Bálint gazda: „Számomra a termőföld szent dolog”

Gyuri bácsi 97. életévében aktív nyugdíjas, aki szívesen megosztja tudását, tapasztalatát mindazokkal, akik szeretik, gondozzák a kertjüket. Ma is népszerű a balintgazda.hu portál, hiszen több mint négyszázezren követik a Facebook oldalt. Gyuri bácsi az otthonában fogadott, s miután több évtizedes szakmai barátság köt össze bennünket, így a csendőr pertu sem megengedett a beszélgetésben.

Gyuri bácsi, az ezredfordulón jelent meg a „Keserédes éveim” című önéletrajzi könyved, amelyen keresztül betekinthettünk sorsod alakulásába, életed küzdelmeibe. Júliusban töltöd be a 98. életévedet, amelyhez még sok egészséget, boldogságot kívánunk. Lesz-e a könyvednek folytatása, hiszen – ha jól emlékszem – 80 éves korodig „vezetted” ezt a naplót?

Köszönöm a jókívánságodat. Mielőtt a könyvről szólnék, hadd mondjam el, hogy ma is sok helyre hívnak, legutóbb éppen egy szeptemberi programra invitáltak. Visszaírtam nekik, hogy köszönöm a szíves meghívást, megtiszteltetésnek veszem, de én már három hétnél hosszabb időre programot nem tervezek. Persze, azért a szeptemberi programot is előjegyeztem.

Mondhatom neked, hogy minden nap legalább két különböző programot kell lebonyolítanom, s ezeknek a többsége társadalmi munka. De visszatérve az első kérdésedre, az életrajzi könyvem az 1999-es évvel zárult, vagyis a 20. század történéseit igyekeztem papírra vetni. Hogy lesz-e folytatása? Őszintén mondom, hogy nem látom ennek szükségességét. Nagyon mozgalmas, de nem nagyon érdekes, ami velem történt, és történik. Ami valójában velem történt, az 80 éves koromig megtörtént.

Ebben vitatkoznék veled, mert részese, alakítója voltál a rendszerváltás utáni éveknek, amikor a magyar mezőgazdaság jövőjéről folytak hosszas társadalmi, politikai viták.

Valóban így van, s az igazságot megvallva, ma is megmaradt ebből a korszakból valami, mert most, amikor a választási kampányra készülnek a pártok, a politikusok, a Jobbik kivételével mindenki megkeresett, hogy vállaljak szerepet a kampányukban. De nem fogadtam el egyetlen felkérést sem, mert lezártam az életem politikai szakaszát. Közismert, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben országgyűlési képviselő voltam. Két évvel az eskütételem után, Kuncze Gábor, az SZDSZ akkori elnöke azt mondta: „Gyuri bácsi, elégedettek vagyunk a munkáddal, s azon kevesek közé tartozol, aki járja, és ismeri az országot. Szeretnénk, ha folytatnád a munkát a következő ciklusban is.”

Akkor azt válaszoltam – minden tisztelet mellett – ,hogy számomra ez a politikai munka zsákutca, mert úgy érzem, hogy amit én csinálok, annak nincsenek következményei. Gábor akkor azt mondta, hogy „Gyuri bácsi, ez egy kis párt, így csak három-négy fontos kérdéssel tudunk foglalkozni: oktatással, egészségüggyel, közigazgatással, de a mezőgazdasággal már nem.” Azt válaszoltam, hogy én viszont az egész életemet a föld közelében éltem, s ezen nem akarok változtatni. A földhöz hűséges vagyok. Nem mindig voltam mindenhez hűséges, például a politikai nézeteimet is befolyásolták. Változik az ember, ahogy az ízlése is, van, amikor a keserűt, a savanyút, vagy az édeset szeretjük.

Dr. Bálint György: "Az egész életemet a föld közelében éltem, s ezen nem akarok változtatni." – fotó: Agroinform.hu

Manapság nem divat a liberális szót használni, de…

Nyugodtan használhatod, mert magamat konzervatív liberális elvűnek vallom, s igyekeztem mindig ezt képviselni. Mint ahogy a paraszt, a falusi népesség a természeténél fogva mindig konzervatív szemléletű. Azért, mert a mezőgazdaság egészen más emberi tevékenység, mint az ipar. Az iparban megismétlődnek az események, a gép fordulatszámát a magam kedvére állítom be. De a búzavetésnek nem lehet a fordulatszámát megsokszorozni, azt csak egyszer lehet elvetni, és csak egyszer lehet betakarítani egy évben. És ez okozza azt, hogy a falusi nép konzervatív természetű.

