Júniusban az egyik német húsüzemnél 1500 dolgozó fertőződött meg koronavírussal, ezért a környékét teljesen lezárták a hatóságok, és 600 ezer embernek kellett két hétre karanténba vonulnia – írja a Portfolio a Reuters hírére hivatkozva. Ez a húsüzem most állami segítséget kér ahhoz, hogy kifizesse a karanténban lévő dolgozóinak a bérét.

Julia Kloeckner agrárminiszter azonban egy lapnak azt nyilatkozta, hogy nem szimpatizál az anyagi segítségnyújtás ötletével, miután a húsüzem miatt egy teljes régiót kellett karanténba zárni. Ugyanezen az állásponton van Karl-Josef Laumann munkaügyi miniszter is, aki szerint – bár Németországban a jelenlegi törvények szerint a cégek állami segélyért folyamodhatnak, amennyiben dolgozóikat karanténba kellett helyezni – az üzemnek jobban át kellene gondolnia, valóban segélyért folyamodik-e, ezzel még jobban magára haragítva a környéken élőket.