A járványügyi helyzetre való tekintettel – amennyiben a gazdálkodó és a növényvédelmi szakirányító még nem kötötte meg egymással az idei vegetációs időszakra vonatkozó növényvédelmi szerződést – a hatóságok elfogadják és hitelesnek tekintik az egyértelmű szándékot igazoló elektronikus levelezést is. Fontos, hogy a felek a hagyományos szerződés jogszabályban előírt tartalmi elemeit szerepeltessék az elektronikus levelezésükben is – írja a Nébih közleménye.

A korlátozások időszakában célszerű az elektronikus növényorvosi vényt igénybe venni – fotó: Pixabay

A hatályos rendelkezések szerint, a szakirányítónak a növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötését az előírásoknak1 megfelelő adattartalommal, elektronikus úton is be kell jelentenie a Nébih által működtetett internetes felületen. A feltöltésre 15 napos türelmi időt határoz meg a jogszabály, de jelen helyzetben a hatóság elfogadja az utólagos feltöltést is.

Nem fogadható azonban el a növényorvosi vény utólagos kiállítása! Ennek oka, hogy a vény nem elsősorban a vásárlási jog átruházását jelenti, hanem olyan felelősséget keletkeztet, amit – az ehhez szükséges felsőfokú növényvédelmi ismeretek hiánya miatt – nem lehet a gazdálkodókon számon kérni.

Kérjük, hogy a járvánnyal összefüggő korlátozások időszakában elsősorban az elektronikus növényorvosi vényt vegyék igénybe, amely már minden növényorvos és növényvédőszer-forgalmazó számára elérhető, használata gyors és nem igényel személyes kontaktust. Ugyanakkor a rendkívüli helyzetre való tekintettel elfogadható a papíralapú vény szkennelt verziója is, hiszen a vény eredeti példányát – az esetleges későbbi ellenőrzések miatt – meg kell őrizni.

További könnyítést jelenthet, hogy a hatóság ellenőrzései során elfogadja, ha nem a felírt készítményt, hanem azonos hatóanyagú, az adott kultúrában és károsítóra engedélyezett készítményt szolgál ki a forgalmazó. Ennek feltétele a vényt kiállító növényorvos hozzájárulása a vényen a helyettesítő készítmény kiadásához. A korábbi gyakorlat szerint legfeljebb 3 szert lehetett megnevezni helyettesítésre, ez most nevesítés nélkül korlátlan lett.