Hogyan induljunk el a precíziós gazdálkodással? Valóban csak több százmilliós beruházás szükséges ahhoz, hogy elkezdjük az adatalapú gazdálkodást? Milyen támogatási lehetőségek kapcsolódhatnak a digitalizálódó mezőgazdasághoz? Ezen kérdések köré épült az I. PREGA Start Konferencia és Gazdafórum Nagykátán, amely teljesen új kezdeményezésként indult útjára a precíziós gazdálkodási konferenciák történetében.

Az Agroinform.hu portál, az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében megvalósuló  rendezvény a kis- és közepes gazdálkodóknak nyújtott elméleti és szántóföldi bemutatóval kiegészített gyakorlati segítséget, gazdaságuk hatékonyabb működéséhez költségeik optimalizálása, valamint bevételeik növelése mellett.

Prega

A konferencia a precíziós gazdálkodás elindulásához adott gyakorlati információt a résztvevő gazdáknak – fotó: Agroinform.hu

Papp Gergely a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese köszöntő beszédében kiemelte, a világot és ezen belül a mezőgazdasági ágazatokat is érintő, gyorsan bekövetkező, hatalmas technológiai és digitális változásokhoz alkalmazkodniuk kell a gazdálkodóknak. Nem csak a mezőgazdasági technológiák terén fognak bekövetkezni gyors változások, hanem a szabályozási rendszerekben is. Ezért is fontos, hogy a PREGA Start Konferenciához hasonló rendezvényeken és gazdafórumokon részt vegyenek a termelők és az újdonságokról első kézből értesülhessenek – emlékeztetett Papp Gergely.

A precíziós gazdálkodás nem feltétlenül a legkorszerűbb berendezések használatáról szól – hívta fel a figyelmet a szakember. Az adatok és információk elemzése legalább olyan fontos, ahogyan a precíziós gazdálkodást meghatározó szemléletváltás is elengedhetetlen. Amikor arról beszélünk, hogy egy gazdaság áttér a precíziós technológiára, tulajdonképpen arról van szó, hogy racionálisan kezdünk el termelni a környezet kímélése mellett, a gazdaságosság és költséghatékonyság jegyében. – tette hozzá.

Papp

Papp Gergely: "Nem csak a mezőgazdasági technológiák terén fognak bekövetkezni gyors változások, hanem a szabályozási rendszerekben is." – fotó: Agroinform.hu

Kiss András az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető-helyettese köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a tudásátadás támogatása, így a PREGA Start Konferencia és gazdafórum támogatását az AMC fontos feladatának tekinti. A tudásátadásban és a konferenciák szervezésében az egyik leghangsúlyosabb szerepet a precíziós gazdálkodás témaköre tölti be. Hozzátette: a gazdálkodók részéről nem pénz kérdése egy-egy ilyen rendezvényen való részvétel, mégis kulcsfontosságú információkkal szolgálhat egy-egy döntés meghozatala előtt.

Kiss

Kiss András: "Egy ilyen konferencia kulcsfontosságú információkkal szolgálhat egy-egy döntés meghozatala előtt." – fotó: Agroinform.hu

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg a PREGA Start Konferenciát. Köszöntő szavai után az államtitkár rövid gazdasági kitekintést tartott. A magyar mezőgazdaság kibocsátása 2010 óta folyamatosan, dinamikusan növekszik. A folyó áron számított 52%-os növekedés, a fejlődés vonatkozásában az első helyre emelte Magyarországot az uniós tagországok között. A GDP tekintetében a mezőgazdasági ágazat 2013-óta három gazdasági évben tett hozzá a nemzetgazdaság növekedéséhez, amely a gazdálkodók kitartó és eredményes munkáját is dicséri. 2017-ben Magyarország elérte minden idők legnagyobb hazai agrárexportját – emelte ki az államtitkár.

Az államtitkár beszámolt a hétfői Európai Uniós agrárminiszteri tanácsülésről, amelyen több olyan határozatot is hoztak, amelyek határozott irányt mutatnak a Bizottság számára, a májusban esedékes jogszabályi javaslat kialakításához. Ezek értelmében kiderült, hogy biztosan működni fog a 2020 utáni támogatási rendszer, tehát 2019 nyarán már pontosan tudni fogják a gazdálkodók, hogy milyen rendszerben fognak dolgozni. Eldőlt az is, hogy a 2020 utáni Magyarországra jutó támogatás mértékét a „Külső kiegyenlítés” rendszere várhatóan nem fogja csökkenteni.

