Míg a klimatikus tényezők közül a fény esetében télen a hiánnyal kell számolni, addig nyáron egyre több kárt okoz a napégés. A páratartalom esetében fordított a helyzet, nyáron a nagy szárazság következményeivel kell a kertészeknek szembenézni, míg télen a magas légnedvességből adódó nehézségek okoznak gondot, az idén – mint a korábbi években is – volt részünk mind a kettőben.
A klímaszabályozás jelentősége
A zöldségnövények klímaigényével kapcsolatban általában a hőmérsékletre és a fényviszonyokra koncentrálnak a kertészek, nem egy esetben az is tapasztalható, hogy a nagyobb gyakorlottal rendelkező termesztők is mellőzik a pártartalom műszeres mérése alapján történő klímaszabályozást.
Nem azok figyelmét kívánjuk felhívni, akik korszerű, automatikával felszerelt és programozott klímával rendelkező üvegházban hajtatnak, annak a több ezer, hagyományos, kisebb légterű fólia alatt gazdálkodót szeretnénk megszólítani, akiknek a klímaszabályozás nehezen megoldható, napi gond.
Kétségtelen, hogy a hőmérsékletnek nagyobb szerepe van a termesztés eredményessége szempontjából – ha egyáltalán szabad a környezeti tényezők között sorrendet állítani –, de a szélsőséges páratartalom is komoly korlátozó tényezője lehet a mennyiségnek, még inkább a termésminőségnek.
Az optimális páratartalom növénytermesztési szempontból nem tekinthető egy statikus értéknek, fajtól, esetenként a fajtától függően változik, de függvénye a fenológiai és a technológiai fázisok mellett több klimatikus tényezőnek is, mindenekelőtt a hőmérsékletnek és a fényviszonyoknak.
A légtér páratartalma a transzspiráción keresztül játszik szerepet a talaj víz- és tápanyag-hasznosításában. Magas páratartalom esetén magas a légtér vízpotenciálja, ami a párolgás mértékének csökkenését eredményezi. Alacsony páratartalom esetén védekezik a növény a túlzott vízvesztéstől, a kiszáradástól, zárja a sztómákat, csökkenti a párologtatási felületet (pl. levél-pödrődéssel, kukoricánál furulyázásnak is nevezik).
Márciusig a folyamatosan növekvő, az optimálisnál magasabb páratartalommal kell számolnunk, ami különböző formában okoz gondot az ősszel is hasznosított termesztő létesítményekben:
• A generatívhoz képest intenzívebb vegetatív növekedésből és a rosszabb virágtermékenyülésből adódó elhúzódó tenyészidő.
• Lassúbb transzspiráció következtében mérséklődő tápanyagfelvétel.
• Lassúbb és gyengébb színanyagképződés.
• Ízanyagokban szegényebb termés.
• Fokozott mértékű fertőzésveszély, mindenekelőtt a gombás és baktériumos betegségek esetében.
• Fiziológiai fejlődési zavarok (pl. ödéma) gyakori fellépése.
• Alacsonyabb szárazanyag-tartalom következtében rosszabb pulton tarthatóság.
A nyári melegben – még a fóliák alatt is (!) – az optimumnak tartott értéknél alacsonyabb a légnedvesség, ennek számos jele van:
• Lassul a lombnövekedés, erősebb a növény generatív jellege.
• Kisebb lombozat, apróbb levelek.
• Kényszerérés.
• A sztómák záródása következtében lassúbb a tápanyagfelvétel.
• Néhány kártevő felszaporodását segíti (pl. atkák).
• Szövetek gyorsabb elöregedése és rugalmasságuk elvesztése következtében fásodás, a termés felületén apró repedések jelentkezése.
Inkább a tavaszi időszakra jellemző a páratartalom erős ingadozása, de kora ősszel is tapasztalható. Következményei:
• Erős stresszhatás következtében virág- és terméselrúgás.
• Fokozott fogékonyság néhány gombás és baktériumos betegségre.
