Ahogy lassan befejeződnek a mezőgazdasági munkák a határban, úgy mi is befejezzük a növényvédelmi tájékoztató sorozatunkat. Az időjárás egyre kevesebb lehetőséget ad arra, hogy növényvédelmi tevékenységet végezzünk, szerencsére az aktuális helyzet sem indokolja ilyen munka végzését.

A mögöttünk levő hét még mindig adott lehetőséget az utolsó táblák levágására, a tarlók elmunkálására, s akinek volt még egy-két elmaradt, vetésre váró táblája, az is el tudta végezni feladatát. Kevés eső, hűvös, de fagymentes idő jellemezte időjárásunkat. Szerencsére a talajok megfelelő vízellátottságúak, így az őszi vetések kisoroltak, fejlődésnek indultak, egyre inkább megerősödtek.

A jelen időszak sem ígér mást, az elmúlt egy-két nap esői után pár nap szárazabb hétközép jön, majd a hétvégén újabb esőt kapunk – így szól a meteorológiai előrejelzés. A jövő hét pedig újabb lehűlést hoz, fagyos éjszakákat, hideg nappalokat, de az már Erzsébet-Katalin időszaka, ne is várjunk nagyon mást.

A betakarításokat befejezték az üzemek és gazdálkodók, alig egy-két táblán lehet még kinn lévő termést látni. A kései káposzták szedése is halad, a fejek megnőttek, így igazából az igények és az időjárás határozza meg a betakarítás ütemét. Jó lenne száraz időben leszedni, de erre egyre kisebb az esély.

Kukoricából már tényleg csak elvétve lehet lábon álló táblát találni, az már leginkább a vadakat eteti. Szedik a cukorrépát, éppen most láttam egy vasúti szerelvényt megrakva répával; vajon belföldre vagy külföldre indul? Kicsi a termőterület, hamarosan befejezik a felszedését.

kukorica

A fuzárium a cső végén jelent meg – A szerző felvétele

A gyümölcsösök és szőlőskertek már csendesek, nincsenek már szedő csapatok. A lombhullás a végéhez közeledik, pontosabban az őszibarackon már nincs levél, az alma-, körte- és a többi fákon talán a fele. A szőlőtáblák is egyre jobban átláthatók. Tennivaló azért akad még.

Végzik a szárzúzást, s a legtöbb helyen jól haladnak a szántással. Gyümölcsösökben és szőlőben a talajmunka, a lazítás ad feladatot. A tömörödött talaj nem megfelelő a növények számára sem, de nehezebben fogadja be a csapadékot is. A felszíni elfolyás eróziót okoz, a talaj pedig nem telítődik vízzel e munka nélkül.

Ezzel együtt adjunk tápanyagokat is a növényeinknek, helyes, ha talajvizsgálat alapján tesszük.

Az utóbbi években fokozatosan felszaporodtak a talajlakó kártevők. Érdemes talajvizsgálatot tartani, s szükség esetén ellenük is védekezni. Még most fenn vannak, de ahogy lehűl a talaj, úgy azok is mélyebb rétegekbe húzódnak, tehát csak pár napunk van ennek elvégzésére.

A növényvédőszer-paletta átrendeződésével a pajzstetvek és a vértetű újra szaporodásnak indultak, az ültetvényekben egyre nagyobb gondot jelentenek. Az egyik védekezési mód a telelő alakok lekaparása, a törzs és vázágak tisztítása. Nem mindenható módszer, de hatékony kiegészítője a tenyészidőszak kezeléseinek.

Az őszi lemosó kezelésekről már többször szóltam, remélhetőleg a fertőzött ültetvényekben elvégezték. Ennek a lehetősége egyre inkább bezárul, a fagyos napokon már nem lehet permetezni.

repce

Szép, de gyomos repce – A szerző felvétele

Az őszi vetések biztató képet mutatnak. A repceállományok az Alföld közepén egy kicsit túlfejlettek (10-12 leveles, erős), délen az őszi szárazság miatti lemaradásukat most kezdik behozni, míg a nyugati határszélen és északon kicsit elmaradtak a fejlődésben (6-8 leveles). Az ország többi részén optimális fejlettségűek a teleléshez. Kártevőt vagy károsítást nem vagy csak alig lehet találni.

repce

Szépen fejlett őszi búza, jól fejlett repce árvakeléssel – A szerző felvétele

A betegségek közül a repceperonoszpóra lépett fel a nyugati, csapadékosabb vidéken, de terjedése leállt. A növények 5-10 százalékán, az alsó leveleken lehet megtalálni a betegség tüneteit. Az új levelek már egészségesek, az alsó leveleket pedig elveszti a repce tavaszra.

A fómás levélfoltosság korán megjelent, de nem igazán terjedt eddig. Most lehet megfigyelni a fejlett állományokban terjedését, de ez sem haladja meg gyakoriságban az 5-10 százalékot. Az állományok nagy része kapott regulátor típusú kezelést, így e betegség további terjedésére nem számítunk – legalábbis a kezelt táblákon.

árpa

Az őszi árpa már bokrosodik – A szerző felvétele

Az őszi kalászos vetések szépen kikeltek, az őszi árpa már bokrosodik, az őszi búza inkább csak 1-3 leveles, illetve a korán vetett táblákon 3-5 leveles állapotot ért el. A rágcsálók és helyenként nagyvadak kivételével sem kártevő, sem betegség nem lépett fel.

kép

A nagyvadak sok kárt okoznak így a betakarítás végén – A szerző felvétele

Az Alföld déli részén és a Dunántúlon is megfigyelték a rágcsálók felszaporodását. Az ősz folyamán betelepedtek az ültetvényekbe, szeretik a bolygatatlan területeket. A szántóföldön előnyben részesítik az őszi vetéseket, mind a repcében, mind a kalászosokban megtalálhatók.

kép

Pocokjáratok – A szerző felvétele

A napokban nagyobb utat kellett megtennem az Alföldön. Néztem a vetéseket, és „T” fákat sehol sem láttam. Láttam viszont egerészölyveket az út menti fákon, tehát ott vannak, táplálkoznak, segítenek nekünk. Még mindig nem késő nekünk is segítséget adni segítőinknek.

Aki vegyszeres beavatkozásban gondolkodik, annak jó hír, hogy a növényvédelmi hatóság szükséghelyzeti engedélyt adott ki a Redentin 75 RB készítményre. A felhasználás időszaka: 2017. november 1. és 2017. december 31. között.

Mindenkinek gazdag mezei leltárt kíván az Agroinform szakértői csapata!

Ha még több növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre és a rajzási táblázatokra kíváncsi, kattintson ide. Az Agroinform Növényvédőszer-adatbázisa elérhető ide kattintva.