Az amerikai Pennsylvaniai Állami Egyetem tudósai felfedezték azt a gént, amely módosításával ellenállóbbá válhatnak a növények – írja a hvg.hu a Science Daily cikkére hivatkozva.

A módszer nem igényel mesterséges génmódosítást – fotó: Pixabay

A növények rendelkeznek egy bizonyos stresszmemóriával, amely segítségével képesek generációról generációra örökíteni az őket ért stressz emlékét, így alkalmazkodva a környezethez. Általában nem minden utódnak sikerül átadni a „tudást”, viszont a kutatók most felfedezték a gént, amely

módosításával elő tudják idézni a stresszmemória egy fajtáját, amit tovább tudnak örökíteni az utódaiknak, így azok már ellenállóbbak és termékenyebbek lesznek.

A haszonnövények génmódosítását sokan ellenzik, azonban a kutatók által használt módszer alkalmazása során nem ültetnek be más genetikus anyagot a növénybe. Az epigenetikus módszer azt jelenti, hogy egy beavatkozás után a növények gyakorlatilag saját maguk képesek megváltoztatni génjeiket.

A kísérletek először lúdfüvön és ikravirágon zárultak sikerrel, majd biztató eredményeket mutattak a paradicsomon és szójabab kísérletek is, most pedig a repce kerül sorra.