És még egy dolog: a földhöz kötöttség.

Ez igaz, és én mindig intim dolognak éreztem, hogy – s a Bibliában is ez olvasható – porból lettünk, porrá leszünk. Ez egy természetes dolog. Az én számomra a termőföld szent dolog, s ha visszaforgatom a családi történelem kerekét, már négy generációnk is a mezőgazdasággal foglalkozott. S az utánam következő két generáció is követi a családi hagyományokat, hiszen a fiam, és az unokám is ott végezte el az egyetemet, ahol én. Csak én már 75 éve vettem át a diplomámat a gödöllői agráregyetemen.

Megemlékeztek-e erről a 75. évfordulóról  az egyetem részéről?

Nagyon szépen. A rektor, és a dékán együtt adtak át egy különleges diplomát, olyat, amilyet még senki sem kapott. Nagyon szép gesztus volt, nyilvánosan történt, akkor, amikor a 20-30-50 éves diplomásokat is köszöntötték. Összegyűlt 300-400 ember erre az alkalomra, természetesen én voltam a korelnök. Meghatóan szóltak az egyetem vezetői, ez ritkán adódik, s szót is kaptam. Shakespeare-t idéztem ez alkalommal, nevezetesen azt a jelenetet, amikor Hamlet útra engedi régi tanácsadóját, Poloniuszt, aki hajóra szállt. Elváltak az útjaik, a céljaik, a gondolataik, s Poloniusz, mielőtt a hajóra lépett volna, visszafordult, és azt mondta Hamletnek: „És mindenekfölött légy hű önmagadhoz, mert mint napra éj következik, így máshoz is hű leszel.”

Azt gondolom, hogy ez a szép gondolat végig kíséri az életedet. De mit gondolsz arról, hogy a 75 évvel ezelőtti diploma mennyit ér ma? Felkészített-e anno az egyetem az életre?

Tulajdonképpen sokat kaptam útravalóul, mert olyan professzoraim voltak, akiktől sokat tanulhattam. Ballenegger Róbert európai hírű geológus volt, Mohácsy Mátyás, aki Amerikában, Nyugat-Európában töltött három évet, annyi mindent hozott haza, például a gyümölcsültetvények tudományáról, hogy ma is tanítják, de említhetem Okányi Ivánt, akinek óriási gyakorlati tapasztalata volt, és sorolhatnám.

Nagyon jó módszer volt akkor, hogy az elméleti oktatás előtt egy évet a gyakorlatban kellett eltölteni. Apám, akinek jó emberi kapcsolatai voltak, ezt úgy szervezte meg, hogy én négy helyen töltöttem az egy évet. Az elsőt a Hatvany bárók uradalmában, a másodikat gróf Hadik Barkóczy Endre hitbizományán, Szathmár megyében, a harmadikat Györgyey Lajos tápiógyörgyei szőlészetében, pincegazdaságában, és a negyediket ismét Hatvanban, mert az első alkalommal szántóföldi és zöldségtermesztési ismeretekkel gazdagodtam, míg második alkalommal a díszkertészettel ismerkedtem meg.

Érdekes része volt ez az életemnek, soha nem írtam erről. Módomban állt megismerni az egész Hatvany családot: Hatvany Endre volt a család gazdasági szakembere, ő irányította a 17 cukorgyárat, és a birtokot is. Hatvany Lili újságíró volt, Hatvany Lajos Ady Endrét segítette, Hatvany Ferenc festőművész volt. S Hatvany Irén a háziasszonya volt a családnak, egyben a virágkertészetet felügyelte. Mindenkit sikerült megismernem, és ők is megismertek engem. Látták, hogy tudok késsel-villával enni, és mivel minden hónapban rendeztek művész, tudós találkozót a kastélyukban, így engem is mindig meghívtak ezekre az eseményekre. Egyszer még József Attilával is találkoztam, és sok más fontos emberrel is, akikkel érdemes volt beszélgetni.

Dr. Bálint György: "Meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a vidéki emberek életére." – fotó: Agroinform.hu

Gyuri bácsi, megélted a történelemnek azt az időszakát is, amit már csak a történelem órákon mondanak el.

