Egy ilyen helyzetben a gyorsaság a legnagyobb fegyver, így kifizetődő az internetet igénybe venni ahhoz, hogy növeljük a kötési sebességet. Egyszerűen nincs alternatívája az olyan megoldásnak, ami azonnal összefüggéseket mutat meg, kiszámolja a hektárra eső költségeket és a kötését is azonnal lebonyolítja. Éppen ezért egyre több gazda használja az Agrisket, ami szemmel láthatóan az iránytű szerepét kezdi betölteni a növénybiztosítások piacán.

kártya

A legnagyobb hiba, amit el lehet követni, ha várunk a földalapú támogatási kérelmének beadásával, hogy ezt követően már a négyzetméter pontosságú területi adatokkal tudjunk biztosítást kötni. Ugyanis a károk bekövetkezésének esélye nem az egységes kérelem beadásának utolsó időpontját követően ugrik meg, hanem már korábban is nagymértékben fennáll.

Fontos, hogy a támogatási kérelmében jelölje vagy jelöltesse az igényt, hogy kéri az állami támogatást a növénybiztosításához, így nem esik el körülbelül az éves díj 30-50%-ának megfelelő mértékű automatikus pénzvisszatérítéstől. Ha ezt elmulasztja, nem jár a támogatás, azonban most még június 8-ig – ugyan napi 1% büntető szankciót bekalkulálva – ezt pótolhatja.

kép

Akkor se nyugodjon meg feltétlenül, ha Önnek folyamatos szerződése van és már fizetett is, mivel annak a növénynek kell szerepelnie a tavalyi biztosításában, amit az idén is termeszt. Példaként szolgálva, az elmúlt év biztosításába vont őszi búza nem szolgáltat fedezetet az idei durumbúzájára, és akkor sincs biztonságban, ha a jég mellé az idén kiválasztja a vihar- vagy egyéb térítést is és azt éppen későn teszi meg.

Amint megjelenik az első kedvezőtlen tapasztalat egy káresemény kifizetése kapcsán, csak azt követően értékelődik fel az olyan típusú tanácsadási folyamat, amit az Agrisk képvisel. Ezt a problémát rendszerint alulbiztosítottság vagy a nem megfelelő konstrukció okozza, de még számtalan egyéb oka lehet.

Azt mi sem tudjuk megmondani, hogy kinek mekkora kára lesz az adott évben, arra viszont pontos választ tudunk adni, hogy egy adott káresemény bekövetkeztekor mekkora kártérítést kaphat a termelő 4 biztosítós összehasonlításban. Ehhez érdemes részt venni az Agrisk Partner Kártya programjában, mivel így a gazdálkodó személyre szabott ügyintézés keretében kap egyedi ajánlatot, ami akár a kockázati elemek, térítések, de nem kevésbé a díjszint tekintetében érvényesül.

Ne késlekedjen! Ne várjon senkire, mert hivatalosan a biztosítók 05. 31-ével lezárják a kötési lehetőségeket, másrészt számoljon a várakozási időkkel is!

További információért, kérjük, látogasson el a www.agrisk.hu honlapra!

Szerző: Surmann Árpád, agrárbiztosítási szakértő, Agrisk.hu