A világ hústermelése 1970 óta több mint a háromszorosára nőtt, és a húsfogyasztás a világ lakosságánál is gyorsabb tempóban növekszik: előrejelzések szerint 2050-re 70 százalékkal több húst fogyasztana a Földön akkor élő csaknem 10 milliárd ember. Csakhogy bolygónk erőforrásai végesek, így ez a volumen fenntarthatatlan lenne.

hús

A húshelyettesítő élelmiszereknek gyorsan bővül a piacuk.

Óriási üzlet a húsmentes élet

Szakértők szerint a környezet- és egészségvédelmi szempontok, a fogyasztási szokások megváltozása, de hosszú távon gazdasági megfontolások is segíteni fogják a hagyományos húst helyettesítő termékek elterjedését. Nem véletlen, hogy az Allied Market Research amerikai piackutató cég szerint átlagosan csaknem 8 százalékos éves növekedést jósol a húshelyettesítő termékeknek 2018-2025 között, a periódus végén pedig szerintük 7,5 milliárd dollárt (2100 milliárd forintot) tehet majd ki az éves forgalom. A Bernstein kutatócég még ennél is nagyobb ívű pályát jósol: szerintük a növényi húshelyettesítő piac 40 milliárd dolláros biznisszé nőheti ki magát tíz év múlva.

Magyar cég is szeletet kér a tortából

Erre a „húsmentes” vonatra igyekszik felkapaszkodni egy magyar startup is, a környezetre és egészségre káros húsipari termékek alternatíváját kínáló Plantcraft, amely nemrégiben 150 millió forintos tőkebefektetést kapott az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealaptól. A céget az Új-Zélandon élő, magyar származású Ohens Katalin és a budapesti Hetényi Csaba alapította, akik egy magyar biotechnológus kutató receptje alapján indultak el a termékfejlesztésben. A startup munkáját azóta a berlini Proveg Incubator és a budapesti CEU InnovationsLab is segíti.

élelmiszer

Az alapítók.

„A kezdeti termékcsoportba falusias paték, pepperoni szalámi és sonkafelvágottak tartoznak, ebből a paték már teljes mértékben elkészültek, utóbbiak pedig az utolsó fejlesztési fázisukban vannak, reményeink szerint egy-két hónap múlva elnyerik végleges formájukat és ízüket, és megkezdhetjük a piaci bevezetésüket az Egyesült Államokban” – magyarázza Hetényi Csaba, a Plantcraft társ-alapítója.

A Plantcraft – több évnyi kutatási munka eredményeként – úgynevezett másodgenerációs húshelyettesítőket fejlesztett ki, ami azt jelenti, hogy az álaluk kínált növényi alapú termékek teljes mértékben szója-, glutén- és adalékanyag mentesek.

Célpiacuk az USA

Az Egyesült Államokban már javában zajlik a növényi alapú húshelyettesítők forradalma. Az amerikai lakosságnak jelenleg 5 százaléka vegetáriánus és 3 százaléka vegán, ami a lakosság számát és fogyasztási szokásait nézve is nagy piacnak számít.

„Mi azonban nem csak őket célozzuk a termékeinkkel, hanem a maradék 92 százalék azon részét, akik kevesebb húst kívánnak fogyasztani, de szeretnék, ha megmaradna a „hús élmény”. Az alternatív húsok jelenlegi vásárlóinak 86 százaléka nem vegetáriánus és nem vegán, ami óriási vásárlóbázist jelenthet számunkra” – szögezi le Hetényi Csaba.

„Mi jelentős piaci potenciált látunk a Plantcraft termékeiben és a csapat által felhalmozott know-how-ban, hiszen a jövőben kisebb területen, jóval kisebb költséggel lehet majd olyan élelmiszereket előállítani, melyek kielégítik a fogyasztók igényeit, mint amennyiért egy hagyományos gazdaság képes húst előállítani – a vásárlóknál pedig mindig is elsődleges szempont lesz az ár. Egy ilyen gazdasági lehetőség radikális változásokat fog okozni az élelmiszeriparban, új termékek, új üzleti modellek és ezzel párhuzamosan új cégek fognak megjelenni, ezért is láttunk fantáziát a Plantcraftban” – fűzte hozzá Zsembery Levente, az X-Ventures Alpha Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója.