A magyar agrárium adatalapú fejlesztése, az adatvezérelt agrárágazati irányítás a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) kötött dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora és dr. Gál András Levente, a NAVÜ vezetője, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője.

dr. Gál András Levente és dr. Gyuricza Csaba 2021. június 23-án – Fotó MATE

A megállapodás célja a magyar agrárium fejlesztése, melynek segítségével megvalósulhat az összekapcsolt, személyre szabott és adatvezérelt agrárágazati irányítás.

Ma az egész mezőgazdaság – a világban, de Magyarországon is – arról szól, hogyan lehet minél több adatot összegyűjteni, és ezeket szintetizálva egy olyan tudásra szert tenni, amely segít abban, hogy a mezőgazdaság valóban csúcstechnológiai ágazattá válhasson. A Nemzeti Adatvagyon Ügynökséggel kötött megállapodás eredményeként összefogjuk azt a tudást és szakismeretet, amely a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen rendszerszinten is rendelkezésre áll. Az így létrehozott tudásbázist a hazai mezőgazdaság fejlesztésének szolgálatába kívánjuk vonni”– mondta Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

A megállapodás értelmében a felek többek között vállalják, hogy együttműködnek az adatgazdaság beindításának támogatásában és a digitális agrármegoldások innovációs és módszertani tudásbázisának kialakításában, az egyetem működéséhez, tevékenységeihez szükséges közadatok elérésének biztosításában. A MATE és a NAVÜ vezetői ezeken túl együttműködnek élelmiszerlánc- és adatbiztonsági kérdésekben, és az úgynevezett Agrár Adat Keretrendszer, a teljes agrár termelő oldal lefedését lehetővé tevő felhő alapú információs platform létrehozásában is.

Nincs ma olyan ágazat, aminek a működését ne kellene újragondolni digitális dimenzióból. Kiemelt célunk tehát az agrárszektor adatalapú fejlesztése, az adattudatosság ösztönzése a szektorban. A NAVÜ szerepe és feladata, hogy kialakítsa az agráriumon belül is azokat a piaci sztenderdeket, amelyek lehetővé teszik az egészséges, szabályos és arányos működést a digitális szolgáltatások terén – mondta ki dr. Gál András Levente.