Vélhetően aranysakál támadt egy tyúkjait védő nőre a Somogy megyei Lakócsán – számolt be a sonline.hu. Kora délután a baromfiak nagy zajt csaptak a hátsó elkerített udvarban, erre lett figyelmes Lénártné Balogh Ágnes. Az udvarba sietve látta, hogy az általa aranysakálként azonosított ragadozó rajta volt a kakason.

A 180 centi magas kerítést simán átugrotta (a kép illusztráció) – fotó: MTI

Azzal a lendülettel nekem ugrott, elkapta és szétszakította a nadrágom szárát. Egy, a kezem ügyébe eső lécet kaptam fel, azzal ütöttem, szét is törtem rajta. Ekkor elmenekült, a 180 centi magas kerítést simán átugrotta. Akkor láttam, hogy két sakál vagy róka van még az udvaromban – idézte fel a történteket a fiatalasszony.

A portál értesülései szerint a ragadozók másnap visszatértek a lakócsai udvarra és elvittek még egy tenyésztyúkot, a 30 éves nő hiába zajongott a teraszon, hogy elriassza őket. Tíz állatot is látott-hallott egyszerre csörtetni a gazban. A vadőr azóta kirakott egy élvefogó csapdát, de eddig hiába.