Az elmúlt évek során az időjárás több alkalommal is gondot okozott a haszonnövényekben. Az elmúlt teleken nem jött meg az igazi hideg, és a nyarakon a mezőgazdaságban és a kiskertekben sok problémát jelentettek a könnyedén áttelelő kórokozók és kártevők.

A márciusban, áprilisban visszatérő hideg is komoly károkat okozott a növényekben, tavaly például a korai gyümölcsök virágait elvitte a hideg, így sok helyen gyenge termést hozott az alma, körte, cseresznye, kajszi.

Idén január első hetében ismét alig volt fagy, tíz fokot meghaladó nappali hőmérsékletek voltak jellemzők. A szántóföldeken mindenhol zöldell az őszi vetés, megeredtek a kiskertekben az ősszel elvetett magok, kizöldült a fű, és több olvasó jelezte, hogy bimbót hozott a rózsája – írja a boon.hu.

rózsa

Virágzó rózsa 2021. január 7-én – fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerint jó lenne egy kis hidegebb időszak, mert a kórokozók, kártevők ilyenkor megmaradnak, ami később problémát okozhat. Jó lenne mínusz tíz fok alatti hőmérséklet egy kis hótakaróval. Az időben elvetett búza, őszi vetések jó állapotban vannak. Nagyobb gondot okoz a folyamatos eső, ami miatt a belvíz már megjelent a mélyen fekvő területeken a megyében.

– Ha mégis jön a hideg, az nem jelent problémát a szántóföldi növényeknek, hozzá vannak már alakítva a szélsőséges időszakhoz – tette hozzá az elnök.

őszi vetés

A szántóföldeken mindenhol zöldell az őszi vetés – fotó: boon.hu

Konkoly Andrea dísznövénykertész a kiskertekről azt mondta, ha ez az enyheség folytatódik, akkor egy január közepi, végi nagy hideg tudna kárt okozni, ezért remélhetőleg nem lesz túl hideg. A téli csapadék eső formájában is jó a talaj mélyebb rétegeinek, nem hiányzik a hó, ami veszélyt jelenthet a gyümölcstermő növényekre, mivel hótakaró esetén 5-10-12 fokkal alacsonyabb éjszakai hőmérsékletek alakulnak ki, ami komoly téli fagykárokat tud okozni.