Czerván

Czerván György: "Biztosan működni fog a 2020 utáni támogatási rendszer" – fotó: Agroinform.hu

Czerván György beszámolójából többek között az is kiderült, hogy a területalapú támogatás biztosan meg fog maradni 2020 után, valamint megmaradnak a termeléshez kötött támogatások és a kétpilléres átcsoportosítás lehetősége is. Változni fognak ugyanakkor a zöldítési és a kölcsönös megfeleltetési feltételek. A Zöldítés és a Kölcsönös Megfeleltetés a területalapú támogatás feltételrendszerébe fog beépülni, így valószínűleg plusz támogatási összeg már nem jár érte, viszont kötelező lesz betartani az ehhez fűződő előírásokat az alaptámogatás igénybevételéhez is. Nem dőlhetünk hátra, hiszen a támogatásokhoz tartozó alapkövetelmények meg fognak változni és a környezetvédelemre a gazdálkodóknak még nagyobb figyelmet kell szentelniük – figyelmeztetett.

Czerván György a kis- és  közepes családi gazdaságok felzárkóztatásáról is beszélt, amely – mint mondta – bizony sok pénzbe kerül, azonban ezt muszáj meglépni és megvalósítását akár az állami költségvetésből is támogatni kell – hangsúlyozta.

Dr. Mesterházi Péter Ákos az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetője előadásában a helyspecifikus vetés bevezetésének lehetőségeit mutatta be. Napjainkban egyre többen szeretnék kiaknázni az inputanyagok racionálisabb felhasználásából adódó potenciális hatékonyság- és jövedelmezőség-javulást. A helyspecifikus alkalmazások közül is egyre nagyobb figyelem irányul a kapásnövények változó tőszámú vetésére.

Ennek bevezetéséhez két feltétellel kell számolnunk – ismertette. Egyfelől, a tőszám szabályozására alkalmas vetőgép, másfelől megfelelő agronómiai döntés, hogy az adott táblán milyen tartományban, illetve milyen léptékkel szabályozzuk a tőszámot.  A műszaki hátteret illetően a legtöbb mai szemenkénti vetőgépnél elérhető a tőszámszabályozás. De, akik erre nem alkalmas vetőgéppel rendelkeznek, azok sincsenek kizárva, nagyon sok hagyományos vetőgépre utólag is kiépíthető ez a vezérlés.

Mesterházi

Mesterházi Péter Ákos a térinformatika és a geostatisztika szerepéről tartott előadást – fotó: Agroinform.hu

Az agronómiai vonatkozást illetően már nem ennyire egyértelmű a helyzet. A feladat – elméletben – egyszerű: meg kell határozni a táblán belüli kezelési egységeket, azok helyzetét, és meg kell határozni az azokon alkalmazandó stratégiát – mennyire legyen intenzív az inputanyagok felhasználása. Ugyanakkor, lévén, hogy a szántóföldi növénytermesztés rendkívül komplex tevékenység, számos tényezőt figyelembe kell venni, hogy képesek legyünk megalapozott döntést hozni. A szerző az előadásban azt mutatta be, hogy a térinformatika és a geostatisztika milyen módon tud ebben a gazdálkodók segítségére lenni.

A precíziós növénytermesztés első lépéseiről egy családi gazdaságban Zsár Ernő Tamás Fejér megyei fiatal gazdálkodó számolt be érdekes, gyakorlatias előadásában. A fiatal termelő és növényorvos röviden bemutatta gazdaságát, valamint sorra vette a precíziós gazdálkodással  kapcsolatos beruházások lépéseit és ezek előnyeit. Végül a jövőre nézve összegezte a bővítési terveit.

A precíziós állattenyésztés területéről is hasznos információkat közvetített az Invitech Solutions képviseletében Tarr Zoltán. Az előadás az IoT szenzoros megoldásokat ismertette a szarvasmarhatartásban. Az Invitech Solutions előadása egy széles szakmai együttműködésben létrejött pilot projekten keresztül mutatta be az IoT és LoRa technológia kiépítését és  alkalmazását egy tejgazdaságban. A környezeti adatok mérésével, feldolgozásával és vizualizációjával a tartási körülmények optimalizálása és a takarmányozás tervezhetősége válik lehetővé. A teszt fázisban lévő pilot projekt a hálózat kiépítésével és az adatok gyűjtésével hosszú távon támogatja a helyes kérdések megfogalmazását és a termelés hatékonyságát növelő következtetések levonását.

