A kukorica Kínában az egyik legfontosabb takarmánynövény, azonban hosszú időn keresztül monokultúrában termesztették, ami erősen rontotta a talaj szerkezetét, csökkentette a szervesanyag-tartalmát és fokozta az eróziót – írja az agroxxi.ru.

Ezért a helyi növénytermesztők és kutatók a minimális talajművelés és a társnövények alkalmazása mellett döntöttek. 2014-ben, többek között egy érdekes kísérletbe kezdtek, amelynek során a kukorica közé laskagombát telepítettek, elsősorban talajvédelem céljából.

laskagomba

Az együttes termesztés jelentősen javította a talaj szerkezetét és termőképességét – fotó: Pixabay

Négy ismétlésben, három (20x8 m-es), talajművelés nélküli táblát hasonlítottak össze: az elsőben kukorica laskagombával együtt, a másodikban csak kukorica, a harmadikban csak gomba volt vetve. A kukoricát április végén vetették, és október végén takarították be, a gomba esetében a telepítés július elején, a betakarítás pedig szeptember végén történt, miközben a gombákat a teljes ciklus alatt rendszeresen öntözték.

A kísérletek alapján megállapították, hogy az együttes termesztés – főleg a talajlakó baktériumok és gombák elszaporodása révén – jelentősen javította a talaj szerkezetét és termőképességét és ezzel mindkét növényre kedvezően hatott.