Egy lengyel gazda, Janusz Wydra szántóföldjét a terjeszkedő Lublin város – a környező földeket régen felvásárolva – bekebelezte, de ő mégsem hajlandó megválni a tulajdonától, hiába ígér érte a város egyre nagyobb összeget – írja az agrarheute.com.

A belterületek ára önmagában is kúszik felfelé, jelenleg már 700 złotyt (mintegy 50.000 Ft-ot) kell fizetni egy négyzetméterért, ami néhány évvel ezelőtt még csak 400 złotyt ért. A megőrzött birtok  körüli házak lakóinak, sőt egyre több messziről érkező kíváncsi nézőnek is, színházi előadással felérő látványosságban van részük, amikor a fontosabb munkálatokat, főleg az aratást az emeleti ablakokból kíváncsian és tömegesen szemlélik. A 2021. évi gabonaaratáshoz már brazil, indiai, mexikói, angol és német TV-stábok is a helyszínre vonultak.

A gazdák földhöz való ragaszkodása több más európai országban is megfigyelhető, és a termőföldeknek a közlekedési, ipari és lakossági építkezések nyomán történő beszűkülésével, valamint a földbérleti díjak folyamatos emelkedésével hozható összefüggésbe. Ennek alapján, a makacs Janusz Wydra – a gomba módra szaporodó blokkházak között – biztosan számíthat arra, hogy ha a város végül a kisajátításhoz folyamodik, akkor neki nagyon jelentős összeg üti a markát.