Font Sándor, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a határidő két évvel, 2020. december 31-ig történő meghosszabbítását a Fidesz és a kormány is támogatja. A módosítás két év toleranciát jelent az érintettek számára.

Kitért arra is, hogy a jogalkotó feladata még az eljárási rend tisztázása, azaz, hogy mit kell pontosan tenniük 2020. december 31-ig az ilyen kutak tulajdonosainak. A vonatkozó egyeztetéseket megkezdték.

Font Sándor megjegyezte: tudomásul veszik és értik Áder János, köztársasági elnök felvetéseit, és az Alkotmánybíróság döntését sem hagyhatják figyelmen kívül, ugyanakkor leginkább a gazdák, a fúrt kutak tulajdonosainak érdekeit szeretnék szem előtt tartani. Az az álláspontjuk, ha bármilyen díjkötelezettséget rónak ki a bejelentéshez kapcsolódva, akkor ezeket a kutakat nem fogják a tulajdonosok bejelenteni, és nem érik el az eredeti cél, hogy megtudják, hány ilyen kút létezik Magyarországon. A legérzékenyebb vízbázisok védelme érdekében erre az információra ugyanakkor a további jogalkotáshoz szükség van.

Amíg az eljárásrendet tisztázó jogszabály nem jelenik meg, addig a tulajdonosoknak semmilyen kötelezettsége nincs. Az eljárási rendet várhatóan a jövő tavaszi jogalkotási időszakban határozzák meg – mondta el Font Sándor.

kút

Amíg nincs meg a jogszabály, a tulajdonosoknak semmilyen kötelezettsége nincs – fotó: Shutterstock

Az előzmények

A vízgazdálkodási törvénybe még 2016-ban került be, hogy a korábban engedély nélkül létesített kutakra is engedélyt kell kérni. Az Országgyűlés azonban júliusban megszavazta a vízgazdálkodási törvény újabb módosítását, amely szerint mégsem kellett volna engedélyeztetni, sem bejelenteni a 80 méternél sekélyebb, és csupán a házi vízigényt kielégítő kutakat.

Ezt a módosítást kaszálta el Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság augusztusban. Az indoklás szerint a módosítás veszélyeztetné Magyarország vízgazdálkodását és a felszín alatti vizek védelmét.

Ezt követően az agrártárca október 20-án közölte, hogy meghosszabbítaná a fúrt kutak bejelentésének 2018 december 31-ig tartó türelmi idejét az Országgyűlésnek benyújtott kormányjavaslat. A javaslat értelmében mentesül a vízgazdálkodási bírság alól, aki 2020. december 31-ig kérelmezi az engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízi létesítményt. A türelmi idő meghosszabbítása a házi vízigényt kielégítő és a mezőgazdasági öntözési célú fúrt kutakra egyaránt vonatkozik. A legalizált mezőgazdasági hasznosítású kutak tulajdonosai uniós vidékfejlesztési pályázatokon is indulhatnak.