Több német gazda elmondta, hogy mindig különös aggodalommal eltöltve megy ki a birtokára, azon gondolkodva, hogy vajon talál-e újabb szeméthalmot. A szemétkupacok között előfordulnak gumiabroncsok, építési törmelékek, fóliazacskóba csomagolt kutyaürülékek és kátrányos tetőfoszlányok is – írja az agrarheute.com.

Ezek eltakarítása a vétlen gazdáknak is sok pénzébe kerül, a nagyobb terhet azonban az adófizetőknek kell viselniük, mivel a legtöbb ilyen szemét közterületeken köt ki, és azt a helyi önkormányzatok köztisztaságért felelő vállalatainak kell eltakarítaniuk.

szemét a szántóföldön

Egyre több szemét köt ki a szántóföldeken – fotó: Adobestock

2018-ban több mint 4.700, illegálisan eldobált gumiabroncsot szedtek össze, de vannak olyan, részben mérgező anyagok is, amelyek a takarmánytermő területeken nagy mértékben felelősek lehetnek a takarmányok és a környezet elszennyeződéséért.

Az is előfordul, hogy a háztartási vegyes hulladékra öntik rá az építési törmeléket, amit azután nagyon nehéz szétválasztani. A hatóságok jelenleg egyedül a büntetési tételek fokozásával tudják visszafogni ezt a veszélyes és egyre szélesebb körben elharapódzó gyakorlatot.