Agrohomeopátia a növények egészségéért

Kétnapos tanácskozást szervezett a Szent István Egyetem, a Herman Ottó Intézet és a Sagiter nemzetközi projekt Gödöllőn és Budapesten „Agrohomeopátiás növényvédelem: vegyszermentes lehetőségek a gyakorlatban” címmel.

Dr. Fehér István, a Sagiter nemzetközi projekt vezetője nyitotta meg a rendezvényt, majd Majda Ortan szlovén okleveles agrármérnök, szaktanácsadó, a Cora agrohomeopathie cég tulajdonosa tartott a szakmai tapasztalatairól beszámolót az általuk összeállított agrohomeopátiás készítményekről, azok hatásmechanizmusáról és alkalmazási lehetőségeiről a különböző kultúrákban.

Külön foglalkozott a pettyes szárnyú muslica és a napjainkban igen nagy kártételt okozó selyemfényű puszpángmoly elleni vegyszermentes védekezés lehetőségeivel, valamint a puszpángelhalást okozó gombabetegségek leküzdésével is. A sok szemléltető fotóval illusztrált angol nyelvű termékismertető előadásai elérhetők az interneten is.

Ebből az alkalomból kértem meg dr. Fehér István emeritus professzort, a projekt vezetőjét, hogy tájékoztassa az olvasókat a projekt céljairól, eredményeiről.

- Először az említett projekt alapelveiről szólnék, miszerint vannak olyan szakmai fogásai, ismeretei a gazdálkodásnak, a vidéki életnek, amelyek korábban apáról fiúra szálltak, ám a mai világban elveszni látszanak, a korszerű tankönyvekből kimaradtak. Több generáció tapasztalata rakódott egymásra, ezért nem lehet veszni hagyni ezt a tudást, sőt – a korszerű pedagógia eszközeivel – vissza kell juttatni az oktatásba. Ez a célja a Sagiter elnevezésű Leonardo uniós projektnek.

Ma már kevésbé a gyakorlatból, mint a tankönyvekből, jegyzetekből, különböző technikai, technológiai utasításokból tanulnak meg a fiatalok egy-egy szakmát, pedig létezik olyan tudás, léteznek olyan módszerek, megoldások, amelyeket a korábbi generációk alkalmaztak, és ma is hasznosíthatók. Óriási a jelentőségük – különösen a mezőgazdaságban –, hiszen e gazdasági megoldások, fogások jórészt a természetközeli gazdálkodás, a fenntartható fejlődés alapvető elemei.

Ezeknek a termelési-gazdálkodási tapasztalatoknak az összegyűjtését és a tanulni vágyó fiatalokhoz való eljuttatását célozza az Európai Uniónak az említett Leonardo da Vinci-program finanszírozásában megvalósuló nemzetközi Sagiter-projektje.

- Hogyan indította ezt a programot, amelyre ma ilyen népes érdeklődő hallgatóság jött össze, ráadásul főként gyakorló gazdákból és növényvédős szakemberekből?

- Úgy kerültem ennek a projektnek a vezető helyére, hogy korábban sokat foglalkoztam a mezőgazdasági termelés fenntarthatósági kérdéskörével, több alkalommal publikáltam ebben a témában, PhD-s hallgatóimmal is ezt kutattuk, és ez elvezetett egy nemzetközi kutatócsoportba, ahol felmerült, hogy készítsünk egy átfogó projektet ebből a témakörből.

Négy évvel ezelőtt, amikor Franciaországban voltam oktatni, ott fogalmaztuk meg a projektpályázatot, amelyhez elnyertük az európai finanszírozást is. A programunk alapelve volt, hogy gyűjtsük össze azt az informálistudás-átadást, ami a tanulást segíti, továbbá dolgozzuk ki a lehetséges tudásátadási módszereket.

Dr. Fehér István, a Sagiter-projekt vezetője – A szerző felvétele

Az informális tanulás ma, az internet világában egy más műfaj, hiszen a világhálón szinte mindent el lehet érni. Amikor kezdő gyakornok voltam, a juhásztól láttam, hogy ő hogy gyógyítja a büdös sántaságot. Saját maga keveri disznózsírból a kenőcsöt rá, amiben olyan dolgokat kever össze, amikkel meggyógyítja. Nekem ez egy élmény volt. Másik élményem az volt, hogy a nagyszüleim, akik gazdálkodtak, és ott nőttem fel náluk, ők még kettős termesztéssel művelték a kertet. Ma már ismeretlen a kettős termesztés.

Tulajdonképpen ezek adták az indíttatást, és mint egyetemi oktató 25 éve azt látom, hogy a felsőfokú oktatás Magyarországon nem eléggé gyakorlatorientált. Tanítok Amerikában is, Franciaországban is, Toulousban 12 éve. Ott 82 hét gyakorlat van egy ötéves agrárképzésben, nálunk 12. Ez a tény nagy különbséget jelent a munkaerőpiacon való sikeresség területén.

