Akik az őszi munkák prioritását elismerik, és kellőképpen kényeztették eddig a repcét, ők nyugalommal tervezik az első nagyadagú N-trágyázást és kiteszik a sárga színcsapdákat (1. kép), mert nagy valószínűség szerint a repce tavaszi kártevői kiválóan telelnek.


Február végétől, márciusban, a nappali hőmérséklet emelkedésével a szárormányosok betelepedése megkezdődik, nem sokkal utánuk pedig a fénybogarak is repülve keresik föl a szárba szökő repce táblákat. A szárormányosok kellemes napos időben már néhány napos érési táplálkozás – a növényi részek hámozgatása – után szaporodnak és újabb 1-2 nap után megkezdik tojásaik lerakását a levéllemezbe tojva azokat. A rovarölő permetezéssel ezt kell megelőznünk, mert a növényben kikelt és a levélnyélen át a szárba vándorló és ott tartósan károsító lárvák ellen (3. kép) már nincs védekezési lehetőség. Az ormányosok fertőzési küszöbértéke alapján (2. kép) nincs olyan évjárat, amikor elhagyhatnánk a védekezést ellenük.

A virágzás előtti permetezések lehetővé teszik, hogy tartamhatással is rendelkező készítménnyel permetezzünk. A hidegben is hatékony piretroidok szercsoportból idén engedélyezték – az AKG alap és integrált programjában is – a Talstar® 10 EC készítményt. Az engedélyezett 0,125 l/ha dózis hatékonysága kitűnő. Regulátorokkal, a szükséges bór-és kén-lombtrágyákkal jól keverhető, tartamhatása hosszú, így az első tavaszi permetezés ideális rovarölőszere.


A Kwizda tavaszi repce csomagja együtt tartalmazza az első permetezéshez nélkülözhetetlen Talstar® 10 EC -t és az első, magas kéntartalmú lombtrágyát a Jello® termékeket (1000 g/l kén!!!), valamint a virágzás előtti második kezelés két termékét, a Fury® 10 EC –t és a Wuxal® Boron –t (10 % N, 13 % P és 9 % B).

A 40 ha-s csomag felbecsülhetetlen előnye, hogy a Jello lombtrágyát díjmentesen biztosítja!

Növelje árbevételét a „Táplálunk és védünk” Programmal, csökkentse költségeit a Kwizda tavaszi repce csomagjának használatával!

Gondolkozzon csomagban, termeljen olcsóbban!