A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal által életre hívott NAK TechLab inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az ágazatot.

Az inkubációs program három részből – úgynevezett sprintből – áll, és összesen három hónapig tart. A jelentkezők közül a legígéretesebb 13 csapat kapott meghívást az első sprintre, a háromnapos kiválasztási eseményre (bootcamp), ahonnan 8 startup jutott be a program későbbi szakaszaiba.

NAK

A NAK TechLab célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban.

A valós, közvetlen piaci visszajelzés céljából az inkubációs programban az innovatív startup vállalkozások nagyvállalatokkal dolgoznak együtt. A program nagyvállalati partnere az Axiál Kft., a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., a Bonafarm Csoport, a Hungrana Kft., a KITE Zrt., illetve Magyarország legnagyobb kockázati tőkebefektetője, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

A bootcamp lezárultával elindul az együttműködés a startupok és a nagyvállalatok között.

„Az agráriumban robbanásszerű változások várhatók a digitális technológiák és az új, innovatív megoldások terjedése miatt, melyet jól példáznak a programba bekerült startupok megoldásai is, amik nagy mértékben hozzájárulhatnak az agárgazdaság hatékonyságához. Vitathatatlan felelőssége a NAK-nak, hogy a működőképes megoldások minél előbb elérhetővé váljanak a magyar gazdák számára”– mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Győrffy Balázs

Győrffy Balázs: "...a programba bekerült startupok megoldásai nagy mértékben hozzájárulhatnak az agárgazdaság hatékonyságához."

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője hozzátette: ,,Kezdeményezésünk nem egyszeri alkalom. Egy új felhordórendszer alapjait fektetjük le vele, ami a jövőben folyamatosan lehetőséget ad az agrárium iránt érdeklődő fiatal ötletgazdáknak, hogy innovációik beépüljenek az ágazat mindennapjaiba."

Az inkubációs program további szakaszaiban a NAK és a Design Terminal workshopokon, konzultációkon, ágazati és külsős mentorok bevonásával segíti a résztvevő startupok fejlődését és a nagyvállalatokkal közös munkát. Az intenzív közös felkészülés és a három hónap eredményeinek bemutatására látványos záróeseményen, a Demo Day-en kerül sor.

tech

A program összehozza a startup vállalkozásokat a nagyvállalatokkal.

A fő cél, hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, melyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar működését, valamint átformálni az ágazattal kapcsolatos előítéleteket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal együttműködésének előzménye a nagy sikerű, 2019. márciusi innovációs ötletverseny, a júliusi befektetői találkozó, valamint az októberi rapid tanácsadás, a ,,speedmentoring” esemény.

startup

A kezdeményezés igyekszik elérni, hogy új fejlesztések, modern módszerek épüljenek be a magyar agráriumba.

A NAK TechLab inkubációs programba bekerült csapatok:

Agrodat: Megoldásuk adatvezérelt döntéshozatalra irányul a szőlőtermesztésben és feldolgozásban, mikroklimatikus viszonyokat, talajhőmérsékletet és vízgazdálkodást megfigyelő mérőeszközök segítségével. A kapott adatok feldolgozásával előre jelzik a várható kórokozók megjelenését, így a megelőző kezelés optimális időben történhet. A megoldás segíti a növényvédelmet, csökkenti a vegyszerhasználatot. www.agrodat.hu

Alzagro: A csapat egy automata gabonamintázó és minőségvizsgáló drónt fejleszt. A fejlesztett alkalmazás javaslatot ad a mintavételi pontokra, a mintázási útvonalra, így teljes keresztmetszetből vehető minta, amiket emberi beavatkozás nélkül, a drónon lévő tárolókba elkülönítve tud gyűjteni. A mintavétel során lehetőség nyílik a gabona fehérje-, sikér- és nedvességtartalmának vizsgálatára is. A megoldással a mintavételezés folyamata automatizálható és egyszerűsíthető. www.alzagro.com

GosTech: Teljesen automata gyümölcsszedő-rendszert fejlesztenek, mely mesterséges intelligenciát használva, robottechnológiával végzi a betakarítást. A megoldás képes lehet kiváltani egy munkaerőigényes folyamatot, valamint a betakarítás hatékonysága is növekedhet. A cég jelenleg gépi látás és deep learning alapú komponenseket tesztel. www.gostech.hu

vállalkozás

A továbbjutott nyolc csapat a nagyvállalatokkal közösen készül fel a következő hónapokban.

Growberry: A Growberry automatizált okosrendszere alternatívát kínál a hagyományos növénytermesztéssel szemben olyan esetekben, amikor vagy kiszámíthatóbb hozamra vagy nagyobb tápértékre illetve hatóanyagtartalomra van szükség. Ehhez fejlesztettek egy kísérletezéshez használható prototípust, melyben modellezhető számos termesztési környezet, így nagyüzemi körülmények közt is modellezhetők az egyes új termesztéstechnológiai eljárások. Megoldásuk a hidropóniát veszi alapul, ami föld nélküli növénytermesztő eljárást jelent. www.thegrowberry.com

Led Lighting Kft.: A csapat megoldása a baromfitartóknak kínál alternatívát az elavult rendszerek kiváltására. A LED technológia fejlődésével lehetővé vált a fényforrás stroboszkóp-hatásának csökkentése, akár a teljes megszüntetése, így az nem stresszeli az állatokat. A megoldással csökken az állatok stresszterhelése, így az állomány kiegyensúlyozottabb lehet, ami az élettani funkciókra is pozitív hatással van.

innováció

A mentorprogramban a startupok tökéletesíthetik digitális fejlesztésüket.

Moly.Net: A fiatal, dinamikus csapat megoldása egy digitális almamoly-csapda, aminek adatait felhasználva időben adható precíziós permetezési tanács. A csapdák a központtal vezeték nélkül kommunikálnak. A megoldás a preventív növényvédelmet segíti, amivel a növényvédőszer-mennyiség jelentős csökkenése érhető el. A bootcamp során felmerült az innováció kukoricára alkalmazása is.

OKOSFARM: Megoldásuk magas szintű kontrollt kínál elsősorban az állattartó telepeken. Ezt kamerarendszerekkel, saját fejlesztésű szenzorokkal érik el. A rendszer a nagyobb kontrollnak köszönhetően időben tájékoztatja a gazdálkodót az állományok vagy akár az egyedek változásáról, így megoldható a mielőbbi beavatkozás. www.okosfarm.com

PigBrother: A csapat megoldása állattartó telepeken alkalmazható megfigyelő rendszer, mely emberi beavatkozás nélkül végzik a felügyeletet. A rendszer egyszerűsíti az állattartást, és a folyamatos megfigyelésnek köszönhetően állandó kontroll alatt tartja az állományt. Ennek köszönhetően az esetleges beavatkozások preventíven is megvalósulhatnak, így megelőzhető, hogy egy fertőzött egyed megfertőzzön másikakat.