Mióta forgalmazzátok a Güttler, Müthing és Moreni gépeket?

Úgy gondolom, hogy Güttler gépeket az elsők között kezdtünk el forgalmazni. 1995 óta foglalkozunk a Güttler portfólióval, körülbelül 25 éve. Először kisebb darabszámban és azóta szerencsére egyre többet. Néhány évben mi voltunk a legtöbb Güttler gépet értékesítő cég is Magyarországon.

A Müthing gépeket is azóta forgalmazzuk, amióta megindult az importálás, most már 8 éve. Természetesen nem akkora darabszámban értékesítjük, mint a hengereket, igaz, ez egy elég telített piac. Úgy gondolom, aki minőséget akar, és olyan gépet, ami tartós, annak Müthing-ben kell gondolkozni.

Kisbodri Gábor, tulajdonos, ügyvezető igazgató

Kisbodri Gábor, tulajdonos, ügyvezető igazgató – fotó: Hanki-Ker Kft.

Meg kell még említenünk a Morenit. Ezt 5 éve forgalmazza a gyár itthon, és mi is azóta foglalkozunk ezzel a márkával is. Ebből sem túl nagy darabszámot, de minden évben adunk el belőle, nagyobbakat és kisebbeket is. Nem is olyan erős forgóboronában a piac, ezt hozzá kell tenni. Vannak konkurens gyártók is a palettánkon, de azokból még annyit sem adunk el, mint a Moreni-ből.

Milyen szempontok alapján döntöttetek ezeknek a márkáknak a forgalmazása mellett?

Természetesen több szempontot figyelembe vettünk, de nagyon fontos volt a jó kapcsolat és a gyár korrekt partneri viszonya, korrekt hozzáállása. A Güttler nagyon komolyan követi az összes gépnél a garanciális problémákat és nagyon gyorsan képesek azokat orvosolni, ez egy nagyon fontos dolog.

A Müthing egy német gyártmány, rendkívül stabil. Az első időkben nem volt túl ismert, de manapság, bárki, aki dolgozik vele, az igazolja, hogy mennyire strapabíró eszközöket gyártanak.

Müthing mezőgazdasági gép

Müthing a szántóföldön – fotó: Hanki-Ker Kft.

Épp ma beszéltem egy felhasználóval, aki öt éve dolgozik Müthing-gel. Előtte kipróbált más márkákat, de elmondása szerint meg sem közelítik ezt a minőséget.

Úgy gondolom, hogy a tapasztalatok és a gazdák véleménye alapján is a Müthing egy rendkívül jó gép. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy az ára sem a legalacsonyabb a piacon, ezért még mindig vannak, akik mást választanak, de azért is vettük fel a palettánkra, hogy legyen egy prémium márka is a kínálatban.

A Moreni is nagyon jó gépeket gyárt, de a piacon, ahogy már mondtam is, nehezebben eladható a forgóborona. Viszont, amiket eladtunk, azokat szinte kizárólag nehéz körülmények közé adtuk. Lásd Kiszombor, ahol meglehetősen kötött földeken, nehéz talajon dolgozik, de rendkívüli módon helyt állt a munkában. Nyugodt szívvel oda merünk vinni érdeklődőket, hogy megmutassuk a munkáját és ezzel segítsük a döntést, ha esetleg bizonytalan lenne a vásárlásban.

Az ügyfeleitek mi alapján választják jellemzően ezeket a gépeket?

Legtöbbször, ha a vevőnek nincs kiforrott véleménye, akkor szerencsére lehet őket irányítani. Informálódik a piacon, esetleg a kereskedőnél, aki hozzá közel van. A másik lehetőség, hogy elvisszük egy olyan helyre, ahol már dolgozik egy ilyen gép, van tapasztalata a felhasználónak. Onnantól már könnyebben tud dönteni.

Ha van egy olyan referencia, ahol használják és meg vannak vele elégedve, csak pozitív a vélemény, akkor onnantól már sokkal egyszerűbben szánja rá magát a vásárlásra. Tapasztalatom szerint abszolút ez alapján dől el sok minden. Ha nincs tapasztalat vagy referencia, akkor sokkal nehezebben köteleződnek el az emberek.

Güttler henger

Güttler Master futóműves rögtörő henger – fotó: Hanki-Ker Kft.

Szerencsére ma már az internetnek köszönhetően a gazdálkodók nem ugranak bele egy drágább gépnek a vásárlásába anélkül, hogy informálódnának akár felhasználóknál, akár egyéb gyártóknál. Nem történik úgy vásárlás, hogy valakinek nincs kellő mennyiségű információja.

Melyik gépből adjátok el a legtöbbet? Melyek a legnépszerűbbek?

A legtöbbet eladott gép még mindig a henger. Ha az embereknek azt mondjuk, hogy Güttler, akkor még mindig a henger jelenik meg lelki szemeik előtt. Nem meglepő, ez a legrégebben gyártott gépe a Güttlernek. Ugye, amikor indult a gyár, akkor először csak a Güttler csillagos hengereket gyártotta, azóta azért elég nagyot bővült a paletta.

