Az intézmény bemutatókertjében több karcagi nemesítésű hibridet tekinthettek meg a szakmai nap résztvevői – olvasható a Debreceni Egyetem honlapján.

„Őszi kalászosaink mellett az alternatív növények közül köles, cirok, mohar, takarmányborsó, pannon bükköny és szegletes lednek fajtákkal foglalkozunk, a fajokból mintegy 50 fajtát nemesítettünk az évek során. Ezek közül 10-15 minden évben elérhető a gazdálkodók számára.” – ismertette a csütörtöki fajtabemutatón Zsembeli József, a DE AKIT Karcagi Kutatóintézet igazgatója.

Zsembeli József

Zsembeli József a talajjavítási módszerek sikerességéről beszélt – fotó: Debreceni Egyetem

„Fajtáink a Közép-Tisza-menti több százezer hektáros szikes, nehéz mechanikai összetételű, nagy agyagtartalmú, nehezen művelhető talajain is eredményesen termeszthetők.”

„A környezeti feltételekhez, a szélsőségekhez való alkalmazkodásban a fajták mellett az agrotechnika a másik elengedhetetlen tényező. Hét évvel ezelőtt kezdtük alternatív talajkondicionálási kutatásainkat itt a kutatóintézetben, tápanyaggazdálkodási és talajjavítási módszereink 4-5 éve már látványos eredményeket hoznak” – mutatott rá Zsembeli József.

„Talajkondicionáló szereinkkel néhány éven belül még szélsőséges adottságok között is nagyobb termésmennyiség, jobb fizikai, kémiai és biológiai állapot alakul ki a talajban.”

 talajkondicionálás

Az érdeklődők többek között a talajkondicionálási kísérletek bemutatóját is megtekinthették– fotó: Debreceni Egyetem

A szántóföldi és talajkondicionálási kísérletek bemutatója mellett a gazdálkodók előadásokat hallhattak a karcagi szakmai napon, melyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Megyei Szervezetével és az Impavidus Trade Zrt-vel közösen szervezett a karcagi kutatóintézet.

A partnerektől áttekintést kaptak többek között a talaj biológiai sokféleségéről és aktivitásáról, az algák talajjavító hatásáról, a precíz mintavételről, a talajszkenner használatáról, valamint az agrár-környezetgazdálkodásban rendelkezésre álló pályázati forrásokról.

 František Václavik

A Vezekényi Ernő-díjat t idén František Václavik kapta– fotó: Debreceni Egyetem

Átadták emellett az Alternatív Nap és Fajtabemutató keretében a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság 4 évvel ezelőtt alapított Vezekényi Ernő-díját. A Karcagi Kutatóintézet alapító igazgatójáról elnevezett kitüntetést idén František Václavik, az Olmix Group csehországi és szlovákiai leányvállalatainak igazgatója vehette át Dobránszki Judit főigazgatótól, a közös kutatási együttműködés elismeréseként.

Indexkép:  Debreceni Egyetem