Beszéljünk őszintén: zsidó származású vagyok. Apámat korán elveszítettem, így 21 éves koromban nagykorúsítottak, és attól kezdve én vezettem a gazdaságot, félig Pesten, félig Gyöngyöshalmajon élve. 1942 végén bevonultam munkaszolgálatosnak, a gazdaságot elvették, s amikor 1945-ben hazajöttem, megjárva a koncentrációs tábort is, akkor visszakaptam 100 holdat a régi gazdaságunkból. Próbáltam újra rendbe hozni a gazdaságot, ez 1948 őszéig ment is, akkor megjelent három ember, akik azt mondták, hogy vagy elmegyünk innen, vagy internáló táborba visznek. Gondoltam, jobb lesz elmenni, két bőröndbe összecsomagoltunk, és eljöttünk Budapestre, albérletbe.

Hányszor kezdted újra az életet?

Sokszor, nem tudom megszámolni. Ahogy a könyvemben leírtam, tele volt az életem hullámhegyekkel, és völgyekkel. Le-föl, le-föl, s ezek mindig nagyon sűrűn következtek. De voltak nagyon jó időszakai is az életemnek, például amikor állami gazdasági főagronómus voltam 16 évig, s ezt életem egyik legproduktívabb szakaszának érzem. Vagy éppen a televíziós, és a főszerkesztői időszakot (a Kertészet és Szőlészet hetilapról van szó) említhetem, amely véletlenül ugyancsak 16 évet tett ki. Megbecsültek, akkor kaptam kitüntetést, például a Munka Érdemrend Arany fokozatát.

Gyuri bácsi, több tehetséggel is megáldott a sors: végül is, minek tartod magad leginkább? Kertésznek, írónak, szakértőnek, mezőgazdásznak?

Nagyon jó a kérdésed, ma már könnyű rá válaszolnom, mert kertésznek tartom magam. Bárhol voltam, mindig kertész szakemberként voltam jelen. Főiskolai tanárként, az Állami Biztosító főszakértőjeként, és Bálint gazdaként. Ha ma megkérdezik, mi a szakmám, kérem szépen, nyugdíjas kertész vagyok.

Amikor módod volt beleszólni abba, hogy a rendszerváltás után a magyar agrárium jövőjét alakítsátok, akkor mit sikerült az elképzeléseidből elfogadtatnod?

Amikor főszerkesztője lettem a Kertészet és Szőlészet szaklapnak, akkor már éreztem, hogy a magyar mezőgazdaságnak az akkori irányzata nem a helyes irány. Magyarországon, amelynek igazán bejártam minden zegzugát, igen kedvezőek a belterjes adottságai, és mégis eljutottunk oda, hogy

a szántóföldön négy növényt termelünk: búzát, kukoricát, napraforgót, repcét, és semmi mást.

Egy valamire való parasztgazdának, aki mondjuk 10 holdon gazdálkodott, annak idején legalább tízféle terménye volt. Mert termelt ő is búzát, kukoricát, napraforgót már nem, mert azt a kukoricatábla szegélyezésére használta, de termelt mellette étkezési borsót, takarmányt az állatoknak, ami most megint nincs.

Éppen most voltam Túrkevén előadást tartani, ahol nagyon sokan voltak, s az előadás után leültünk beszélgetni egy állatorvossal, aki korábban két ciklusban volt polgármester. Kérdeztem tőle, hogy állatorvosként miből él. Azt mondta, hogy kutya, macska, papagáj az állatállomány. Túrkeve a két világháború között a magyar juhtenyésztés fellegvára volt. Ma nincs juh, egyetlen tehén, és igásló sincs, sertést is kevesen, sőt baromfit is alig tartanak. A lakosság egy év alatt ezer fővel csökkent, az öregek otthon maradtak, örülnek, hogy élnek, és nem akarnak állattenyésztéssel foglalkozni. A város nem él.

Meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a vidéki emberek életére, mert az ország lakosságának a 60 százaléka még mindig kis településeken él.

Ezt a kormányok nem vették, és veszik figyelembe ma sem. Nincs hír arról, hogy a kistelepüléseken hogyan élnek az emberek, hogyan jutnak el az orvoshoz, hova járnak iskolába a gyerekek, van-e közlekedés stb. Ezt az állapotot nem lehet fenntartani, de érzem, és tudom a megfejtését a problémának.

Örömmel hallgatom…

Rá kell állni az intenzív mezőgazdaságra, amely a kertészetet és a nagy szakértelmet követelő minőségi vetőmagtermelést is magába foglalja. Nincsenek falak a két dolog között, mert a csemegekukoricát sorolhatom a kertészethez, és a szántóföldi növénytermesztéshez is. Ugyanígy a szántóföldi konzervipari paradicsomot, a zöldborsótermesztést is. A két művelési ágat össze kell hozni, nem szabad ilyen nagy különbséget tenni. Ennek lényege, hogy a falu és a város, a nagy települések közötti különbségeket, meg az ellentéteket is fel kell számolni.

