Az Országos Vízügyi Főigazgatóság keddi tájékoztatása szerint a legnagyobb elöntést, 20 ezer hektárnyit a Közép-Tisza vidékén regisztrálták. Az utóbbi hetek extrém csapadékos időjárásának következtében 11 vízügyi igazgatóság területén, 53 belvízvédelmi szakaszon tartanak fenn belvízvédelmi készültséget, ebből 23 szakaszon elsőfokú, 29-en másodfokú és egy helyszínen, Balatonőszödnél harmadfokú a védekezés.

A belvízi védekezésben az igazgatóságok 511 dolgozója vesz részt, legfontosabb feladatuk a folyamatos szivattyúzás, a csatornák, műtárgyak állapotának ellenőrzése, valamint az elöntéssel érintett területek bejárása. Országosan 207 szivattyútelep és 17 szállítható szivattyú üzemel, naponta 9 millió köbméter vizet átemelve.     A közlemény szerint az elkövetkező hat napban az ország területén szinte mindenütt 15 millimétert meghaladó területi csapadékátlagokra lehet számítani, a déli és a keleti országrészeket leszámítva 20-30 milliméternyi eső is hullhat, ami tovább növelheti a belvízi elöntést.

belvíz

Egy autó halad a két oldalról belvízzel körbevett 33-as főúton Hortobágy térségében 2016. február 20-án – fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Árvízvédelmi készültség 1150 kilométeren van a Tiszán, a Krasznán, a Bodrogon, a Sajón-Taktán, a Zagyván, a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Sebes-Körösön, a Kettős-Körösön és a Hármas-Körösön. Mintegy 130 kilométeren másodfokú a védekezés.

A hatnapos előrejelzés szerint a Felső-Duna és az Inn vízgyűjtőjén 14-51 milliméter, a Dráva és a Mura vízgyűjtőjén 14-58 milliméter, a Felső-Tisza vízgyűjtőjén 10-20 milliméter, a Körösök és a Maros vízgyűjtőjén 20-26 milliméter körüli csapadékra lehet számítani. Ennek hatására a folyókon enyhén emelkedő vízszintek várhatók a következő napokban, az előrejelzések szerint a csapadék elsősorban a Sajó és a Tarna vízrendszerét érintheti, ott újabb árhullámok kialakulására kell számítani. A Tisza jelenlegi árhulláma Tiszafüred térségében tetőzik, alatta lassan árad. A folyó középső szakaszán hosszan tartó tetőzésre kell számítani.