Kukorica, búza és repce

Múlt héten hétfőn a párizsi árutőzsdén 440 euró közelébe emelkedett a búza tonnánkénti ára a szeptemberi határidőre, egy nap alatt 6-7 százalékos (kb. 22 euró) volt a drágulás.

Ennek az ármozgásnak a hátterében természetesen az orosz-ukrán háború, az annak nyomán kialakuló élelmiszerválság áll, és az, hogy a válság eszkalálódása miatt egyre több ország jelent be valamilyen szintű gabonaexport korlátozást. India például nagy reményeket jelentene a globális gabonaellátásban, de a múlt héten számos ellentmondásos hír került napvilágra, ami alaposan megrengette a terménypiacokat.

A május 16-i hét további részét azonban az árcsökkenés jellemezte, május 22-re 420 euróig szelídült a búza tonnánkénti ára. Ez a visszaesés alapvetően az elmúlt hónapok emelkedése utáni úgynevezett technikai korrekciónak köszönhető.

A repce világpiaci árában erőteljes visszarendeződés látható, az augusztusi és novemberi jegyzések egy héttel ezelőtt 870 euró közelében voltak (tonnánként), mostanra viszont körülbelül 820 eurós szintre estek vissza. A 2023-as határidős jegyzések esetében pedig inkább már a 800 euró alatti árak jellemzőek.

termény

Napról napra hatalmas kilengések a terménypiacokon – Fotó: Shutterstock

A kukorica árának alakulásában óriási mozgások láthatóak. Ha csak a 2022 augusztusi határidős jegyzés számait nézzük: március eleje – 350 euró/tonna, március vége – 310 euró/tonna, május közepe – 378 euró/tonna.

A szójabab és a szójaliszt határidős árai az erős nemzetközi keresletről szóló hírek hatására jelentős mértékben emelkedtek. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) közlése szerint a szójabab exportértékesítése 902 100 tonnát tett ki a május 12-én zárult héten, közel a piaci várakozások csúcsához.

Terményérak alakulása Magyarországon

Búza

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon átlagosan 134,9 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával május első hetében. A takarmánybúza 129,3 ezer forint/tonnáért forgott ugyanekkor.

Május második hetére csökkentek az árak: az étkezési búza árszintje 2,3 százalékkal, 131,7 ezer forint/tonnára, a takarmánybúza ára pedig 7,7 százalékkal 119,4 forint/tonnára.

Kukorica

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 115,2 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica május első hetében. Május második hetére 2,3 százalékkal 117,9 forint/tonnára emelkedett az ár.

Szójabab

Az AKI PÁIR adatai szerint a szójabab termelői ára 242,2 ezer forint/tonna volt május első hetében, viszont az azt követő hétre átlagosan 5,5 százalékos áremelkedés volt tapasztalható, így az ár 255,5 forint/tonna volt.

A repce árán nehéz kiigazodni

A repce termelői ára rendkívül hektikusan alakul: 2021 novembere óta heti szinten akár 15-20 százalékos ármozgásokat is lehet tapasztalani. A legutóbbi Agrárközgazdasági Intézet által kiadott jelentésben, április utolsó hetére vonatkozóan 282,7 ezer forint/tonna ár szerepelt, május második hetére viszont körülbelül 238,6 ezer forintra csökkent. A repce esetében azt fontos megjegyezni, hogy az ótermésre már nem nagyon van kereslet, így a jelenlegi árakból hosszú távú következtetéseket nem érdemes levonni.

Miért ingadozik ennyire a repce ára?

Az olajos magvak árát rendkívül sok minden határozza meg. Egyrészt az ún. olajkomplex, ami a négy fő olaj árának (szója, pálmaolaj, repce és napraforgó) változása, másrészt az euró dollárhoz viszonyított árfolyama, valamint az egyes olajok kereslete és kínálata is befolyásolja. Ez talán megmagyarázza a jelentős volatilitást, hiszen bármely összetevő valamilyen okból változik, és máris jöhet egy kilegnés, nem beszélve a spekulációkról. A repce ára ma Magyarországon kb. megegyezik a MATIF legközelebbi jegyzésének áraival. Ez nominálisan is jelentős emelkedés, ami összeadódva az euróban számított ár növekedésével és a HUF folyamatos gyengülésével komolyan áremelkedést okoz.

Az árakat befolyásolja ezen kívül, hogy a magyarországi termőhelyek jelentős részén olyan gyengén  kelt ki a repce, hogy már nem is fognak aratni. Hasonló a helyzet Európa más tájain is, a kieső európai tételeket canolával pótolták, mely ugyancsak repce, de alacsonyabb az olajtartalma. Ennek Kanadában is visszaesett a termőterülete. Kína pedig nemrég feloldotta a kanadai canolabeviteli tilalmát. Ezek mind befolyásoló tényezők.

Az MTI-n megjelent grafikonok szemléletesen ábrázolják, hogy hogyan változtak a terményárak Magyarországon:

búza ára

kukorica ára