Tarr

Tarr Zoltán az IoT szenzoros megoldásokat ismertette a szarvasmarhatartásban – fotó: Agroinform.hu

Markovics Tamás a KUHN Center Magyarország Kft. termékmenedzsere a rendezvényen kiállított KUHN Metris 4102 S vontatott precíziós szántóföldi permetezőgép specifikációit és előnyeit mutatta be részletesen. A gazdák különböző okok miatt választják a nagy teljesítményű gépeket, amelyek a precíziós kijuttatás mellett extra kényelmi funkciókkal rendelkeznek. A KUHN Metris permetezőgép a legkülönbözőbb elvárásoknak is megfelel: kompakt kerettel lett felszerelve, amely 18-36 méteres mérettel elérhető.

A teljes felfüggesztés a gépkezelő kényelmét biztosítja mind az úton, mind pedig a földeken. A speciális, tisztavizes és főtartály elrendezés és a multifunkciós szelepirányító-panel a könnyebb kezelhetőségért felel dugattyús membrán- illetve centrifugál szivattyúval, hogy a szükséges nagy munkasebesség közben is megvalósítható legyen a pontos munkavégzés.

Markovics

Markovics Tamás a KUHN Metris 4102 S vontatott precíziós szántóföldi permetezőgép specifikációit és előnyeit mutatta be – fotó: Agroinform.hu

Kis büdzsé – nagy eredmények? Ezzel a kecsegtető címmel tartott előadást Bolyán Péter, az i-Cell Kft. értékesítési vezetője. Az i-Cell Kft. nem a precíziós technológiák gépészeti hátterével, hanem az ezekből kinyerhető adatok és értékes információk begyűjtésével foglalkozik, amely hátteret biztosít a digitalizációra alapuló gazdálkodás hatékony megvalósításához.

A már meglévő, öregebb traktorok ISOBUS-os átalakításának lehetőségeit ismertette Papp Jenő a Két-Kata Kft. területi képviselője, amely módszer sok gazdálkodónak komoly költségmegtakarítást jelenthet. Papp Jenő felhívta a gazdálkodók figyelmét arra, hogy bármilyen márkájú, típusú- és felszereltségű traktor felszerelhető ISOBUS rendszerrel, akár egy óra leforgása alatt. Az előadás olyan fontos témaköröket is érintett, mint például hogyan tudja az erőgép tulajdonosa a traktorkabin kezelhetőségét leegyszerűsíteni és a "monitor- illetve kütyüerdőt" hogyan lehet egy monitorra leegyszerűsíteni, vagy kiváltani.

Papp

Papp Jenő: "Bármilyen márkájú, típusú- és felszereltségű traktor felszerelhető ISOBUS rendszerrel – fotó: Agroinform.hu

A drónok szerepéről is szó esett, amely egyre hangsúlyosabb a mezőgazdaságban. Erre Frikker Attila a Duplitec Kft. szakembere hívta fel a figyelmet. Az előadásból kiderült, hogy mi is az a sokat emlegetett NDVI, valamint a szakember rávilágított az NDVI és NDRE közötti különbségre is. A dróntechnológia komoly segítséget nyújthat a nitrogénmenedzsmentben, valamint abban is, hogy mikor és hogyan érdemes tápanyagot kijuttatni, vagy akár betakarítani.

drón

A drónokat testközelből is megszemlélhették a résztvevők – fotó: Agroinform.hu

A PREGA Start Konferencia és Gazdafórum gyakorlati bemutatókkal zárult, amelyek legérdekesebb programpontjai a vagyonvédelmi célokra is használható drónok reptetése, a KUHN Metris permetezőgép bemutatása, valamint a KUBOTA traktorok és munkagépek ISOBUS-os kommunikációjának szemléltetése voltak. A kiállított gépeket minden gazdálkodó testközelből is megszemlélhette – sőt, ki is próbálhatta.

Kubota

A redezvény gépbemutatóval zárult – fotó: Agroinform.hu

PREGA