Több mint 1700 kiállítóval, 115 ezer négyzetméteren nyílt meg a Nemzetközi Zöld Hét (International Grüne Woche – IGW) Berlinben, amelyen Magyarország közösségi megjelenéssel képviselteti magát. A 2019. január 27-ig tartó nemzetközi vásáron hazánk 13 társkiállítóval – többek között helyben sült házi rétessel, füstölt termékekkel, hidegen sajtolt magolajokkal, kürtőskaláccsal és kalocsai népművészeti termékekkel – várja a látogatókat.

A magyar standot dr. Nagy István agrárminiszter, dr. Györkös Péter Magyarország berlini nagykövete, valamint Ondré Péter, a megjelenést koordináló Agrármarketing Centrum ügyvezetője nyitotta meg.

magyar stand

A magyar stand megnyitása

Több mint 400 ezer látogató jelenlétére számítanak a 10 napos rendezvény alatt a Nemzetközi Zöld Hét (IGW) szervezői. A vásár Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, amelyen hazánk 1972 óta vesz részt.

Az IGW 93 éves történetében az idén mutatkozik be a legtöbb kiállító, 61 országból 1750-en. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik, ami szintén rekord. A szervezők idén 400 ezer látogatóra számítanak. A tíznapos vásáron részt vesz Angela Merkel német kancellár is.

Magyarország előkelő helyen, Franciaország és Lengyelország mellett kapott helyet. Magyarország eddig kétszer töltötte be a vásár hivatalos partnerországi szerepét: 2010 után mindössze hét évvel, 2017-ben is megkapta ezt a rangos kitüntetést, amelyre idén Finnország kapott lehetőséget.

Zöld Hét

Magyarország 12 kiállítóval van jelen a 10 napos rendezvényen

„Társaságunk 2019-ben bruttó 600 négyzetméteren szervez közösségi standot 13 társkiállítóval, amelyben egy magyar bisztró és színpad is helyet kap. A kiállítás minden napján kóstoltatásokkal, színvonalas kulturális produkciókkal (néptánccal, népzenével, operettel és szalonzenével) maximalizáljuk a magyar stand látogatói számát és erősítjük a német közönség számára Magyarország pozitív imázsát” – mondta el Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője.

A cégvezető hozzátette: „a vásáron való magyar megjelenése mind politikai, mind gazdasági téren elősegíti a magyar-német kapcsolatok további elmélyülését, amely hazánk szempontjából stratégiai fontosságú cél.”

Az IGW minden évben nagy népszerűségnek örvend a magyar kiállítók körében is, hiszen Németország hazánk legjelentősebb külkereskedelmi partnere a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén. A látogatók a vásárközpont mind a 26 csarnokában, 10 napon keresztül, mintegy 80 ország élelmiszer különlegességeit kóstolhatják meg.

A vásár jelentőségét mutatja az is, hogy a berlini Nemzetközi Zöld Hét az európai agrárminiszterek és agrárszakmai képviselők legfontosabb találkozóhelye, s így az egyik leghatékonyabb eszköze az agrárkereskedelmi és agrárpolitikai együttműködések erősítésének.

A legfőbb kísérőrendezvény az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórum (GFFA), amelynek központi témája a digitalizáció. Ezzel kapcsolatban Nagy István, agrárminiszter elmondta: a 21. század egyik meghatározó kérdése, hogy miként lehet egyre kevesebb egy főre jutó vízmennyiségből és egyre kisebb területen egyre több ember számára megtermelni az élelmiszert. Ezzel a kihívással csak közösen, összefogással lehet megbirkózni.