Az Európai Bíróság elítélte Németországot a talajvíz nitrátszennyezettsége miatt
Az EU Bírósága elmarasztalta Németországot a talajvíz magas nitrátszennyezettsége miatt, ami ellentétes az uniós szabályozásokkal. A komoly egészségügyi kockázatot jelentő nitrátok elsősorban a nem megfelelően kezelt trágyákból és hígtrágyákból kerülnek a talajba és a talajvízbe.

Egyre több magyar agrárvállalkozás áldoz a digitalizációra
A magyar agrárvállalkozók kétharmada támogatások nélkül is fejlesztette gazdaságát az elmúlt évben, harmaduk pedig idén tovább növeli a beruházásokra fordított összeget – derült ki a Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéből.

Milyen akadályokba ütközhet a gazdaság átadása?
Az agrárnemzedék-váltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek, és csak részben történtek érdemi intézkedések.

Nehéz megszabadulni ettől az agresszív gyomtól
Hogyan védekezhetünk az arankafajok ellen? Nehéz ellenfélnek számít, hiszen késő őszig folyamatosan virágzik, érleli és szórja el a magvait. Nem lehet egyetlen kezeléssel megoldani a fertőzést. Biztosított az utánpótlása is, mert a talajban a magok akár 10-12 évig is megőrzik a csíraképességüket.

Milyen öntözési módot válasszunk?
Az Európai Unió részéről az utóbbi időben egyre fontosabb szerepet tölt be a vizek védelme és az olyan vízellátási megoldások alkalmazása, amelyek alacsony környezeti hatással járnak. Az időjárási ingadozások, illetve a növényeink vízigényének kielégítése érdekében a természetes vízellátás mellett az öntözéses gazdálkodás áll rendelkezésünkre. Az öntözés igényének felismerését követően el kell döntenünk, hogy milyen öntözési módot válasszunk.

öntözés

Az esőszerű öntözés a legelterjedtebb módszer hazánkban – fotó: Farkas Imre/Agroinform.hu

Hogyan találjuk és tartsuk meg a munkaerőt a mezőgazdaságban?
A mezőgazdaság speciális ágazat, különleges igényekkel – ennek megfelelően a munkaerő kiválasztásánál is sajátos szempontokat kell figyelembe venni. A helyzetet aktuálisan nehezíti, hogy általános munkaerőből és fiatal utánpótlásból is hiányt szenved a terület.

Az egyenletes kelés titka – az eredményes repcetermesztés érdekében
Ki mint vet, úgy arat, tartja a mondás, ami arra utal, hogy mennyire fontos a megfelelő kezdés a kívánt hozam elérése érdekében. Az optimális repceállomány a három halmaz – a talajnedvesség, a jó magágy és a megfelelő vetéstechnológia – metszetében kialakuló mágikus háromszöggel érhető el.

Több országgal is folynak tárgyalások a sertéspestis ügyében
Ukrajnán kívül több más országgal is egyeztetés folyt vagy folyik a sertéspestis ügyében – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.

Tovább nőhetnek a gazdák terhei
Megkezdődött a 2020 utáni Közös Agrárpolitika érdemi vitája Brüsszelben. A magyar delegációt vezető Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az ülés után kiemelte, hogy Magyarország csak olyan új uniós szabályozás elfogadását fogja támogatni, ami valóban egyszerűbbé teszi majd a gazdák számára a támogatásokhoz való hozzáférést, a tagállamok számára pedig azok kifizetését.

Miért fontos a kukorica molykártevői elleni védekezés?
A kukoricamoly-fertőzés a termésmennyiség jelentős csökkenését okozhatja, és a termés minőségét is ronthatja, különös tekintettel a mikotoxinokra. Az elmúlt években hazánk területén általánossá vált a kukoricamoly kétnemzedékes fejlődése. Ez a tünetek megjelenésében és a kártétel módjában is jelentős változásokat okozott.

kukorica

Egészséges és károsított kukoricacső – fotó: Szélles Tibor

FAO: a közeljövőben nem oldódik meg a magyar sertéspestishelyzet
Számba vették az élelmiszerláncból fakadó várható kockázatokat a következő negyedévre vonatkozóan az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői. Az állatok és növények egészségére is leselkednek veszélyek.

Az évtized leggyengébb kajszitermésére számíthatunk
Az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek kevesebb mint a harmadát takaríthatják be idén a termelők, elsősorban a március eleji kemény fagyok miatt. Ez még az előzetes becsléshez képest is visszaesést mutat.

Napraforgó-betakarítás minimális veszteséggel
Az idei évre jellemző heterogén napraforgó-állomány és a szokásosnál erősebb mértékű gyomosodás megköveteli a betakarítás előtti állományszárítást, az egyenletes érés és a veszteségcsökkentő betakarítás érdekében.

Átlag feletti jövedelmezőséggel termeszthető repcéké a jövő
Az őszi káposztarepce népszerűsége töretlen Magyarországon, köszönhetően annak, hogy évről évre biztos jövedelmet garantál a termelőknek. Az EURALIS cirokban és szójában piacvezető Magyarországon, és köszönhetően a kiemelkedő képességű hibridjeinknek dinamikusan növeli részesedését a repceszegmensben is.

Versenyképes sertéstenyésztés? Dr. Nagy István agrárminisztert kérdeztük – VIDEÓ!
Az Agroinform.hu meghívást kapott a Claessens Group Somogy megyei új beruházásainak ünnepélyes megnyitójára, ahol dr. Nagy Istvánt kérdeztük a fejlesztésről.

Nagy István

Nagy István agrárminiszter (középen) és Classenes Peter (balra), a cégcsoport vezetője a Claessens Group cégcsoport Nagybaráti-pusztán található oktató-és látogatóközpontjának megnyitóján – fotó: Agroinform.hu

Növényvédelmi előrejelzés: az érésben levő szőlőt egyre több kártevő találja meg
Ebben az évben is, mint mindig, előfordult erős fertőzési nyomás, voltak növényvédelmileg nehezen kezelhető időszakok, mégis azt kell mondani, hogy ez az év nem hozott a szakemberek számára kiugróan nehéz feladatot. Az Agroinform.hu 2018. 6. heti növényvédelmi előrejelzése.

Az időjárás egyre nagyobb kihívást okoz a repcetermesztésben
Az időjárást nem tudjuk befolyásolni, de a szélsőségekből adódó növényi stresszre fel lehet készülni a repce ellenálló-képességének javításával.

Zöldítés – áldás vagy átok?
A zöldítés technológiába illesztését meg kell tanulni és helyesen kell végrehajtani annak érdekében, hogy jelentősebb kiesések nélkül érhessük el vele az eredeti célt, a talaj védelmét!

Elkészült az első hazai vadkártérkép
A felmérésből megtudhatja, melyik megyében milyen vadkárra lehet számítani, így még célzottabban készülhet fel a védekezésre. Tekintse meg az első hazai vadkártérképet, és ha van kedve, tegye hozzá saját tapasztalatait is!

Heti gépészeti híreinket megtalálja a gépészeti összefoglalónkban.