Takarmányozási szakértők szerint egyik ilyen alternatíva lehet a nagy mennyiségben keletkező, egyelőre alig hasznosított narancs- és banánhéj, amelyeknek a baromfitakarmányokba való bekeverését javasolják – írja az allaboutfeed.net.

Ugyanilyen célra számos más, trópusi gyümölcs és gyökértermés héja is alkalmas lehet, ezek azonban Magyarországon nemigen jöhetnek számításba. Itt azt is figyelembe kell venni, hogy az afrikai sertéspestis által okozott sertéshús kiesések nyomán minden fontosabb körzetben jelentősen megnövekedett a baromfihús iránti kereslet, ezért az olcsóbb takarmányforrásoknak és az utóbbi tíz évben mintegy 70 százalékkal drágult kukoricának a (legalább részbeni) kiváltásának különösen fontos szerepe lehet.

Az eddig fel nem használt gyümölcshéjak most komoly energiaforrást jelenthetnek – fotó: Pixabay

Az eddig viszonylag elhanyagolt gyümölcshéjak – az adott gyümölcsfélék egyéb hulladékaival együtt – komoly tápértéket és energiaforrást (átlagosan mintegy 11.4 MJ/kg) képviselnek, más takarmányoknál jóval olcsóbban beszerezhetőek, hasznosításuk pedig jelentősen csökkentheti a környezet terhelését.

A citruslevek gyártásánál visszamaradó héjmennyiség ugyanis – a préselés módjától függően – elérheti az eredeti tömeg akár 50 százalékát, amelynek hulladékként történő elhelyezése gondot jelent. A citrusgyümölcsök héjában található proteáz inhibitor mennyisége elhanyagolható. A banánhéjnak ezenkívül antioxidáns hatása is van, energiaértéke pedig megegyezik a citrushéjakéval.