• Bogyók repedése (pl. paradicsom), termések deformációja.
Nehéz, mondhatnánk, ellentmondásos az optimális légnedvesség meghatározása és folyamatos tartása. Melegben, magasabb páratartalom hatására fényesebb, mutatósabb a padlizsán, a paprika és a paradicsom bogyója, ugyanakkor nehezebb a betegségek elleni védekezés, de hasonló ellentmondásokkal többel is találkozhatunk.
A páratartalom és a környezeti tényezők összefüggése
A páratartalom változása a növény tápanyagigényét nem befolyásolja, viszont a vízfelvételre jelentős hatással van. Magas páratartalom esetén magasabb EC-vel, szárazabb levegőben alacsonyabb EC-vel kell hajtatni. Ezt indokolja a téli fényhiányban a növény megnyúlásának veszélye is, magasabb EC esetén rövidebb ízközök fejlődnek. Ugyanakkor nyáron a tápanyagfelvételen kívül a víz döntő részét a transzspiráció útján a lombozat hűtésére használja, ebből adódóan hígabb tápoldattal, alacsonyabb talaj EC-vel kell hajtatni.
A páratartalmat célszerű a hőmérséklet függvényében is módosítani. Alacsonyabb hőmérsékleten 35-70%-os, melegben 60-85%-os páratartalom mellett mondható optimálisnak a növények aktivitása.
A tápanyagok hasznosulása is jól tükrözi a transzspiráció mértékét. Magas páratartalom, lassuló transzspiráció mellett főleg a nehezebben mozgó tápelemek (pl. kalcium, egyes mikroelemek) mozgása lassul le a növényben, ezek a tápelemek nem jutnak el a távolabbi pontokra (hajtásvég, terméscsúcs), következménye az ismert mészhiánybetegség, azaz csúcsrothadás paprikán és paradicsomon.
A növényfajok páratartalom-igénye
A hajtatott zöldségfélék közül leginkább páraigényesnek az uborka mondható. Fényben leggazdagabb hónapokban (május és nyári hónapok), amennyiben napsütéses idő van, 90-95%-os páratartalom mondható optimálisnak, amit csak rendszeres párásítással, napjában többszöri 1-2 mm-es vízadag kipermetezésével lehet biztosítani. Száraz és szeles időben a leveleken nekrotikus foltok képződhetnek.
Száraz levegő következménye. A levéllemezen apró nekrotikus foltok képződnek.
Télen, amikor gyengébb a besugárzás, 70-75% az optimális érték. Ebben az időszakban nem az alacsony, hanem az optimálisnál magasabb légnedvesség szokott gondot okozni, aminek olyan jellegzetes tünetei vannak, mint a fonák irányába kanalasodó levélzet („kalap" levélzetnek is nevezik a termesztők), súlyosabb esetben a hajtásvégek elnyálkásodása, pusztulása, az így kialakuló stressz következtében csokrosan jelentkező terméskezdemények, amelyeket a növény nem képes kinevelni.
A magas páratartalom következtében fonák irányában kanalasodnak a levelek, a csoportosan jelentkező termések deformálódnak és fejletlenek maradnak.
A paprika alacsonyabb páratartalmat igényel, a termésképzés idején mindössze 70-80%-ot. Ennél alacsonyabb páratartalom esetén fénytelen termések fejlődnek. Magas nappali (25-26 0C feletti) hőmérsékletet követően az éjszakai, magas páratartalom (90-95%) kedvező hatással van a bogyók tömegére, az így felvett víz, a transzspiráció akadályoztatása miatt, a bogyókban halmozódik fel, ezzel növelve a súlyukat és a magvak tömegét.
Májustól szeptemberig – a minőség miatt – nélkülözhetetlen a párásítás ahhoz, hogy ne legyenek minőségi gondok, legkevesebb 50-60%-os értéket kell tartani. Nagy szárazságban, de az erősen ingadozó páratartalom hatására is a terméseken hajszálvékony repedések keletkeznek, amelyek rontják a bogyó fényét, elősegítik a termésen a kórokozók megtelepedését.