Dr. Bálint György: "Rá kell állni az intenzív mezőgazdaságra, amely a kertészetet és a nagy szakértelmet követelő minőségi vetőmagtermelést is magába foglalja." – fotó: Agroinform.hu

Nem szabad úgy tekinteni a parasztra, hogy egy műveletlen, buta ember, akinek nincsenek gondolatai. Dehogy nincsenek, mindig is voltak, és lesznek gondolatai a vidéken élő embereknek. Az a juhász, aki a botjára támaszkodva tereli a nyájat, annak vannak bölcs gondolatai is, és érdemes azokra odafigyelni. Amikor erről beszélek, eszembe jut az apám, aki számomra világítótorony volt, és akinek volt egy fiatal kori parádés kocsisa. Ő később csősz lett a gazdaság szőlőjében, s ha apám kiment a határba, először Ferenc bácsit kereste meg, és megkérdezte: „Mi a véleménye, kell-e már a szőlőt permetezni?” Ferenc elmondta a véleményét, apám mindig meghallgatta, és mindig volt valami bölcsesség abban, amit Ferenc mondott, és apám nem gondolt rá. Ma is vannak ilyen Ferencek.

Európának nem a gabonára kellene koncentrálnia.

Jót tett-e az uniós támogatás a magyar gazdálkodóknak?

Nem szívesen mondom ki ezt a szót, hogy katasztrofális az, amit a támogatáspolitika okozott. Katasztrofális, mert kizsákmányoljuk a termőföldet, amely – ahogy az előbb is mondtam – számomra szent dolog. Nincsen állatállomány, nincsen szerves trágya, s arról beszélünk, hogy komposztáljunk.

A múlt hónapban több helyen is volt az országban zöldítési konferencia, ahol azt a kérdést feszegették, hogyan lehetne az istállótrágyát valamiképpen pótolni zöldtrágyázással, talajtakarással, a kukoricatarlók jobb hasznosításával, a talajéletet elősegítő készítmények használatával. Ezzel meggyorsítható a humusz keletkezése a talajban, ezt Amerikában két évtizede csinálják ugyan, de ők is tudják, hogy a kérdés megnyugtatóan úgy oldható meg, ha harmóniát teremtenek az állatállomány és a növénytermelés között. Ha egy gazdaság megtermel annyi takarmányt, amennyire az állatállományának szüksége van, akkor az állatállomány megtermel annyi trágyát, amennyire a szántóföldön, és a gyümölcsösben, szőlőben szükség van.

Takarékosan, megfelelően kezelve kell a problémát megoldani, s ha a múltból ezeket az egyszerű dolgokat nem vesszük át, nem ügyelünk arra, hogy ezek ne vesszenek el, akkor az innováció új eredményei nem fognak megjelenni. Természetesen az innovációt is olyan becsületben kell tartani, amilyet megérdemel.

Mi a véleményed a precíziós gazdálkodásról?

Ez helyes, jó irány, ezt kellene széles körben elterjeszteni. De sok más is van, például az én közvetlen területemről említeném, hogy a városban élő ember is termeljen valamit. Erre például a magas ágyak kitűnő megoldásokat nyújtanak, hiszen háromszor-négyszer annyi zöldségtermést képes produkálni, mint a szabad föld. Két négyzetméter magas ágyon meg lehet termelni egy ember egész évi zöldségszükségletét.

Ez nem mostani találmány…

Nem bizony, legalább negyven éves a magas ágy. Én harminc éve írtam róla egy kis füzetet, de annak nem volt nagy visszhangja. Most ezt a füzetet átdolgozva újra kiadták, és ez most nagyon gyorsan elkelt. Magyar érdem az, hogy feltalálták a törpe gyümölcsfákat. Ezek a fák nem nőnek három méternél magasabbra, ezért valamennyi munkáját – kevés metszést igényel, de a permetezést, a gyümölcs betakarítását is – földön állva lehet elvégezni, mégpedig idős korban is. Igaz, hogy ezek a fák nem élnek 60-80 évig, de 20-25 éven keresztül kiszolgálják a családot, és nekem például van egy három éves szilva karcsú orsó fám, amely már tavaly termett egy kosárka gyümölcsöt. Az idén már rekesznyi gyümölcsöt szüretelhetünk róla. Ezzel is lehetne közelebb hozni a falut a városhoz.

Fejleszteni kellene a falusi turizmust, hogy a városi ember menjen el, és nézze meg, hogyan dolgozik a paraszt, és segítsen kitakarítani az istállót vagy kimeszelni a házat.

