A vidékfejlesztési miniszter az Európai Földmérők Tanácsa (CLGE) idei első közgyűlésének résztvevőit üdvözölve kiemelte: a földügyi nyilvántartás megfelelő műszaki tartalmának fenntartása felelősségteljes feladatot ró a földmérő szakemberekre.

A CLGE kétnapos budapesti rendezvényén a szervezet 36 tagállamból több mint 20 képviselteti magát. A vidékfejlesztési miniszter megnyitó beszédében örömét fejezte ki és megtisztelőnek tartotta, hogy az Európai Földmérők Tanácsa Magyarországot választotta a mostani rendezvény helyszínéül.

Fazekas Sándor kitért arra, hogy Magyarországon 2010-ben létrehozták a Nemzeti Földalapkezelőt, amellyel megteremtődtek az országban a közcélú földkészlet-gazdálkodás feltételei. Egy évvel később megkezdődött az állami földek haszonbérbe adása, és a múlt év fontos feladata a szakterület új jogi szabályozásának kidolgozása volt. Ennek eredményeként az Országgyűlés tavaly tavasszal elfogadta az új földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvényt. A jogszabályban a papíralapú térképek alkalmazására épülő szabályozást a digitális térképi adatbázisok alkalmazása váltotta fel. Az idén folytatódik az új törvényhez kapcsolódó részletszabályok kidolgozása - tette hozzá.

A miniszter jelezte: a járások kialakításával kapcsolatos feladatokat kiemelten kezelik. Így a földhivatali rendszerek továbbfejlesztését, valamint a közös tulajdon megszüntetését különösen fontosnak tekintik. Hozzátette: az Országgyűlés már tárgyalja a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály célja, hogy a föld a helyben lakó földművelő gazdák tulajdonába és használatába kerüljön. Az új földtörvény tervezete visszatükrözi Magyarország nemzetstratégiai érdekeit és illeszkedik az uniós szabályzáshoz - mondta Fazekas Sándor.

Beszélt arról is, hogy az Európai Földmérők Tanácsának tevékenysége hatékonyan szolgálja az áruk, a szolgáltatások, a tőke és munkaerő szabad áramlását az egységes elvek szerint működő, európai közös piacon. Ennek eszközeként a CLGE fórumot biztosít az európai földmérők számára, hogy folyamatosan bővíthessék szakmai tapasztalataikat, partnerkapcsolataikat.

A tanácskozást üdvözölte Tarlós István, Budapest főpolgármestere is.