Ahogy itt a nyár, és egyre nő a hőmérséklet, úgy kell egyre többet és többet öntözni. Ennek a legegyszerűbb módja, ha egy öntözőrendszert telepítünk, de azért a legtöbb esetben ez nem áll rendelkezésre, így hát kénytelenek vagyunk saját magunk elvégezni ezt a feladatot. Ami azért lássuk be, elég szórakoztató tud lenni. Ráadásul jutalmul megkapjuk azt a csodás, semmivel sem összetéveszthető, friss illatot, amit csak azok ismernek, akik rendszeresen öntözik a kertjüket.

Azonban a növényeink számára nem a legideálisabb, ha a vezetékes vízzel öntözzük őket, és a pénztárcánk sem lesz igazán hálás érte. Érdemes tehát elkezdeni gyűjteni az esővizet, amely olcsó és tökéletes megoldás a növényeink számára. Ráadásul nem csak nyáron, hanem egész évben rendelkezésünkre áll. Persze nem árt tudni, hogy milyen módon érdemes gyűjteni, hogy mi is jól járjunk, és a szúnyogok se lepjenek el bennünket.

Így gyűjtsd az esővizet

1. Az esővizet tartályba, vagy hordóba is gyűjthetjük. Azonban egyik esetben sem árt, ha lefedjük a tetejét, hiszen hamarosan a szúnyogok kedvenc szaporodási helyévé válhat. Ráadásul a gyerekek és a háziállatok miatt is nagyon fontos, hogy ne legyen nyitva, és még véletlenül se kapjanak kedvet arra, hogy belemásszanak, beleessenek.

öntözés kert

Az esővizet slaggal is ki tudod nyerni a hordóból. Fotó: Shutterstock

Ha pedig le van fedve, jóval kevesebb levél és szennyeződés kerül bele, így sokkal tovább marad friss.


2. Bár mondhatnánk, hogy a növényeink egy kiadós eső alkalmával is elegendő esővízhez jutnak, a nyári, felhőszakadás szerű esők sajnos ritkán jönnek, és akkor olyan óriási mennyiségben hullanak le rövid idő alatt, hogy a víz nagy részét a növény képtelen befogadni, így a benne lévő ásványi anyagokat sem tudja teljes mértékben hasznosítani.

Éppen ezért fontos, hogy ne a fertőtlenítőszerekkel tisztított csapvízzel, hanem esővízzel locsoljunk. Ezzel ráadásul még a vizet is óvjuk, hiszen így jóval kevesebbet használunk el, mint ha csak csapvízzel öntöznénk. Az esővíznek a hőmérséklete is megfelelő, hiszen a növényeknek egyáltalán nem tesz jót, ha jéghideg vízzel öntözzük őket a nyári melegben.

3. Az esővíz gyűjtésére olyan helyet érdemes találni, ahol akad egy vízgyűjtő felület, ahonnan az esővíz a hordóba folyik. Erre a legalkalmasabb egy háztető. Nagy segítségünkre lehet, ha az ereszcsatorna lefolyója alá állítjuk, mert így nagyobb mennyiség kerül a hordóba, és ráadásul nem folyik a víz a házunk alá, vagy a fűre, óriási tócsákat képezve.

4. Kelleni fog egy szűrő is, hiszen a levelek vagy a rovarok nem árt, ha nem dugítják el a hordóra szerelt locsolót, vagy ha nem turkálunk bennük, amikor belemerítjük a hordóba a locsolókannát. Ráadásul a víz is sokkal tovább marad friss, ha ezek nem kerülnek bele.

5. Válasszunk olyan hordót, amelynek levehető a teteje, így könnyen ki tudjuk takarítani. Nem árt, ha árnyékos helyre tesszük, mert úgy jóval kevesebb alga képződik benne, és a víz sem melegszik fel túlságosan.

Ezért öntözz esővízzel

1. Bár nagyon csábító, hogy kezedben a slaggal, esőt játszva a növények lombozatát locsold, mégse tedd ezt! Próbáld meg a növények tövére irányítani a vizet, hiszen a gyökérzóna öntözésével látod el a leginkább vízzel a növényt. Ezért is hasznos, ha nem slaggal, hanem locsolókannával locsolsz, amit esővízzel töltöttél fel. Ráadásul így a gombás fertőzéseket is meg tudod előzni.

2. Ne sokszor kevés vizet adj a növényeidnek, hanem inkább ritkábban, de egyszerre nagyobb mennyiséget. A kevés vízmennyiség csupán arra lesz elegendő, hogy a talaj tetejét megnedvesítse, de a gyökerekig már nem fog eljutni, így a növény nagyon keveset fog tudni hasznosítani belőle.

3. Az esővíznek még az is az előnye, hogy a csapvízzel szemben nem hideg, így a külső hőmérsékletnek tökéletesen megfelelő vizet adhatsz a növényeidnek.

4. Soha ne locsolj a legnagyobb napsütésben. A kora reggeli, vagy az esti szürkületben történő öntözés a legjobb a növényeid számára, mert ilyenkor a legkisebb a párolgás.

esővíz csatornából

Az esővíz hőmérséklete sokkal jobbat tesz a növényeknek, mintha hideg csapvízzel öntöznénk őket. Fotó: Shutterstock

5. A túl száraz, szikkadt talajt szinte hiába locsolod. Így ha úgy látod, hogy a növényeid talaja ki van száradva, meg van keményedve, akkor kapálással tedd porhanyóssá a talajfelszínt. Így az öntözésed valóban hasznos lesz, mert képes lesz a víz lejutni a növényeid gyökereihez.

Alkalmazhatsz előöntözést is. Ez azt jelenti, hogy a száraz talajt egy kis vízzel megnedvesíted, majd körülbelül fél óra múlva öntözöd meg igazán a növényt. A nedves talaj ugyanis már sokkal jobban fel van készülve a víz befogadására, mint a kirepedezett, száraz föld, így jóval több vizet tud majd felszívni és hasznosítani a növény.

A legjobb természetesen az, ha rendszeresen öntözöd a növényeket. Gondolj bele, mennyire nem tenne jót neked, ha egy nap csak egyszer ennél, amikor már farkaséhes vagy. Egészen biztosan nem hálálná meg a gyomrod, ráadásul a szükséges tápanyagoknak csak a töredékét tudnád magadhoz venni, mint ha gyakrabban étkeznél. Így vannak ezzel a növények is. Ha nem hagyod, hogy kiszáradjanak, sokkal jobb állapotban lesznek, és több virággal vagy terméssel fognak megörvendeztetni téged.

6. Ha a növények tövét fűkaszálékkal, mulccsal, forgáccsal takarod be, úgy a gyomoknak sem lesz túl nagy esélye, és sokkal tovább meg tudod őrizni a nedvességet a növények gyökerei számára. Ráadásul még a nagy melegtől is jobban meg tudod őket védeni.

Virágokban és termésben gazdag nyarat kívánunk!