Az utóbbi évek klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményei kimutatták, hogy a Föld felszínének átlaghőmérséklete az utóbbi 50 évben mintegy 0,65 °C-kal emelkedett.

A „globális” felmelegedés térségünket sem kerüli el, s az emberi lét, illetve a növénytermesztés „limitáló” tényezője egyre inkább a víz lesz. A prognózisok szerint a legnagyobb vízhiány az Alföld középső vidékein fog fellépni, s ha nem teszünk semmit, ott akár a terület teljes elsivatagosodásával számolhatunk.


A vízgazdálkodás, vagy más néven vízkészletgazdálkodás komplex fogalom, mely eltérő, bár egymással összefüggő feladatok megoldását jelenti a vele foglalkozók és a növénytermesztők számára térségi, illetve helyi szinten. Térségi relációban elsődleges a vízmennyiségek kormányzása, s szükség szerint az öntöző gazdaságok rendelkezésére bocsátása. Helyi szinten a vízkészletgazdálkodás a területre hulló csapadék talajba történő bejutásának elősegítését, megőrzését, hasznosítását jelenti. E körbe tartozik a termesztett növények gazdaságos termeléséhez szükséges vízmennyiség mesterséges pótlása is, vagyis az öntözés.

A KSH adatai szerint hazánkban a vízjogilag engedélyezett öntözhető terület nagysága 220-230 ezer ha között változott az utóbbi években (1. táblázat). Ez a mezőgazdaságilag művelt területnek (5,8 millió ha) csak elenyészően kis része, mindössze 3,9%-a. Rendszeres vízpótlás azonban még e berendezett területeken sem folyik teljes mértékben, hiszen a még nagyon aszályos 2003-as évben is csak az öntözhető terület 56,2%-án történt vízpótlás (2004-ben ez az értékszám 41,6%-ot tett ki).

Az öntözés vízkiadagolási módja alapján felületi-, esőztető- és felszín alatti öntözési módokat különböztetünk meg.

Az ezeken belüli öntözési módszerek:


  • felületi öntözés:

  • árasztó
  • sávos-csörgedeztető
  • barázdás áztató
  • tömlős
  • esőztető-, vagy esőszerű öntözés:

  • stabil berendezéssel
  • félstabil berendezéssel
  • önjáró berendezéssel


  • felszín alatti öntözés:

  • a vízszétosztás módja szerint:
  • csővezetékes
  • nyílt csatornás.

Az öntözés időpontjának meghatározása többféle módon történhet, melynek során meg kell határozni az öntözendő tábla talajának vízkészletét, a lehullott csapadék mennyiségét, a növényállományok adott fenofázishoz illeszkedő vízigényét. A legtöbb kultúra vízigénye a virágzás és a terméskötés időszakában a legnagyobb.

Az állományok napi evapotranspirációs értékének (általában 5-10 mm) figyelembe vételével az öntözési forduló előre kalkulálható. Szántóföldi kultúráknál rendszerint 14-21 napos, kertészetieknél ennél gyakoribb 7-10 napos fordulóval számoljunk.

A napi vízigény és az öntözési forduló hosszának figyelembe vételével kiszámítható az egyszerre kiadagolandó víz mennyisége is, mely talajtípustól és növényzettől függően 20-80 mm között változhat.

Helyesen végrehajtott öntözéssel nemcsak a termés mennyisége, hanem annak minősége is javítható. Gyakran bekövetkezik ugyanakkor, hogy nő a tenyészidő hossza, így a termény betakarítását is későbbre tervezzük.Az öntözés jelentős eszközlekötést igénylő agrotechnikai eljárás, melyet csak mindenre kiterjedő ökonómiai számítás után célszerű alkalmazni.

Dr. Kajdi Ferenc egyetemi docens
Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár