Az Európai Parlament kedden jóváhagyta azokat az intézkedéseket, amelyek célja, hogy enyhítsék a műtrágyaárak emelkedésének hatását az uniós gazdálkodókra.

A képviselők gyorsított eljárásban fogadták el az Európai Bizottság által javasolt módosításokat a közös agrárpolitikáról (KAP) szóló szabályokhoz, hogy a termelők még a következő vetési szezon előtt hozzájuthassanak a szükséges támogatásokhoz.

Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re, hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket.

Az elfogadott intézkedések értelmében a gazdálkodók a megnövekedett műtrágyaköltségeik legfeljebb 80 százalékának megfelelő likviditási támogatásban részesülhetnek.

Emellett a tagállamok a közvetlen agrártámogatások előlegét 70 százalékról 75 százalékra emelhetik, és azt már a támogatási kérelem benyújtását követően folyósíthatják az érintett termelőknek, nem pedig csak október 16. után, ahogyan azt a jelenlegi szabályozás előírja. A tagállamok emellett nagyobb rugalmasságot kapnak a jövő évi közvetlen támogatási keretek átcsoportosítására is.

A szabályozás hatálybalépéséhez még az Európai Unió Tanácsának hivatalos jóváhagyása, valamint az uniós közlönyben történő kihirdetése szükséges. A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

Az Európai Parlament tájékoztatása szerint a műtrágya a gazdálkodók termelési költségeinek akár a 16 százalékát is kiteheti.

Az Európai Unió a nitrogénalapú műtrágyák mintegy 30 százalékát, a foszfortartalmú műtrágyák 70 százalékát importból fedezi, miközben az uniós műtrágyagyártás jelentős mértékben földgázra épül. A műtrágya- és energiaárak az elmúlt időszak geopolitikai feszültségei - köztük az ukrajnai háború, valamint a közel-keleti helyzet és a Hormuzi-szoros lezárása - miatt jelentősen emelkedtek.

Forrás: MTI
Indexkép: shutterstock.com