Már évek óta megfigyelhető, hogy a tavaszodás változékony időjárást hoz, korai melegedés és kései lehűlés, hóesés egyaránt előfordulhat. Ez történt most is. Márciusban korán melegedett, majd csapadékos napok is jöttek, amikor sokat javult a talajok állapota. Sándor, József igazi meleg napokat hozott (akár 20 oC-os hőmérséklet déltájban).

A kajszifák gyorsan reagáltak a napos, meleg időjárásra, a bimbózás állapotából gyorsan átléptek a virágzás fázisába. Aztán jött Benedek napja (március 21., szombat), s vele együtt a lehűlés, eső. Sajnos a kedvezőtlen tendencia tovább folytatódott, esett a hőmérséklet, s a hét elején már hó esett az eső után. Az éjszakák -4 – -6 oC-os fagyokat hoztak, s ez az, ami nem kellene március végén, ez nem kellene a virágzó fáknak.

hóesés

Hóesés és fagy után a virágzó kajszi.

Akinek korán virágzó fajtája van, s a fa teljes virágzásban volt a fagyos éjszakákon, annak komoly kárral kell számolni.

kajszi

A teljes virágzásban lévő kajszin súlyos a kár.

Ahol később virágzó fajták vannak a kertben, ott a kár remélhetőleg kisebb.

kajszi

A késői virágzású kajszi kevésbé szenvedte meg a fagyot.

Egy-két korai őszibarackfajta is kibontotta már első virágát, de ez éppen csak megkezdődött, remélhetőleg ezeknél elhanyagolható lesz a kár.

őszibarack

Egy-két őszibarackvirág már kinyílt.

Ha előre tekintünk, az időjárás-előrejelzés nem mond egyértelműen biztató dolgot. Bár a mostani hétvégén (március 28-29.) újra erőteljes melegedés várható, de azt követően ismét visszaesik a hőmérséklet. Szerencsére fagyos éjszakákat ekkorra már kevésbé ígérnek, s a nappalok is kissé melegednek. A hét elején kevés csapadék is várható. Ez már közelít a szokásos időjáráshoz, s kedvező lesz a növények fejlődéséhez.

Az előbb emlegetett kajszifák kivételével nincs gond a növényeinkkel. A repce és az őszi kalászosok jól teleltek, a tél enyhébb napjain és a korai tavaszodás közben fejlődtek, így a kései vetésű őszibúza-táblák is elérték már a bokrosodás állapotát.

őszi búza

Bokrosodik az őszi búza, a gyomok erősödnek.

Az állományok zöldek, erősek, s betegség tünetet alig lehet találni. A Dunántúlon a sárgarozsda (Puccinia striiformis) korai tüneteit figyelték meg elszórtan. Ismeretes, hogy ezt a gombafajt sokáig nevezték „skandináv rozsdának”, amivel a kórokozó hőmérsékleti igényére utaltak (10-15 oC a csírázási, fertőzési optimuma). A dunántúli területek kicsit csapadékosabb, kicsit hidegebb klímája megfelel a gombának, így továbbra is fennáll a fertőzés veszélye.

Az Alföldön inkább a pirenofórás levélfoltosság (Pyrenophora tritici-repentis – őszi búzában, Pyrenophora teres – őszi árpában) tüneteit lehet megtalálni, de ez is csak észlelési szinten jelent meg. Ha csapadékos napok következnek, s ez kicsit csökkenti a felmelegedés erejét, akkor e betegség is esélyt kap a korai terjedésre.

kép

A pirenofórás foltosság kezdődő tünete.

A gyomok erőteljes növekedését lehet megfigyelni a táblákon, félő, hogy növekedésükkel fordított arányban csökken az érzékenységük a gyomirtó kezelésekkel szemben. A gyomok oldaláról már indulhatnának a gépek, de az időjárás, fagyos éjszakák, hideg nappalok megakadályozzák azt. A fejtrágyázást már többségében elvégezték; aki megcsúszott vele, annak is érdemes megvárni a fagyok elmúltát.

Kimondottan jól teleltek az őszikáposztarepce-állományok. Kifagyás nem történt, emiatt kiszántani nem kell az őszi vetést.

repce

Jól telelt, egészséges, élénk zöld állomány.

Az esők és műtrágyázások hatására intenzív növekedésnek indultak az állományok. Már a virágot hozó szár kiemelkedése figyelhető meg, 1-2 nóduszos állapotban van a növény.

növény

Már kezd kiemelkedni a virághozó szár, középen ott a virágbimbó.

Amint azt korábban megállapítottuk, az enyhe tél segített a kártevők áttelelésében, s ennek a következménye meg a korai tavaszodásnak, hogy a repce tavaszi kártevői korán és tömegesen jelentek meg. A kitett sárga tálak már március közepétől nagy számban fogták a repceszárormányosokat (Ceutorhynchus pallidactylus), s ehhez társul általában a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi).

A hideg visszatérése lassította a kártevő betelepedését, a sárga tálak mostanában keveset fognak. Ennek ellenére az állományok ellenőrzése alapján megállapítható, hogy a tojásrakás már megkezdődött. Több tényező befolyásolja a kártevő aktivitását, a tábla helye, fekvése, az állomány egyenletessége, talajtípus, így van, ahol éppen csak megjelent egy-két szúrásnyom, míg máshol általánosan megtalálható a kártevő tojásrakása.

A védekezéseket a lehető leghamarabb – ami tulajdonképpen a fagyok elmúltát jelenti – el kell végezni.

Használhatóak a piretroid készítmények, illetve még rövid ideig a klórpirifosz (2020. 04. 16-ig) hatóanyagú szerek valamelyike. A sárga tálakban már megjelentek a repcefénybogár (Meligethes aeneus) első betelepedő egyedei is. Az egyedszámuk egyelőre alacsony, ők is a felmelegedésre várnak. Ellenük még nem indokolt a védekezés, hisz majd a bimbókat támadják meg. Addig is a repceszárormányos elleni kezelések gyérítik a kártevő populációt.

Gyümölcsösökben felkészültek a tavaszra, a vegetáció indulására. A metszéseken és a lemosó permetezéseken már túljutottak. A készülődés már az aktuális károsítók ellen történik. Ezek közül fontos a moníliás virág- és hajtásszáradás (Monilinia laxa, esetleg M. fructicola) elleni kezelés.

A kajszifákat már legalább egyszer be kellett permetezni, s ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy nyílnak ki sorban a csonthéjas fajok virágai. A védekezést fehérbimbós állapotban meg kell kezdeni.

Szintén korai károsító az őszibarack tafrinás levélfodrosodása (Tafrina deformans). A kórokozó a rügypikkelyek alatt telel, a mögöttünk levő enyhe tél során kimondottan biztonságosan. A jelenlegi hűvös időszak némi csapadék ígéretével optimális a kórokozó fertőzéséhez, így a kis levelek megjelenésével már keresni kell a bordós-lilás, torzult formákat. A védekezést itt sem lehet halogatni.

A szántóföldi kultúrák termelői már a talaj-előkészítésnél tartanak. A talajállapot nagyon kedvező, minden adott a jó minőségű magágy készítéséhez. A talajhőmérséklet most kissé visszaesett. A lehűlés előtt a könnyű talajok már elérték a 10 oC-os hőmérsékletet (felső rétegben), de erre most ismét várni kell.

Ha még több növényvédelemmel kapcsolatos hírre és szakcikkre kíváncsi, kattintson ide. Az Agroinform Növényvédőszer-adatbázisa elérhető ide kattintva.