Heves megye legfontosabb szántóföldi növényei a gabonafélék mellett a napraforgó és az őszi káposztarepce. Ezek gyomirtását itt úgy tervezik meg, hogy az egyik évben elvégzett kezelés támogassa a következő évben vetett kultúráét, illetve ne jelentsen arra kockázatot (fitotoxicitás). Ennek szellemében szaktanácsol Hatvan térségében (mintegy 5500 hektár szántóföldön) Kovács Kálmán, a megyei növényorvos kamara második ciklusát töltő elnöke.A szaktanácsolt területben benne van az elnök saját, 300 hektáros gazdasága is, ahol az előbb említett növényeken kívül kukoricát és lucernát is termeszt.

 

Kovács Kálmán: Mindig is nagy kedvelője voltam a Dow AgroSciences Mustang* nevű gyomirtójának. Ezt a készítményt régóta használom gabona és kukorica gyomirtására. 2011-ben is szükség volt rá, amikor egy alapkezelésben részesített területen komoly szerbtövis utókelésem volt. Itt fél liter Mustang tökéletes munkát végzett.

Az évek során szerzett jó tapasztalataim miatt keltette fel az érdeklődésemet a 2010-ben bevezetett Mustang Forte*. Az igazsághoz tartozik, hogy nálunk a Mustang 0,8 l/ha dózisban tudta igazán megmutatni, mit tud. Az új készítményben emelt dózisban található a grammos floraszulam, és egy olyan új hatóanyagot is tartalmaz, amiről a kezelés eredményét ismerve csak jót tudok mondani.

 

2010-ben használtam először a Mustang Fortét széles kétszikűirtó spektruma, rugalmas kijuttathatósága (2 nóduszos korig) és tudásához mérten igazán kedvező hektárköltsége miatt. Hozzátartozik mindehhez az is, hogy a szer minden gabonafélében használható – nálunk pedig őszi- és tavaszi búza, illetve őszi- és tavaszi árpa is van.

 

A Mustang Forte mindkét évben (2011-ben az előző évi jó tapasztalatok miatt szintén használtam) kiválóan dolgozott, legyen szó árpáról vagy búzáról. A kezelés után tiszta volt a terület. Véleményem szerint ez a készítmény a legkiválóbb G3-as irtó: és itt elsősorban a mezei acat elleni hatására gondolok. A 2010-ben Mustang Forte-val kezelt területre 2011-ben napraforgó került, és a táblán csak elszórtan tudott néhány acat kihajtani! Ráadásul a szer a foltokban előforduló földiszedret is meggyepálta. 

 

Két év tapasztalata alapján azt mondhatom, hogy a Mustang Forte kiváló ár-érték arányú termék, ami nagyon szépen megoldja a gabonafélék megyénkre jellemző gyomproblémáját. Halkan jegyzem meg, hogy a kukoricában csodálatos kombinációs partner lehetne…

 

 

* a Dow AgroSciences LLC védjegye