Ez jó a növénynek, de rossz a gazdának, mert egy átmeneti veszély is jelentősen fékezheti a növekedést, és csökkentheti egy adott terület terméseredményét. Sheng Yang He, a Michigani Egyetem növénybiológia professzora szerint a növények ebből a szempontból hasonlítanak az emberhez, mivel a növekedési és az egészségvédelmi funkció nehezen egyeztethető össze. Ez így volt egész mostanáig, amikor a Michigani Egyetem kutatói – több más intézménnyel együttműködve felfedezték, hogy a növényeknél tulajdonképpen két hormon irányítja (giberrelinek és jazmonátok) a növekedési és védekezési funkció közötti átkapcsolást – írja a news.agropages.com.

A kísérleteket két növényfajjal, rizzsel (keskeny levelű) és Arabidopsis-szal (széles levelű) végezték, kimutatva, hogy ez a jelenség számos növény esetében működik. Ez a felfedezés lehetővé teheti a két hormon működésének szétkapcsolását, illetve a védekezési funkció háttérbe szorítását, és ezzel intenzívebb fejlődésre késztetheti a növényeket. Ezzel elérhető a termés növelése a növény védekezési funkciójának megőrzése mellett. A kutatások eddigi eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban közölték.