A közlemény idézi Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, aki az 500 millió forintos uniós támogatást elnyert, napi 120 tonna kapacitású malomépítés keddi bejárása után úgy fogalmazott: a malom indulását követően 25 új munkahely jön létre, összességében pedig a termelést kiszolgálókkal együtt 50 munkahely létesül, amely Karcagot és környékét erősíti. A malom építése a kukoricatermelésben is többletfoglalkoztatást jelent, fontos a gazdáknak, akik helyben tudják majd értékesíteni terméküket, megtakarítva a szállítási költségeket – közölte Fazekas Sándor.

A jászladányi székhelyű, gabonatermesztéssel, marha- és sertéstenyésztéssel foglalkozó Jász-föld Mezőgazdasági Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2016-ban 2,7 milliárd forint árbevételt ért el a megelőző évi 2,87 milliárd forint után. Eközben adózott eredménye 302 millió forintról 255 millió forintra csökkent. A cég 2016-ban 118 dolgozót foglalkoztatott.