A múlt heti és a november végi csapadékos időjárás miatt a talaj felső része sokfelé telített nedvességgel, a felszíne sáros, ez alól csak a déli, délkeleti megyék jelentenek kivételt. A 20 cm-nél mélyebb talajrétegekben azonban főként a Tiszántúlon illetve Baranya és Bács-Kiskun megyékben továbbra is igen száraz a talaj, és bőven van hova leszivárogni a téli csapadéknak. Az enyhülésből adódóan a korábban a felszín közelében fagyott talaj kiengedett, és a hét végére már 3-4 fokos talajhőmérsékleti értékeket mérhettek 5 cm-es mélységben.

Ma éjszaka csupán néhol szakadozik, csökken a felhőzet, alapvetően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé várható kisebb havazás, havas eső, helyenként eső. Az Északi-középhegység térségében, az Észak-Alföldön néhol 1-3 cm hó is hullhat. Az északnyugati szél a Dunántúlon és a főváros környékén élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben lesz hidegebb a hajnal.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, főként délutántól szakadozik, vékonyodik helyenként a felhőzet. Összességében több helyen lehet havas eső, kisebb havazás, de síkterületen megmaradó hónak kicsi az esélye. A Balaton és a Tisza közötti sávban élénk lesz az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben lesz hidegebb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között várható.

időjárás

Változékony időre számíthatunk – fotó: Shutterstock

A folytatásban gyakran lesz erősen felhős az ég, a hét közepén várhatók napos időszakok és területek. Összességében az ország nagy részén csak 2 és 5 mm közötti csapadékra van kilátás a héten. Csütörtökön és pénteken átmenetileg szárazabb időre lehet számítani, majd szombaton az északi területeken várható havazás, vasárnap pedig már sokfelé valószínű csapadék, északkeleten hó, máshol eső formájában.

Az elmúlt hetinél kissé hűvösebb időre van kilátás. A legalacsonyabb hőmérséklet jellemzően 0 és -5 fok között alakul, napközben pedig eleinte +1 - +6, a hét második felében 0 - +4 fokig melegszik a levegő. A talajhőmérsékletben is csökkenés várható, pénteken már csak 0 fok körül alakul az 5 cm-es mélység hőmérséklete.

Az őszi vetések jellemzően nyugalmi állapotban vannak, a múlt héten már nem fejlődtek számottevően. Bár volt egy-egy nap, amikor a déli országrészben 5 fok fölé emelkedett a napi középhőmérséklet, de észrevehetően ez már nem járult hozzá a hiányosan kelt vetés erősödéséhez.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.