A Dunántúl északi részén három szakembert is megkérdeztünk, milyen tapasztalatokat szerzett a repce gyomirtásával kapcsolatban. A szanyi, ászári és rábapatonai területeken a Clearfield® technológia már bizonyított.

„Lebeszélni sem lehetne a Clearfield® repcéről”

Horváth Jenő, a szanyi Dózsa Mezőgazdasági Zrt. főagronómusa és növényvédőse 2011-ben egy prágai bemutatón ismerte meg a BASF Clearfield® technológiáját, azóta pedig a gyakorlatban egyre nagyobb területen használja is. Tavaly ősszel már a 191 hektár repce kétharmadán ezt a megoldást alkalmazta.Horváth Jenő

„Jelenleg 1700 hektáron gazdálkodunk, és van egy 500 anyatehénnel működő tehenészetünk is. Ennek a kiszolgálása a legfontosabb. Idén 75 hektár lucerna, 90 hektár intenzív fű, 140 hektár silókukorica, 240 hektár takarmánykukorica, 180 hektár napraforgó, 540 hektár búza és őszi árpa, valamint 191 hektár repce alkotja a vetésszerkezetet” – mondja el Horváth Jenő, aki teljesen véletlenül csöppent bele a mezőgazdaságba. Bár tanulmányait máshol szerette volna folytatni, végül Mosonmagyaróváron ismerte meg a szakma sajátosságait, majd negyvenéves korában a növényvédelmi szakmérnökit is megszerezte.

A hatvanesztendős szakember 2011 óta dolgozik Szanyban, a BASF-fel, illetve a cég munkatársaival itt alakított ki szorosabb kapcsolatot. „Nagyon szeretem a BASF szereit, különösen a speciális készítményeik kiválóak. Rendszeresen használom a Wing® -P, a Pulsar® 40 SL, a Pictor® és a Caramba® Turbo termékeket.”

Szany környékén a talaj rendkívül kötött, a fontosabb repcegyomok közül leginkább a pipitér és a pipacs emelhető ki. A keresztes virágú gyomok közül néhány területen a sebforrasztó zsombor okozhat gondot.

Ősszel a 191 hektár kétharmadán már Clearfield® repcét vetettek, főleg Dekalb és Pioneer vetőmagot használva. A DK Imminent CL hibrid és a PX 111 CL mellett ugyanakkor 20 hektáron a Rapool Edimax CL-t is kipróbálják 20 hektáron az idei évben.

„Az elmúlt években folyamatosan növeltem a technológia területét, aminek legfőbb oka, hogy segítségével ősszel egyetlen gyomirtás is elegendő. Minden más esetben két permetezést muszáj elvégeznem. A Cleratop® kijuttatását 2-4 leveles gyomfejlettségnél javasolják. Ekkorra már a repce is eléri a négyleveles fejlettséget, meg is csináljuk a kezelést. Mivel a repcét majdnem mindig búza után vetjük, a Cleratop® ebben az időpontban alkalmazva már kiviszi a búzaárvakelést, a széltippant, a pipitért és a pipacsot is” – magyarázza a technológia alkalmazását Horváth Jenő. Hozzáteszi: ilyenkor már a rovarölő szert is ki tudja juttatni a repcedarázs-álhernyó ellen, ami így nagyon költséghatékony megoldás.

„A Clearfield® segítségével tehát egyszeri permetezéssel a regulátorozást, a gombaölő szeres kezelést, a gyomirtást és a repcedarázs-álhernyó elleni védekezést is el tudom végezni. Ezt más esetben nem tehetném meg. Egy, de akár két kezelést is megspórolhatok.”

„Nálunk nagyon jól bevált ez a technológia, számomra nem is jöhet szóba más” – hangsúlyozza a szakember, aki azt is elárulja, hogy tavaly kiemelkedő évet zártak, hiszen majdnem 4,2 tonnás termésátlagot tudtak produkálni, miközben a legtöbb esetben ez csak 3 tonna/hektár szokott lenni. Az idei év persze nem ennyire kedvező, ám Horváth Jenő szerint a 3 tonna most is meglesz. „Titokban esetleg 3,5 tonnára is számítok” – zárja beszélgetésünket.

Megéri az árát!

Kanozsai Csaba, az Ászári Mezőgazdasági Zrt. növénytermesztési ágazatvezetője 1985-ben általános agrármérnökként végzett Keszthelyen, harminc éve dolgozik a cégnél. Később a növényvédelmi szakmérnökit is elvégezte. „Bakonysárkányban születtem, gyermekkorom óta a határt járom. Nem tudnék olyan munkát végezni, ami íróasztalhoz köt” – meséli a kezdetekről a szakember.

Kanozsai CsabaAz ászári társaságnál 1300 hektáron zajlik növénytermesztés. A 400 hektár kalászos mellett 600 hektár kukorica, 150 hektár napraforgó, ugyanennyi repce és némi lucerna, valamint rét található. 200 fejős szarvasmarhából álló tehenészetük számára a takarmányt saját maguk állítják elő.

„A BASF szereit a növényvédelmi szakmérnöki elvégzése óta rendszeresen használom. Különösen fontos, hogy a területi képviselőkkel is mindig nagyon jó viszonyt ápoltam. Jók a termékeik, nem véletlenül vannak a legjobbak között. Ráadásul innovatív cégről van szó, amely folyamatosan igyekszik új technológiákkal kijönni” – hangsúlyozza Kanozsai Csaba.

