Ukrajna, valamint a Fekete-tengertől északra lévő orosz területek a szokásos csapadék felét kapták augusztus eleje óta, pedig ezek hagyományosan nagy gabonatermesztő régiók. A két ország általában a világ búzaexportjának közel felét adja és a jövő évi termés a következő hetek időjárásától függ. Az ukrán gazdák azonban idén az általuk tervezettnél csaknem 40 százalékkal kevesebb repcét vethettek, és mára el is múlt az optimális vetési időszak.

repce

Ukrajna a világ harmadik repceexportőre. – fotó: Shutterstock

Ha a tendencia nem változik hamar és gyökeresen, a repce vetésterülete a legkisebb lehet 2006 óta. Bár a búza vetésére még mindig maradt néhány hét, a munkák késésben vannak a tavalyi évhez képest. Ukrajnában a szemes termények, főként a búza vetésével még csak 15 százalékos szinten álltak szeptember utolsó hetében. A szezon végén vetett növények viszont általában kevesebbet teremnek, és ha a szárazság folytatódik, néhány gazdálkodó a földeket üresen hagyhatja tavaszig – tájékoztatta a Bloomberg hírügynökséget Daryna Kovalska, a Macquarie Group elemzője.

Oroszországban a gazdák szintén a tervezett mennyiség csupán felét vetették, különösen Rosztov és Volgográd környékén, ugyanakkor csapadék elmaradása miatt aggódnak a már földbe került vetőmagért is – mondta Dmitrij Rylko, a moszkvai székhelyű Agrárpiaci Kutatások Intézete igazgatója, hozzátéve, hogy a Közép-Volga régió néhány termőterületén is egyre nagyobb gond a szárazság.