A városi ember is vegyen részt valamennyire a munkában, s a munkabért megkapja terményben. Ez megint nem a mi találmányunk, de nyitott szemmel kell járni a világban, és meg kell nézni, hogy Új-Zélandon, Amerikában, Nyugat-Európában hogyan csinálják.

De nem azt tapasztalod, hogy a paraszt nem áll szóba a paraszttal?

Sajnos igaz ez, de ez a feudalizmus maradványa. Európában majdnem a leghosszabb ideig volt Magyarországon a feudalizmus, s ez generációról generációra öröklődött. Az kellene, hogy a városi ember is tudja meg, hogy mi az ő kötelezettsége. Többek között az, hogy ismerje, és becsülje meg a falusi embert. Jóleső érzés az, hogy ha falura megyek, és bekéredzkedek egy családhoz, akkor leülnek velem beszélgetni, és lehet, hogy a következő évben már úgy kertészkednek, ahogy én mondtam. Ezt pedig kevesen teszik meg, a városi emberek nem járnak vidékre.

Visszatérve az uniós támogatásokhoz: azt hiszem, nem jól használtuk ki a lehetőségeinket, nem jól használtuk fel a segítséget, a támogatást. Pedig éveken keresztül ott voltak a magyar szakemberek Brüsszelben, de tény, hogy nem jutott el az a gondolat Brüsszelbe, hogy Magyarországon az intenzív mezőgazdasági gazdálkodást kell fejleszteni. Ma extenzív módon gazdálkodunk, ami arra kényszeríti a parasztot, hogy elmenjen Ausztriába mosogatni. S ha itthon maradnának, és művelnék a földet, és megkapnák a tisztességes jövedelmet, akkor más volna a helyzet. Az agronómia és az ökonómia alapelveit össze kell egyeztetni, mert akkor érünk el eredményeket.

Hogyan telik mostanában egy napod?

Nagyon különbözően, tulajdonképpen a naptáramat kell elővenni, mert ebből olvasható ki, hogy mi volt a napi teendőm. Például cikket írtam a Kis-Alföld-nek, aztán a TV2 stábját fogadtam, vagy elmentem előadást tartani. Hogy miről? Arról, hogy milyen újdonságok vannak a kertészetben, vagy milyen időszerű munkákat kell elvégezni. De beszélgetünk a növényvédelemről, a fajtákról, a talajművelésről. Egy-egy előadásomon viszonylag röviden beszélek, és utána sok-sok kérdést kapok, amire válaszolok. Én is tanulok ebből, mert megtudom, hogy mi érdekli az embereket. Mindig harcolok azért, hogy a termőföldről is beszéljünk, ne csak a növényvédelemről, a fajtatulajdonságokról.

Honnan tudod, hogy milyen újdonságok vannak a nagyvilágban?

A magyar szaklapok eljutnak hozzám, de a német, és az angol nyelvű szaklapokat is megkapom.

Gyuri bácsi, végezetül köszönöm a beszélgetést, a vendéglátást, igen jól éreztem magam, s tulajdonképpen csak abbahagyni tudom a beszélgetést.

Hasonlókat mondhatok én is a beszélgetésről. Az öregség legnagyobb hátránya, hogy a veled egykorú emberek elmentek, a barátok meghaltak. Éppen most temettük el az utolsó jó barátomat, Kovács András filmrendezőt. Szerencsére új barátokra is akadok. Magam körül tartok egy fiatalembert, aki az én kezdeményezésemre kért felvételt a Szent István Egyetem kertészeti karára, most harmadéves hallgató.

Romantikusan kezdődött a barátság. A fiú kisgyerek kora óta szívesen foglalkozik palántaneveléssel, virággal, és amikor hat évvel ezelőtt autószerencsétlenség ért, és kórházban feküdtem, egyszer csak megjelent a fiú egy kosár gyümölccsel. Nem engedték be hozzám, de amikor hazajöttem, megköszöntem neki az ajándékot, és felajánlottam, hogy ha meg akar ismerni, szívesen vendégül látom. Eljött, és attól kezdve jó barátságot ápolunk, mert tudtam mindenféle jó tanácsot adni az élet indulásához. Ő pedig a számítógép kezelésében segít, bár az alapokat az unokáimtól tanultam meg. Ma már nem tudnék a számítógép nélkül élni, ezért is indítottam a honlapomat, s a Facebook oldalamat, amely a legnagyobb magyar kertészeti folyóirattá nőtte ki magát, hiszen 450 ezer ember követi.