Szántóföldön a melegek hatására intenzív a búza bokrosodása, repcéknél az erős, zömök tápanyaggal jól ellátott, regulátorozott állományok még „ülő” állapotban vannak. A gyengébb részeken a vezérhajtás már szárbaindult.

Őszi búza fagykár

Kalászosok esetében több régióból is jeleztek sárguló, száradó tüneteket a levéllemezen. Ezek általában mélyfekvésű területen elhelyezkedő táblák voltak, magasabb talajnedvesség tartalommal, és néhány területen folyékony nitrosol oldatot juttattak ki. Egy megjegyzés, hogy a folyékony nitrogén ilyen környezeti körülmények között tovább ronthat a helyzeten, ha a tömény koncentráció megbontja a levéllemezen található viaszréteget. Így érzékenyebb lesz az állomány az élettani hatásokra (pl. hideghatás, fitotoxicitás).

Repcénél a fagytünet kevésbé volt jellemző, de turgorvesztést okozott a felső állású leveleken.

YaraVita Brassitrel pro kijuttatás után repcében

Ilyen körülmények között milyen technológiát ajánl a Yara a termelőknek?

Abban az esetben, ha gyenge, egyenletlen, és élettani stressz miatt megtorpant az állományunk (akár repce, akár kalászos), akkor a foszfortúlsúlyos YaraVita Kombiphos 3-4 l/ha adagját javasoljuk, vagy a YaraVita Zeatrel is alternatív megoldást jelent hasonló dózisban. Ha az állományunk eléri a közepes fejlettséget, és a fejtrágyázás hatására beindul, akkor visszatérhetünk a megszokott növényspecifikus kezelésre, a repcénél; a 3 l/ha YaraVita Brassitrel, a kalászosoknál pedig hasonló dózisban a YaraVita Gramitrel.

A YaraVita Brassitrel Pro egyedi mikroelem összetétele stimulálja az oldalelágazásokat

Április elejére emelkedő hőmérsékletet jósolnak, ezért a biomassza robbanásszerű növekedése várható. A növények tápanyagfelvételi dinamikája hirtelen fog nőni, ezért érdemes a későbbiek során is folytatni a lombkezeléseket.

Szólni kell még az apró magvú mustárról és olajretekről is. Sokan vetőmagnak termelik, és a vetésforgóban is jó előveteménynek számít. A technológia sarokpontja a korai vetés, az aprómorzsás vetőágy és az egyenletes kelést megalapozó tápanyagellátás. Ahol ezek a kritériumok teljesültek, ott már csak az esőt várják a keléshez. Mindkettő a repcéhez hasonlóan a keresztesvirágúak családjába tartozik, és olajképző növény. Ezért a mikroelem igényük is megegyezik; melyek a bór, mangán, molibdén, kalcium és magnézium. Ezek a fontos tápelemek a YaraVita Brassitrelben megtalálhatók, ezek közül a bór kiemelt mennyiségben. A mag beltartalmi értékét tovább növelhetjük, ha a Brassitrelt a YaraVita Thiotrac-kal kombinálva juttatjuk ki.

A tápanyag-ellátás tervezésénél vegyük figyelembe, hogy a talajhőmérséklet még alacsony, így a talajban a tápanyag-feltáródás korlátozott. Nemcsak az apró magvaknál de a többi növénynél is igaz, ha nem optimálisak a csírázáshoz szükséges feltételek, akkor a kelés lassú, vontatott. Ha lehetőség van, alap- és fejtrágyaként szórjunk ki jól oldódó, könnyen felvehető YaraMila műtrágyát, és az első YaraVita kezeléseket juttassuk ki időben a növény igényéhez igazítva.

4 fontos érv, hogy miért a YaraVita lombtrágya családot válassza:

• Minden YaraVita lombtrágya tartalmazza a szükséges nedvesítő és tapadásfokozó adalékot – növeli a permetezés hatékonyságát és költséget takarít meg.

• Optimális tápelem koncentráció szintet biztosít a növényben – a tápelem hosszú időn keresztül megfelelő mennyiségben áll a növény rendelkezésére.

• Kiemelkedően magas koncentráció – szállítási, tárolási költséget takarít meg.

• Növényvédő szerekkel való keverhetőség

A YaraVita Gramitrel (bal oldal) szinte megfesti a búzát. (A jobb oldal kezeletlen.)

A YaraVita lombtrágyák keverhetőségéről a tankmix.hu oldalon tájékozódhat. A hiánytünetek beazonosításához kövesse a CheckIT applikációnkat. A termékek összetételeiről, részletes technológiákról bővebb információt a yara.hu oldalon talál.

A Yara termékek elérhetősége és beérkezése folyamatos, a termékeket keresse a forgalmazó partnereinknél.
Szaktanácsadásért, a felhasználással kapcsolatos további információkért keresse a Yara szaktanácsadóit.


Tóth Gábor
Yara szaktanácsadó
+36 30 689 8094