Száraz és erősen ingadozó páratartalom hatására a paprika termésén hajszálvékony repedések keletkeznek.
A paradicsom páraigénye a tenyészidő folyamán változik. Alacsony páratartalom a generatív fejlődését segíti elő, magas páratartalom mellett vastagabb szárat, nagyobb levélzetet nevel a növény, és felléphet a vízkorság is.
A magas páratartalom következtében fellépő vízkórság vagy ödéma betegség tünete paradicsomlevélen.
A kiültetést követő egy-két hétig 60-65%, majd a termésérés idején, napos meleg időben 85-90% tekinthető optimálisnak. Szélsőséges páratartalom-értékek a termékenyülést gátolják, a magas páratartalom a pollen csomósodásához vezet, túl alacsony érték esetén nincs szekrétumképződés, ami miatt rosszul tapadnak a pollennek a bibéhez. (Mint valamennyi növénynél, itt is fennáll az ellentmondás: ha magas párát tartok, szebbek, nagyobbak és fényesebbek a termések, ugyanakkor nagyobb a gombás betegségek kialakulásának a veszélye. Tekintettel arra, hogy a paradicsomnak számos gombás eredetű betegsége van, jobban kell a magas páratartalomra, a páratartalom szabályozására figyelni, mint a paprika esetében.)
A padlizsán esetében a szép fényes termés kialakulásához magas páratartalomra van szükség, ugyanakkor a legveszélyesebb betegsége, a szürkepenész is párásabb levegőben fertőz intenzívebben. Páraigénye hasonló, mint a paradicsomé.
Száraz levegőn kisebb leveleket fejleszt, termése kevésbé fényes, gyakran a bogyó felületén apró repedések alakulnak ki. A 65-75%-os páratartalom még biztosítja a jó termésminőséget, ugyanakkor a gombás fertőzéstől még megvédhető a növény. Nyáron, a délelőtti órákban feltétlenül igényli a napi többszöri párásítást.
Télen a magas páratartalom a belső vagy más néven lágy levélbarnulást és az üvegesedését (vízkórság) okozza, míg tavasszal az intenzív szellőztetés következtében fellépő hirtelen pártartalom-csökkenés a külső levelek szélének a barnulását (száraz levélszélbarnulás) váltja ki a fejes salátán.
A belső barnulás meglehetősen alattomos betegség, csak a fej felvágása után látható, a száraz vagy külső barnulás feltűnőbb, az ajtók, szellőzők közelében mutatkozik először, kezdetben apró tűszúrás nagyságú foltok, később összefüggő sáv formájában. Szellőztetéssel törekedni kell a 70% körüli légnedvesség tartására, és kerülni kell a hirtelen páracsökkenést.
A hajtatott káposztafélék esetében (karalábé, karfiol, fejes és kelkáposzta – kivéve a kínai kelt) a páratartalomnak nincs olyan nagy hatása a termésminőségre, de még a -mennyiségre sem, mint az uborkánál vagy a paradicsomnál. Ezeknek a növényeknek a hajtatása idején (kora tavasz) a levegő szárazságával a legkevésbé kell számolni, inkább a magas és az ingadozó páratartalom okozhat gondot. Szélsőséges esetben a magas pára a gumók repedését, karfiolnál a rózsák üvegesedését (vízkórságát) válthatja ki.
A kínai kel esetében – mint a fejes salátánál is – a gyakori belső levélszélbarnulást (mészhiánybetegséget) a magas páratartalom okozza.
Magas páratartalom következtében kialakuló belső levélbarnulás kínai kelen.
Mint ahogy a hőmérséklet sem szabályozható hőérzetünk alapján, a páratartalom ilyenformán történő pontos megítélése még nehezebb, ezért korszerű termesztés nem képzelhető el páratartalom-mérők nélkül!
A fotók a szerző felvételei.
