A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos kifejtette, az öntözési kapacitás emelése, korszerűbbé és hatékonyabbá tétele versenyképességi kérdés, amelyben ma a magyar agrárium le van maradva az európai uniós átlaghoz képest.

A program nemcsak a Tangazdaság, de a teljes hazai agrárium fejlesztésében is mérföldkő – fotó: Shutterstock

Jelenleg Magyarországon 87,5 ezer hektáron – a szántóterületek alig 2 százalékán – folyik öntözéses gazdálkodás, az uniós átlag ennek legalább háromszorosa

– tudatta a kormánybiztos hozzátéve, a nemzeti öntözésfejlesztési mintaprogram célja, hogy a magyar mezőgazdaságban bemutasson egy környezetkímélő, a vízzel takarékosan bánó, mégis hatékony technológiát, amelyet nagy területen alkalmazva garantálható a termelés biztonsága, és emelhető annak mennyisége.

Lázár János hangsúlyozta, az ország legnagyobb öntözésfejlesztési programja nemcsak a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, de a teljes hazai agrárium fejlesztésében is mérföldkőnek számít.

A kormány idén és jövőre 3-3 milliárd, 2022-ben pedig 2,5 milliárd forintot biztosít a program megvalósítására tőkeemelés formájában – közölte Lázár János.