Tantárgyaim oktatása során gyakran meghívok termelőket, vállalati embereket, ezzel is tudom erősíteni a gyakorlatorientált oktatási céljaimat. Ezért is örültem ennek a projektnek, hogy próbáljuk azokat a régi tudáselemeket összegyűjteni, valamint rendszerezni, amelyek kihalóban, elfelejtőben és elveszendőben vannak, mert nem gyűjti össze senki. Ezeket próbáljuk meg ebben a projektben megjeleníteni.

Amikor beadtuk ezt a programot, ez volt az alapvető filozófiánk, hét országból csatlakoztak hozzá. Ez azt jelentette nekem, hogy Európában igenis van ennek prioritása. A fenntarthatóság keretén belül figyelemmel kell lennünk a gazdasági, társadalmi, környezeti és intézményi összetevőkre, hatásokra. Ez a négy pillér jelenti számomra a fenntarthatóságot.

Hogy egy példát is mondjak: megpróbáltuk összehasonlítani, hogy a legelőgazdálkodásról mit gondol egy környezetvédő, aki a nemzeti parkban dolgozik, mit gondol egy juhász, aki ott legeltet, mit gondol egy mezőgazdasági termelő, aki itt tanult Gödöllőn, és mit gondol a minisztériumi dolgozó, aki ezt a szabályozást készíti. Megjegyzem, nem tudtuk végigvinni, mert  nem mindenki  vállalta az összehasonlítást, vagyis nem adta hozzá az arcát. De az kiderült a beszélgetések során, hogy ugyanarról mind a négyen mást gondolnak.

Egyik ötletem volt – vagy kísérletnek is lehetne nevezni –, hogy készítettünk egy-egy pásztoros esettanulmányt, amelyre tervezem meghívni az említett szakemberkört, egy beszélgetésre külön-külön vagy együtt, és rögzítenénk azt, hogy ki mit gondol erről a pásztortudás-átadásról. Ez annyiban is nagyon érdekes, hogy miként oszlik meg az a tudás, amit ma használunk, az iskolai tudás, az idősektől szerzett ismeret és a saját magam tapasztalatgyűjtése között. Tulajdonképpen ebből alakulhat ki egy gyakorlatorientált agrárpolitikai kurzus programja is.

Megítélésem szerint ahhoz, hogy ma a mezőgazdaság sikeres legyen, öt alapvető feltétel kell. Föld, munkaerő, tőke, tudás és a piachoz való hozzájutás. Ha ennek az ötnek a harmóniája nincs meg, szegény marad vagy veszteséges lesz a gazda, a földet művelő vállalkozó. Ezek között van egy nagyon fontos elem is, az innováció és a tudás. Két-három évenként megújul a vegyszer- és vetőmagválaszték. Négy-öt évenként új gépek jelennek meg, és negyven év a gazdák generációváltása. Tehát tízszer-hússzor újra kell tanulni mindezt. Ma ilyen gyors ez a tudás- és innovációváltozás.

Készítettem egyszer egy összehasonlítást. Az én nagyapám ötven évvel ezelőtt, az '50-es években 60 órát fordított egy hektár kukoricára, ma öt-hat órát fordítunk, tehát egytizedét. Igaz, hogy azóta egy nagy modernizációs folyamat zajlott le, de ha ma valaki azt a szofisztikált kombájnt vagy vetőgépet használja, annak van-e ökológiai tudásigénye vagy filozófiai igénye a fenntarthatóságról, vagy csak hajtja a minél magasabb termésátlagot, a minél több inputot, és nem gondol arra, hogy az a talaj, amibe minden évben újra vet, olyan, mint egy számítógép. Mindent megjegyez, majd károsodik.

Ha elrontunk egy beavatkozást, arra még a talaj is évekig emlékezni fog. Ezt a tudást meg ezt a szellemiséget meg ezt a gondolkodásmódot hogy tudjuk a hallgatóknak átadni? Legyen produktivista, hogy 10 tonnát vagy 12 ezer liter tejet termeljen tehenenként, de tudja azt, hogy agrárökológiailag vagy fenntarthatóságilag hol van az egyensúly. Egy aszimmetriában vagyunk benne, és az aszimmetriának a kilengése minimális vagy visszafordíthatatlan, és utána már nem tudunk mit tenni.

Ma 7 milliárd ember él a Földön. A rómaiak idején 300 millió élt. Ugyanaz a vízkészlet ma, mint a rómaiak idején. 20 év múlva 9 milliárd ember lesz ugyanarra a vízkészletre. Van egy előadásom, amiben kitérek a vízhasználatra, például hogy mennyi vizet használunk fel 1 kg húshoz vagy egy T-shirthöz.

A másik kedvenc témám, hogy hogyan étkezünk. Az étkezés egy óriási dolog. Egy vegetáriánusnak 400 négyzetméter mezőgazdasági terület elegendő. Aki mediterrán diétán él, annak 5 ezer négyzetméter kell, és aki húsos, annak már 7 ezer négyzetméter a szükséglete. Legyen egy fogyasztási trend, hogy ne csak húst fogyasszunk. Itt az állati fehérje iránt egy jelentős kereslet prognosztizálható, különösen Ázsiában. Kína, India, Pakisztán az a rész, és ugyanakkor több mint egymilliárd ember rovarokból szerzi be a maga fehérjeszükségletét. Ugyanakkor egymilliárd ember túltáplált.

