.

-    A vetőmagok széles kínálata segíti, hogy az adott területen a talaj minőségének leginkább megfelelő legyen elvetve. A sortáv mennyire függ a talaj minőségétől?

-    Nagyon nagy mozgás figyelhető meg a két szélsőség közt, és ez az ország délkeleti részén szinte teljes skáláján megjelenik. Jól példázza az elmúlt két év repcetermesztési kedve ezt, mert attól függően, hogy milyen a talaj, illetve milyen csapadékviszonyokat kapunk, ehhez igazodik a gazdák vetési kedve is. A 2012-2013-as esztendőben a repce vetési kedv ebben az országrészben felére-harmadára csökkent, mert olyan aszályos év volt, hogy a gazdák nem látták értelmét a termesztésnek. A mi technológiánk épp azt mutatja meg, hogy ilyen körülmények között is képesek kikeleszteni a repcét. Akkor is, ha egy közel 60-as kötöttségi számról beszélünk, egy igen kötött talajról vagy akkor is, hogy ha egy laza szerkezetű, gyenge, homokos vagy homokba áthajló talajon termesztjük a repcét. De nagyon fontos elmondani azt is, bizony, mi is évről-évre tanulunk, fejlesztjük magunkat, mert látjuk azt, hogy a különböző hibridek különböző talajkötöttségek mellett mennyire jól vagy kevésbé jól tudnak működni. Itt van jelentősége annak, hogy a gazdáknak megfelelő szaktanácsot tudjunk nyújtani. Tehát nekünk is az az érdekünk, hogy sikeres termesztést tudjanak folytatni. Lehetőség szerint próbálunk egy új technológiát eladni, és megpróbáljuk hozzátársítani a hibridet. Az irányunkba mutatott elvárások nem a vetőmag eladásáig és elvetéséig terjednek, hanem a sikeres termesztés is a mi felelősségünk. A gazdák szeretik és igénylik, hogy a teljes termesztés során jelen legyünk, felhívhassanak, tanácsot kérhessenek tőlünk, illetve hogy később elbüszkélkedjenek a végeredménnyel.

-    Már most sokfelé virágzik a repce. Ez milyen speciális gyakorlati tennivalókat von maga után?


-    Ez az idei év sajátja. Nagyságrendileg, ha átlagban beszélhetünk a növénykultúrákról, főként az őszi vetésűekről, azoknál ez domináns. Annak ellenére, hogy csapadékhiányos időszakot éltünk, mivel jóval korában jött meg a felmelegedés, minden növények a fenológiája két-három héttel előbb indult, így a repcevirágzás is hamarabb kezdődött a nagy átlaghoz képest. De szerencsére úgy látszik, hogy nem egy rövid virágzásról beszélünk, ami mindenképp a termékenyülést segíti, hanem egy hosszabb időtartamról, ezáltal várhatóan jobbak lesznek a megtermékenyülések, és így nagyobb termést is tudunk realizálni. De ez magában hordozta azt a nagyon nagy kihívást is, hogy a sziromkártevők jóval több ideig vannak jelen és lehetőség szerint sokkal több védekezést kell ismételni.

KWS Magyarország Kft.
H - 9027 Győr
Gesztenyefa u. 4.
Tel.: +36/96 528 - 715
Fax: +36/96 528 - 711
www.kws.hu