A kukorica gyomirtásában a kijuttatási időpontot figyelembe véve széleskörű technológiai megoldás közül választhatunk (preemergenstől késői posztemergens kezelések), amely mellé még szélesebb szerválaszték párosul. Mindezeken túl minden termelési szezonban a gyomirtások sikerességét egyértelműen az időjárás határozza meg (2010 az alapkezelések éve, 2011 a posztemergens gyomirtási megoldásoké volt)! Amit viszont biztosan leszögezhetünk, hogy minden esetben a cél ugyanaz: a kukorica állományokból a gyomkonkurencia mielőbbi kikapcsolása és a kukorica zavartalan fejlődésének biztosítása! A vetés után kelés előtt végzett permetezés vagy a korai posztemergens megoldás (pl. Successor T 4 l/ha-os dózisa vagy Successor Top Pack) ha "jól megázik" kiváló megoldást biztosít erre az esetre, viszont ezen kezeléseknek nagy rizikófaktora a jó időben és megfelelő mennyiségben érkező bemosó csapadék. Az alapkezelések másik hátránya, hogy az évelőkkel – főként egyszikű évelővel (fenyércirok, tarackbúza) – fertőzött területen az említett gyomok elleni harcban nem nyújtanak megoldást.


Ebben a szegmensben meghatározó a nikoszulfuron hatóanyag alkalmazása, amelyből ha szintén megnézzük a növényvédő szerek listáját számos termék áll rendelkezésre, de mindösszes közül egyediségével kiemelkedik a Cheminova által kifejlesztett Nic-It!
Tekintsük át, hogy miért érdemes a kukorica gyomirtásában a Nic-It mellett dönteni!

  • 240 g/l nikoszulfuron hatóanyagot tartalmaz. Dózisa 0,2 l/ha, amellyel összesen 48 g/ha hatóanyagot juttatunk ki a területre!! Ez a hagyományoson alkalmazott nikoszulfuronokhoz viszonyítva 20 %-kal több hatóanyagot jelent….nagyon jó áron!!
  • magról kelő- és évelő egyszikűek ellen kiváló lehetőség, kombinációs partnerként is (lásd Nic-It Shado Pack, Nic-It Turbo),
  • olajos formulációjának köszönhetően jól tapad a gyomnövények levélzetén, tökéletesebb fedettséget biztosítva,
  • minden 1 l-es Nic-It-hez a Cheminova ajándékba adja az 5 ha-ra elegendő Hyspray-t, amely biztosítja a tökéletes felszívódást és hatékonyságot,
  • mindent összegezve nagyon kedvező hektárköltség!

A Nic-It nagyon jó megoldást biztosít a fenyércirokkal erősen fertőzött területeken. Kijuttatása rugalmas, a kukorica 7 leveles állapotáig lehet alkalmazni, esetleg osztott kezelés formájában is. A magról kelő egyszikűek (kakaslábfű, muhar és köles fajok) esetében azonban vegyük figyelembe, hogy a kezelés a gyomok 3-4 leveles fejlettségi állapotáig a legeredményesebb!


A Nic-It Shado Pack a Nic-It és Shado posztemergens kukorica gyomirtó szerek kiváló tulajdonságait ötvözi. A két eltérő hatásmechanizmusú hatóanyag (nikoszulfuron+szulkotrion) jól kiegészítik egymást és emeltebb gyomirtási hatékonyságot biztosítanak. Ezzel a kombinációval gyakorlatilag a köles fajokon túl a kukorica gyomosodását okozó más magról kelő és évelő egyszikű fajok (kakaslábfű,  muhar félék, fenyércirok) ellen is hatékonyan védekezhetünk, nem beszélve a szulkotrion magról kelő kétszikűekre (libatop, disznóparéj félék; parlagfű; selyemmályva) gyakorolt kiváló hatásáról (1. ábra). A kereskedelmi csomagban a tökéletes felszívódás elősegítésére termelő partnereink részére a Hyspray 0,5 l/ha dózisát ingyen biztosítjuk! A kombináció kijuttatásánál a Nic-It 0,2 l/ha és a Shado 2 l/ha dózisát javasoljuk.

1. ábra. A Nic-It Shado Pack kiváló gyomirtási hatékonyságot biztosít

Abban az esetben ha az egyszikűek fertőzése mellett erős a kétszikű gyomok (magról kelő + évelő) gyomosítása alkalmazzuk a Nic-It Turbo-t (2.ábra)!! Ezen technológia alapja a 240 g/l nikoszulfuron hatóanyagtartalmú Nic-It, illetve a floraszulam + 2,4 D hatóanyagokat tartalmazó Imperial, valamint a hatásfokozásra elengedhetetlen Hyspray. A Nic-It Turbo 5 ha kukoricaterület posztemergens kezelésére elegendő. A kezeléseket a kukorica 5 leveles fejlettségéig végezzük el, de vegyük figyelembe, hogy a magról kelő kétszikű gyomok 4-6 leveles korban, míg a magról kelő egyszikűek a gyökérváltás előtti stádiumban érzékenyebbek a kezelésre. Fenyércirok fertőzése esetén annak 10-20 cm-es fejlettségénél védekezzünk a Nic-It Turboval!

2.A ábra. Nic-It Turbo kezelés…             2.B ábra …kezelés után 4 nappal.

További információ: www.cheminova.hu

Nic-It, Shado, Nic-It Shado Pack, Nic-It Turbo

Dr.Varga Zsolt
Cheminova Magyarország Kft.