Dr. Fehér István előadást tartott a Sagiter-projekt céljairól és eredményeiről. – A szerző felvétele

Ha megnézem, egy tízmilliós várost el kell látni, mindennap etetni kell. Hogy fogjuk etetni? Mi fog odakerülni? 85%-a a lakosságnak városban él. Hazánkban is 700-800 falu elnéptelenedik, a fiatalok városba mennek, vagy külföldre, de ott is a városba. Van ebben egy kis ellentmondás, hogy a nagy tömegűt kell hogy termeljük az ellátásért, hogy ellássuk a szükségletet, akkor pedig hajszolni kell a termésátlagokat, vagy a másik utat választva az egészségesebb, szebb, természetesebb, ökológiailag barátságosabb termelést képviseljük.

No de ott is hajtani kell a produktivitást bizonyos határig. Ha megnézem, hogy ki a fogyasztója ennek az ökotermelésnek, ez a lakosság 10-15%-a. A többség a tömegterméket veszi.

- Ez adódik az árkülönbségből is.

- A másik, hogy nem muszáj. Vannak nekem itt tanulságos fotóim. Ma vannak olyan helyek, ahol vízkultúrában gondolkodnak a mezőgazdaságról. Több méter magas emeleteken olyan panelek vannak, amelyek forognak a Nap felé, hogy minél több legyen a fény, mert ha árnyékban van egy levél, ott csak 50% a fotoszintézis intenzitása, ha napon van, 100%-os.

Nagyon sok olyan egészségügyi probléma van ma, ami az élelmezésben adalékanyagokra, élelmiszer-kiegészítőkre stb. vezethető vissza. Azoknak az embereknek, akik autoimmun betegséggel élnek, nincs más lehetőségük. Ma kb. 20%-a a lakosságnak laktózérzékeny, 15%-a glükózérzékeny. Ezek a mi gyerekkorunkban nem voltak. Nem is ismertük ezeket.

Azóta tulajdonképpen a mezőgazdaság modernizálása és hogy a mezőgazdaság kilépett abból az ősi termelési módjából, az hozta ezt. De mégsem lehetett úgy hagyni egy ilyen növekvő népesség meg városiasodás, modernizáció mellett. A kérdés az, hogy hol van az egyensúly, hol van az arány.

A másik, hogy nekem mint egyetemi tanárnak, oktatónak felelősségem kell legyen, hogy akik idejárnak, azok ismerjék meg mindegyiknek az összefüggéseit, összetevőit, hatásait. Akár a termelésbe, akár tanácsadónak kerülnek, vagy a minisztériumba irányítónak, ne legyen eltérő véleményük ugyanarról, ami a természethez kapcsolódó dolog, azért, hogy ismerjék meg, és könnyebben tudjanak egymással is szót érteni.

Remélem, sikerült egy kicsit megvilágítani, mi is az agroökológia, miszerint egy olyan újszerű megközelítése a fenntartható gazdaságok működtetésének, amely megkísérli ötvözni az ökológia, a kultúra, a gazdaság és a társadalom értékeit annak érdekében, hogy az élelmiszer-termelés hatékonyságát, valamint a tiszta, egészséges környezetet is megőrizze.

A hagyományos ökológiai tudás a táj és ember együttműködéséről szól. A hagyományos ökológiai tudás (angol szakkifejezéssel traditional ecological knowledge) a környezet állandó változásával dinamikusan alakul, folyamatosan újabb és újabb tudáselemekkel bővül, miközben generációról generációra kerül átadásra.

Ezekkel a rendezvényekkel az volt a célom, hogy bemutassam, hogy az egyéni szemléletmód nagymértékben függ az adott kultúra sajátosságaitól, a népi ismeretektől. Fel kell ismernünk, hogy a hagyományokra épülő technológiák milyen óriási lehetőségeket rejtenek magukban.

A kérdés az, hogy a laikusok tapasztalati tudása hogyan juthat érvényre egy, a kutatók tudományos eredményei által vezérelt világban. Milyen módszerek szükségesek ahhoz, hogy összhangot teremtsünk az ilyen típusú ismeretek és az érintettek között?

A kérdés az, hogy azok a gazdálkodók, akik a hétköznapokban alkalmazzák az agroökológia alapelveit, hogyan sajátították el azokat. Ez a tudás hogyan használható fel az agrárszakképzésben, és hogyan adhatók át ezek az ismeretek oktatási programok keretében?

Megítélésem szerint egy olyan átfogó szemléletre van szükség, amely összhangot teremt a termelésközpontú mezőgazdaság és a helyi, speciális agro-ökoszisztéma lehetőségei között, és így a társadalmi érdeket és a környezet megóvását mind a termelő, mind a fogyasztó egyaránt fontosnak tartja.

Köszönöm a tájékoztatást. Segített bepillantani a vegyszermentes, jelen esetben a természetes  alapanyagú, vannak, akik homeopathiásnak is nevezik – ez lehetne egy másik beszélgetés témája is –, növényvédelem indítékainak titkaiba.