A nyugat-alaszkai Bethel település az északi szélesség 60. foka fölött található egy mocsaras vidéken, ahol a szubarktikus klíma uralkodott a globális felmelegedés előtt. Azért nagyobb hőségről még ma sem beszélhetünk, mert a sokéves mínusz egy Celsius fokos átlaggal szemben csak plusz 1,6-re emelkedett tavaly az éves átlaghőmérséklet, ez a melegedés azonban már elég arra, hogy a farmer, aki korábban üvegházban, fóliasátorban termesztett epret és zöldségeket, már a szabadban termett káposztát, kelt, és burgonyát takaríthasson be.

Tim Meyers úgy tekint a klímaváltozásra, mint egy lehetőségre, hiszen Északon rendkívül drága minden: a krumpli például kétszer annyiba kerül, mint az USA más államaiban. A legtöbb zöldség és gyümölcs pedig aranyat ér – olyan áron is adják –, hiszen Oregonból, Kaliforniából és Mexikóból érkezik. Ezen a vidéken a fagy május harmadik hetéig tartott ki eddig, de idén már szó sem volt ilyesmiről azt követően, hogy 2014 volt a legmelegebb év Alaszka állam történetében. Így hát idén ötven tonna zöldséget takarított be, jövőre pedig kétszer ennyire számít Meyers – aki hathektáros földjével afféle hobbikertésznek számítana, ha a tavak, kanyargó folyóágak és mocsarak között oly sok lenne a mezőgazdaság számára alkalmas terület. A helyi orvos, Peter Abraham örül a farmer eredményeinek, mert az alacsony jövedelmű családok nem engedhetik meg maguknak a változatos, vitaminokban és rostokban gazdag táplálkozást.

Káposzta

Alaszka mezőgazdaságának jól jön a globális felmelegedés