A tájékoztatás szerint a hatóság 25 hipermarket zöldség- és gyümölcskínálatát ellenőrizte, kiemelt figyelmet fordítottak az alma- és burgonyatermékekre. Összesen 221 hazai eredetű, valamint 78 Európai Unióból és 3 harmadik országból származó tételt vizsgáltak meg. A tételekből 15-tel szemben merült fel kifogás, a kiszabott bírság mintegy 390 ezer forintot tett ki.

Több esetben sérült vagy nyomódott volt a hipermarketekben eladásra kínált alma, ami a gondatlan rakodásból és helytelen tárolásból – így például a magasabb polcokról lepergő gyümölcsök összeütődéséből – adódott. Ezek, a helytelen árukezelésből származó sérülések a gyümölcsben romló hibát okozhatnak, majd fogyaszthatatlanná teszik azt.

A burgonya esetében a legszembetűnőbb hiba az ömlesztve kínált, eltérő tételek egymás melletti elhelyezése volt, amely több esetben a fajták, sőt a főzési típusok összekeveredését eredményezte. A Nébih szakemberei szintén többször tapasztalták az azonos főzési típusba tartozó, de eltérő fajták keveredését, ám arra is volt példa, hogy az előző napokból megmaradt készletre töltöttek rá teljesen másfajta burgonyát az áruház dolgozói.

burgonya

Többször találkoztak az ellenőrök különböző fajtájú és főzési típusú burgonyák összekeverésével – fotó: Nébih

Tipikus hibának mondható, hogy a termékek megnevezésével csak a burgonya héjának színére utalnak (sárga vagy piros) az áruházak. Ehelyett előnyösebb lenne a főzési típus szerinti besorolás (salátának, főzésre vagy sütésre alkalmas burgonya). Egyéb jelölési hiányosságokhoz vezet, hogy a főzési típus és a fajtanév megnevezése rendszerint lemarad a polccímkékről, a rekeszeken lévő címkék pedig sokszor alig látható helyen vannak.

A hatóság kiemelte, hogy erős szennyeződést egy Olaszországból behozott Red Globe csemegeszőlő tétel esetében tapasztaltak az ellenőrök. A bogyókat beborító, fehér színű anyagot dörzsöléssel sem lehetett eltávolítani, ezért a szakemberek elrendelték a gyümölcs azonnali kivonását a forgalomból. A forgalmazóval szemben eljárás indult.