A talaj fölső rétege, mely az elmúlt hetek száraz időjárása után az ország döntő részén teljesen kiszáradt, ezen a héten mindenhol megázik, és feltöltődik nedvességgel. Az enyhe időből pedig csak ma lesz valami, illetve holnap még keleten, majd erős lehűlés várható, sokfelé erős, időnként viharos széllel. A kukorica vetéséhez a talaj még hideg, egész héten 10 Celsius fok alatt várható a fölső 5-10 cm-es réteg hőmérséklete – írja az OMSZ agrometeorologiai előrejelzése.

Az őszi kalászosok a bokrosodás fenológiai fázisában járnak. A csapadékos október miatt későn vetett, fejletlenebb búza állományoknak és a repcének továbbra is igen nagy szüksége lenne a csapadékra. Tavaly ilyenkor igen hasonlóan alakult időjárásunk, áprilisra akkor is jelentősen kiszáradt a talajok felszín közeli rétege, és az aszályos időben nem hozott elegendő oldalhajtást a repce, így a termésátlagok jelentősen elmaradtak a kívánatostól. A keleti országrészben a februárban és márciusban tartósan belvizes foltokban a vetés sokfelé kipusztult.

Behavazott kajszi virág Miskolcon 2021. április 6-án – fotó: OMSZ/Kovács Attila

A márciusi -6, -10 fokos hidegek már okoztak fagykárt elsősorban a déli és középső országrészben a mandula és a kajszi rügyeiben. A múlt héten országszerte virágba borult ez a két korán virágzó csonthéjasunk, és az őszibarack, meggy és cseresznye rügyei is sokfelé megpattantak már. Így érkeztek a múlt heti komoly fagyok és helyenként a hó. A szakirodalom szerint kajszi esetén teljes virágzásban -2,2 Celsius fok a kritikus hőmérséklet, -2,9 foknál 10%-os kár, míg -5,6 foknál 90%-os kár valószínű.

A sziromhullás/terméskezdemény fázisában -0,8 Celsius foknál kezdődik a károkozás, és -4,4 fok esetén már 90%-os a fagykár. Őszibaracknál a zöld bimbós állapottól a virágzás kezdetéig tartó fázisban -2 és -3 fok a kritikus hőmérséklet, teljes virágzásban -2,7 foknál valószínű 10%-os, -4,4 foknál pedig már 90%-os kár. Ezek az értékek azonban nagyban függnek a fajtától és a kritikus hőmérséklet fennállásának időtartamától is. A mért hőmérsékleti adatok alapján a tavalyihoz hasonlóan idén is komoly fagykárokat szenvedtek a gyümölcsösök.

A kukorica vetése időben aktuális, de a talaj még mindig hideg, és az ország döntő részén a fölső réteg száraz is. A folytatásban az egyik probléma megoldódni látszik, ugyanis jelentős csapadék érkezik. Tartós felmelegedés azonban nem ígérkezik, a csapadék lehűléssel jön, csak a jövő héten várható, hogy a talajhőmérséklet újra 10 fok fölé emelkedjen.

30 napos csapadékösszeg 2021. április 11-ig (mm)

Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég. Országos, ismétlődő eső valószínű, kiadós mennyiségre számíthatunk. A nap második felében nyugat felől nagyobb területen havas eső, hó is lehet az eső mellett, a Dunántúlon síkvidéken átmeneti vékony hóréteg kialakulhat, a hegyekben több cm is összegyűlhet. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon és északkeleten viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 3 és 7, attól keletre 7 és 14 fok között várható, de a keleti határ környékén ennél kicsit melegebb idő is lehet. Keleten a késő délelőtti, déli óráktól már csökken a hőmérséklet.

A folytatásban egy légörvény helyeződik tartósan Közép-Európa fölé, mely kiadós csapadékot hoz térségünkbe. Összességében a hét végéig 20-40 mm eső várható területi átlagban, országszerte megázik a talaj és feltöltődik a fölső rétege. A csapadék zöme hétfő estétől szerda reggelig valószínű, melybe főleg a Dunántúlon és az Északi-középhegységben hó is vegyülhet. Péntektől csökken majd a csapadékhajlam. Főleg a Dunántúlon és északkeleten lesz erős, időnként viharos a szél, majd csak péntekre gyengül az ereje.

A csapadékkal hideg is érkezik, a hőmérséklet keddre előbb a Dunántúlon, majd szerdára keleten is jelentősen csökken: a maximumok mindössze 4 és 9 fok között várhatók. A sok felhő és a szél miatt fagy azonban a hét végéig nem valószínű. A hét végére csökken a felhőzet, mérséklődik a szél, napközben kissé melegszik a levegő (10-15 fok köré), de a fagyzugos részeken ekkor hajnalban gyenge fagyok is előfordulhatnak.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

Indexkép: Kiszely Péter