Az Egyesült Államokban azért terjed az urban farming, vagyis a városi földművelés, hogy a környezettudatos polgárok megmutassák: a lapos tetőn, a kiskertben vagy a teraszon termett zöldséggel csökkenteni lehet a fuvarozás hatalmas ökológiai lábnyomát. Venezuelában viszont az éhezés ellen van rá szükség. Amint a napokban híre járta, az olajárcsökkenés a tönk szélére juttatta a legnagyobb latin-amerikai olajtermelő országot. Venezuelának ugyanis Szaúd-Arábiához vagy Oroszországhoz hasonlóan szinte kizárólag a nyersanyagexport hoz bevételt. Ezért hatezer százalékos benzináremeléssel menekítené meg az országot a gazdasági válságtól Nicolas Maduro államfő, így az eddig mindössze 3 forint/literes ár – ami 20 éven át a legalacsonyabb volt a világon – 180 forintra nő.

Venezuelában városi földművelési minisztériumot hoznak létre – fotó: cultivatinghealthyplaces.com

De ez még semmi ahhoz képest, hogy az olajból származó jövedelem megcsappanása miatt nem telik élelmiszer importra, mert a hazai termelés nem elég a lakosság ellátására. Közgazdászok szerint a bajt elsősorban nem az olajár esés, hanem Venezuela fura szocialista rendszere okozta: államosították a gazdaságokat és élelmiszer-feldolgozó üzemeket, és a kormányzati árellenőrzés arra kényszerítette a gazdákat, hogy veszteségesen értékesítsék terményeiket. Most, hogy valóságos éhínség fenyeget, Maduro elnök azt sürgeti, hogy a lakosság az otthonaikban termeljen élelmiszert – zöldségféléket, csirkét – noha a 30 milliós népesség 83 százaléka városokban él. Igaz, a szegényebb rétegek már korábban is erre kényszerültek, ám most hogy kitört a krach, az elnök megmutatta, hogy nem hagyja magára népét: bejelentette a városi földművelési minisztérium megalakítását.