A Science Advances folyóiratban megjelent amerikai tanulmány megállapította, hogy a világ fő búzatermő körzeteinek legalább 30, de akár 60 százalékában, mintegy 70-80 éven belül, komoly és tartós szárazság léphet fel egyidőben – számolt be a sciencedaily.com.

Ez a változás a világ élelmiszer-ellátásában kiemelkedő szerepet játszó és az emberi fogyasztás kalóriaértékének legalább 20 százalékát adó búza évenkénti termését erősen visszavetheti. Song Feng, a geotudomány professzora, miután Miroslav Trnka, cseh professzorral közösen 27 klímaváltozási modellt vizsgált meg, egy nebraskai konferencián kijelentette, hogy

ez sokként érheti az élelmiszer-termelés egész rendszerét.

búzakalász

Az egyidejűleg több régiót érintő szárazság befolyásolja a globális termelést és az élelmiszerárakat – fotó: Pixabay

A veszély mértéke elsősorban a globális felmelegedés által kiváltott hőmérséklet-emelkedés fékezési lehetőségeitől függ. Jelenleg a világ búzatermő területének mintegy 15 százalékát érintheti szárazság egy időben. Kutatók szerint azonban ez a veszély a teljes terület 30 százalékára terjedhet ki, még ha a hőmérséklet-emelkedést a Párizsi Klímaegyezményben meghatározott 2 C fokon belül sikerül is tartani.

Ezt meghaladó hőmérséklet-növekedés a szárazság még nagyobb kiterjedését és a búzaárak ugrásszerű emelkedését vonhatja maga után. A történelmi tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy a szárazság okozta terméskiesés az árak jelentős emelkedésével jár együtt. Az igazi veszély az, ha a szárazság több körzetben egyszerre áll fenn, ami a termesztés és az ellátás összeomlásához vezethet.