A nem túl jó termőterületen a köles, a parlagfű, a csattanó maszlag és a vadkender okoz rendszeresen problémát, míg a repce esetében a zsombort emeli ki külön a szakember. „Három éve alkalmazzuk a Clearfield® technológiát. Először 3 hektáron próbáltam ki, majd 30, most pedig 50 hektáron van elvetve a Dekalb DK Imido Clearfield® repcehibridje. A növekedés oka nagyon egyszerű: azt láttuk, hogy más gyomirtó szer a zsombor okozta problémát nem tudja megoldani. A Clearfield® esetében azonban ez a gyom teljesen eltűnik a területről. A bizalom egyértelműen megvan, ezért is növekedett az alkalmazási terület. Olyan táblákban használjuk, ahol nagy mennyiségben van jelen a zsombor. Magasabb ugyan a költsége, mint egy átlagos megoldásé, de egyértelműen megéri az árát.”

Kanozsai Csaba elmondása szerint a környéken 2,5–3 tonna között van a termésátlag, ám a tavalyi náluk is kifejezetten jó év volt: 3,1 tonna repcét takarítottak be hektáronként.

A Clearfield® és a szent tehén

Horváth László egyéni vállalkozó Rábapatonán és annak közvetlen környékén gazdálkodik családjával. Lányai fiatal gazdák, felesége a sertéstelep vezetője. A néhány száz hektáros területen a repce minden évben kiemelt figyelmet kap, hiszen ez a növény itt olyan, mint Indiában a tehén: szent.

Horváth László„Évente 60-80 hektáron termesztünk repcét, de akár 100 hektár is lehet a terület a vetésforgó függvényében” – mondja el a gépész végzettségű szakember, akivel nagyapja szeretette meg a mezőgazdaságot. A repce mellett takarmánybúza, tritikálé, őszi árpa, kukorica is szerepel a vetésforgóban.

„Mostoha körülmények között gazdálkodunk. Kicsivel távolabb vannak nagyon jó földek, de nálunk csak gyengébb minőségű réti talajok akadnak, és sok a belvíz is. A gyomok tekintetében szinte minden megfigyelhető nálunk a T1-esektől a T4-esekig. Tudunk velük bánni, de nálunk kétségkívül többe kerül a gyomirtás, mint sok más helyen. Küzdünk az ecsetpázsittal, a tarackbúzával, a kölessel, a pipitérrel, a pipaccsal, a pásztortáskával, valamint a mezei árvácskával és a zsomborral. Utóbbi kettő a repce esetében nagyon kritikus pont” – tudjuk meg Horváth Lászlótól.

„Legalább tíz évre nyúlik vissza a kapcsolat a BASF-fel. Számomra az egyik legfontosabb dolog, hogy napi kapcsolatban állhatok a területi képviselőmmel. Nagyon gyümölcsöző a közös munkánk, sokat tanultam tőle. Nagyon segítőkész, és amit kiemelnék, hogy bármilyen kérdéssel, problémával bizalommal fordulhatok hozzá. Ráadásul, míg más cégeknél szinte minden körülmények között rám akarják sózni a saját szereiket, tőle alternatívákról is értesülhetek. Ez pedig az én szememben nagyon korrekt. Természetesen azért a szereink döntő többsége a BASF készítménye, különösen, ha a gyomirtást nézzük.”

Horváth László a környéken elsőként próbálta ki a Clearfield® technológiát, akkor még csak kísérletként, ám tavaly már a 63 hektár száz százalékán erre alapozta a gyomirtást. „A hagyományos technológiákkal nem tudtam elérni azt a gyommentességet, amit szerettem volna. A Clearfield® repcében viszont alig találni gyomot. Nagyrészt egyébként a Dekalb DK Imminent CL repcéjét vetjük, de ha bárhol megjelenik egy új hibrid, rögtön kipróbáljuk” – magyarázza a szakember, aki hozzáteszi: 2014-ben kimagasló volt a termésátlag, 4 tonnát sikerült betakarítani, ám volt 4,7 tonnás táblájuk is. Horváth László úgy véli, az idei év ugyan termésátlagban biztos elmarad a tavalyitól, ám a gyomokkal nem lesz gond; 3–3,5 tonna között még bízik a repcében.

„Engem senki nem tudna eltántorítani attól, hogy a Clearfield® technológiát alkalmazzam. Én emellé letettem a voksot. A gazdának ad egy biztonságot, emellett pedig rugalmas a használata. Az ajánlás szerint a kezelést addig kell elvégezni, amíg a repce nem borítja be a gyomokat. Ez akár két hét is lehet, aminek pedig elégnek kell lennie a munka elvégzésére.”

Gribek Dániel

Keresse Ön is kereskedőjénel a Repce TOP Pack csomagot, így gyomirtó szerét a CarambaŸ Turbo regulátorral együtt kedvezményes áron vásarolhatja meg! Ha további információkra van szüksége a cikkben szereplő növenyvédő szerekre vonatkozóan, kérjük, keresse területileg illetékes szaktanácsadó kollégáinkat, vagy látogasson el a www.agro.basf.hu weboldalra.

A növényvédő szereket biztonságosan kell használni. Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót!