A Vidékfejlesztési Minisztérium nyáron mintegy 30 ezer tonna gabona felvásárlására adott engedélyt a társaságnak a termelők megsegítése érdekében. Vámosi Csaba, a TIG kereskedelmi igazgatója a lappal pontos adatokat nem közölt az eddig felvásárolt mennyiségről, de annyit elárult, hogy a cég rendelkezésére álló erőforrások alapján akár teljesülhet is a 30 ezer tonnás mennyiség, sőt akár meg is haladhatják azt. Az, hogy meddig folytatódhat a felvásárlás, tulajdonosi döntés kérdése, az igazgató szerint sem a TIG-nek, sem a VM-nek nem célja, hogy meghatározó piaci szereplő legyen a gabonapiacon.

A TIG a fizikai piacon kialakult árakat kínálja a termelőknek: a malmi minőségű búzáért tonnánként 44 ezer forintot fizet, amit az őstermelőknek még kiegészít a kompenzációs felárral, így ők 49 ezer forintos tonnánkénti árra számíthatnak. Ez utóbbi kedvezőbb, mint a jelenlegi piaci vagy tőzsdei ár.

A tervek szerint még az idén elindítanak egy kukoricafelvásárlási akciót is és más termény vásárlása sem kizárt - mondta a kereskedelmi igazgató a Napi Gazdaságnak.

Illusztráció: miNap online