A Kverneland, prémium munkagépgyártóként második éve vesz részt a nagyszabású rendezvény szervezésében.
A 2010-es év Nagy Talajművelő Show sikerei és magas látogatottsága biztosította a szervezőket arról, hogy a rendezvény hiánypótló kezdeményezés, amit a szakmabeliek idén is kíváncsian vártak. Az idei bemutatóhoz újabb piacvezető talajmunkagép gyártó cég csatlakozott, így a látogatók a tavalyinál szélesebb palettával ismerkedhettek és magasabb színvonalú rendezvényen vehettek részt.
A Nagy Talajművelő Show hazánkban és Európában is egyedülálló rendezvény, hiszen a piacvezető mezőgazdasági gépgyártók összefogásával, szakmai közönség előtt történő megmérettetéssel valósul meg.

A Dalmand Zrt által biztosított, közel 30 hektáros területen több mint 3000 lóerő megmozgatásával mutatták be a legkorszerűbb talajművelési eljárásokat.

A Kverneland Group Hungária egyedülálló, csúcsminőségű, széles termékskálával érkezett a rendezvényre. A Show mozgó és álló gépbemutatóján a cég kínálatával az alapozó talajművelés, vetés, növényápolás és szálastakarmány kezelés területeit fedte le.
Az alapozó talajművelés a legmélyebb művelési beavatkozás, amely végezhető
szántással, tárcsázással vagy kultivátorozással.

A mozgó bemutatón a Kverneland
- LD-300-5 váltvaforgató eke Packomat szántáselmunkálóval,
- a Qualidisc T rövidtárcsával és
- CTS kultivátorral dolgozott.

Az álló bemutatóra
- a könnyű, robosztus és egyszerűen kezelhető 150 B váltvaforgató ekével,
- három különböző, pontos, kifinomult és költséghatékony vetőgéppel,
- a RAU Ikarus S 2800l/18m permetezővel és
- az Accord CL 1100l műtrágyaszóróval érkeztek.

A Kverneland az eketesteket egyedülálló acélból készíti. A 12 órás karbonos hőkezelés eredményeképpen az ekék keresztmetszetét nem szükséges megnövelni ahhoz, hogy erősebbek, hosszabb élettartamúak legyenek. Így az eke könnyebb, kisebb traktorral is kapcsolható, könnyebben vontatható, így alacsonyabb üzemeltetési költségen dolgozik.
A különleges hőkezelés eredményeképpen az acél nagyobb kopásállósággal bír és rugalmasságának köszönhetően elnyeli a kormánylemezt érő káros erőhatásokat.

A kultivátor kapák gyártása során a norvégok ugyanazt a finomszemcsés acélt és a komoly hőedzést használják, mint az ekék esetében. A Kverneland üreges kapatechnológiája munkavégzés közben olyan erőteljes vibrációt képez, amely hatását a szakemberek a légkalapácséhoz hasonlítják. Ez a technológia egyszerűbbé és költséghatékonyabbá teszi a talajművelést. A vibrációs hatás összetöri a nagyobb rögöket, így javítva a talaj szemcseszerkezetét. A Kverneland kultivátor minden talajon minden munkamélységben egyenletes keverőhatással, jó minőségű magágyat hoz létre, így segít megőrizni a talaj természetes egyensúlyát.

A növényvédelem gépei közül érdemes megismerni a Rau permetezőket is, amelyek közül a Kverneland A Nagy talajművel Show-n Rau Ikarus S 2800l/18m , kompakt, vontatott permetezőgépével jelent meg. Költséghatékony, takarékos, így nagy előny, hogy minden Kverneland Rau permetező alapfelszereltségében tartalmazza az egyedülálló ENFO feltöltő és öblítő funkciót, ami biztosítja használóját, hogy a gép az utolsó csepp bekevert vegyszert is kijuttatja.

A Kverneland Group Hungária Kft. szervizszolgálata az eredeti Kverneland alkatrészekkel biztonságon, optimális gépüzemelést és hosszú élettartamot biztosít. A szerviz az ország egész területén műszaki segítségnyújtással és hatékony alkatrész-ellátással szolgál.

Igric Dominika