Adunk el természetesen más gépet is, de legtöbbet még mindig a hengerből értékesítünk, illetve ezután következik a Müthing, de itt is jellemzően 1-2 típus, az ami keresett. Elsősorban az MU-M 300-as mulcsozó a legkedveltebb, mivel ezt széleskörűen tudják alkalmazni a gazdák. Igyekszünk a rézsűzúzókat is előtérbe hozni, mert azt is nagyon sokan próbálják beilleszteni a termelésbe.

Azért, mikor választani kell, hogy mit vásároljon, akkor jellemzően inkább először egy hengert választ, utána egy 3 méteres mulcsozót és csak utána következik esetleg a forgóborona, illetve a rézsűzúzó, mert az anyagi lehetőségeik nekik is végesek.

Moreni forgóborona

Moreni forgóborona – fotó: Hanki-Ker Kft.

Hogyan alakult a 2020-as évetek? A pandémiának volt-e valamilyen hatása a Ti piacotokra?

A 2020-as évünk a covid-járvány ellenére az elmúlt 20 év legjobb éve volt. Nem indult könnyen, mert a gazdák is megijedtek, óvatosabbak voltak. Végül kialakult a vásárlási kedv. A mezőgazdaság nem állhat meg, vetni kell, aratni kell. Azt gondolom, hogy a 2020-as évünk az egyik legjobb lett az elmúlt időszakban. Ebben az évben sokkal óvatosabban vásárolnak, visszafogottabb a kedv. Voltak aszályos hetek, amik megijeszthetik a gazdákat, és persze közrejátszanak a pályázatok is, amik miatt pedig többen kivárnak.

Illetve azt gondolom, hogy azokból a termékekből, amiket a tavalyi évben itt a környéken eladtunk, megtelt a piac kicsit, visszafogják a költekezést. Az idei év sajnos közel sincs olyan, mint a tavalyi, de még az év végéig alakulhat. Reméljük.

Többször nyertetek Arany Csillag díjat, ami az adott évben a legjobb hazai Güttler viszonteladói díj. Illetve Müthing és Moreni értékesítésben, ha nem is a legtöbbet, de az egyik letöbbet értékesítő partnereink vagytok. Mit gondolsz, ez minek köszönhető?

Ennek nagyon örülünk, hogy ilyen eredményeket értünk el. Egyrészt, úgy hiszem, annak is köszönhető, hogy közel harminc éve forgalmazzuk. Másrészt hiszünk ezekben a termékekben. Jónak találjuk a terméket, a gyár hozzáállását. Illetve az sem mindegy, hogy folyamatosan elég sokat tartunk belőle, tartunk készleteket és ha bárki bármikor gyorsan akar vásárolni, géphez jutni, akkor tudunk reagálni, akár egy napon belül is. Ez utóbbi nagyon nem mindegy egy gazdának, ha az utolsó pillanatban születik döntés vagy ha hirtelen áll be változás a termelésben. Ha sürgősen kell neki a szárazságban, tavaszi magágykészítésben gép, akkor csak úgy tud azonnal vásárolni, ha van megfelelő készlet. Négy-öt fajta Güttler gépet a 4,8 méterestől a 8,2-méteresig mindig tartunk a telepen. Ugyanígy Müthingből és Moreniből is folyamatosan van azonnal vihető gépünk.

Ez befolyásolja azt, hogy jó áron, gyorsan, folyamatosan tudunk adni. Ha valaki hengert keres, akkor az esetek 90%-ában a Güttler kínáljuk, kivéve, ha a vevőnek valami olyan speciális igénye van, ami Güttlernél nem elérhető, de ilyen szerencsére nagyon ritkán fordul elő.

Eddig nem lehetett rendezvényeket szervezni, nem volt mód a személyes találkozásra a gazdákkal, ez most változik. Ti miket terveztek erre az évre? Kiállításokra készültök vagy csak üzletkötőkön keresztül találkoztok a partnerekkel, esetleg a jövőévi rendezvényeket tartjátok már csak szem előtt?

Az üzletkötő kollégánk már járja a környéket rendületlenül, most már, hogy lehet, és természetesen ott a géppaletta nála.

Kiállítások eddig elég visszafogottan voltak. Természetesen a budapesti AgromashExpo-ra megyünk, de ott a Güttler is ott lesz külön standon is. A Hódmezővásárhelyi Gazdanapok valószínű meg lesz tartva, de ott mi nem állítunk ki, mivel sajnos a szervezőséggel nem sikerült megegyezni.

Ezen felül persze hirdetünk folyamatosan több médiában.

Tartottunk egy Güttler napokat idén, a Güttler gyárral közösen, amihez köszönjük szépen a hozzáállást, ezt jövőre akár többször is szeretnénk megtartani, ha lehetséges lesz. 2022-re már készülünk saját bemutatókkal és már ott leszünk a Szántóföldi Napokon Mezőfalván is.

További Güttler termékekért kattintson ide!