Több keleti megyében másodfokú riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat  felhőszakadás veszélye miatt.

Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már érvényben vannak, illetve lehetnek másodfokú riasztások. Az ország többi területén elsőfokú a felhőszakadás miatti veszélyjelzés.

Gyülekeznek a  viharfelhők... – fotó: Kovács Bence

Zivatarveszély miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Pénteken nagyobb számban a középső és keleti országrészben várható zivatar, míg északnyugaton kevesebb helyen valószínű. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás (20-30 milliméter feletti csapadék), néhol jégeső, illetve rövid ideig tartó, 60 kilométer/órát meghaladó szél társulhat.

Főként az Alföldön délután, kora este egy-egy helyen esetleg heves zivatar is előfordulhat, 70-90 kilométer/órás szélrohammal és nagyobb méretű jéggel, míg elsősorban északkeleten az intenzívebb csapadékgócokban 30-60 milliméter csapadék is hullhat. Éjszaka is változékony marad a légkör, de csak kevés helyen, főként nyugaton és a Tiszántúlon, északkeleten lehet egy-egy zivatar.

Szombaton a nap első felében jobb eséllyel az ország északkeleti harmadán (Észak-Magyarország, Észak-Alföld) várható több helyen zivatar a péntekihez hasonló kísérőjelenségekkel. Késő délutántól, estétől azonban nyugat, délnyugat felől intenzív zivatarrendszer is kialakulhat. A zivatarok nyomában felhőszakadás (20-50 milliméter csapadék), 60-80 kilométer/órás szél valószínű, de egy-egy helyen 80-100 kilométer/órás szélroham, illetve nagy méretű (2-3 centiméternél nagyobb átmérőjű) jég is előfordulhat. Utóbbira kiemelten a Dunántúl déli felén van jobb esély.

Mindemellett extrém UV-B-sugárzásra is figyelmeztetnek.
Az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 26-31, késő este 17-24 Celsius-fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az ICL Specialty Fertilizers.